palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Magyarország legszebb konyhakertjei pályázat

Újra itt a „A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei országos program, amelyben a pályázatkiíró részvételre hívja fel Magyarország valamennyi településének Önkormányzatait/Szervezeteit/Egyesületeit! A program célja, hogy a kertművelők munkája a versenynek köszönhetően kapjon kellő elismerést, és példájuk nyomán minél többen műveljenek konyhakertet, hogy az évszázadok során összegyűlt tudás, tapasztalat tovább öröklődhessen a generációk között.

Szeretnénk, ha minél több településen „A legszebb konyhakertek” helyi verseny lefolytatásával összegyűjtenék azokat a kertművelőket, akik gondosan, szeretettel művelik kertjeiket, és még e tudáskincs birtokában vannak. Őrzik mindazt, amit nagyszüleiktől tanultak, vagy olyan saját technikákat alkalmaznak, amellyel egészséges zöldségek-gyümölcsök termesztésére képesek. Csatlakozásra hívunk tehát minden határon innen és határon túl lévő település önkormányzatát, szervezetét vagy akár magánszemélyét, akik kedvet és erőt éreznek ahhoz, hogy részesei legyenek e programnak: településükön meghirdessék „A legszebb konyhakertek” versenyt, összegyűjtsék a jelentkezéseket, lezsűrizzék a nevezett kerteket, majd a kategóriák első helyezettjei közül a legszebbeket jelöljék Magyarország legszebb konyhakertje országos díjra.

A programmal szeretnénk

  • A kerteket élettel megtölteni, hogy ne legyen egyetlen elhagyatott, műveletlen kert sem
  • A díszkertek ágyásaiba visszavinni, bejuttatni a konyhakerti növényeket
  • A kertművelő ember munkáját megbecsülni, mindenki elé példáként állítani
  • Konyhakertművelő kultúránkat megőrizni, minél több embernek átadni
  • A birtokunkban lévő tudást összegyűjteni és megtanítani a fiataloknak, hogy
  • Unokáink is megismerjék milyen a frissen szedett zöldség és gyümölcs zamata.

Az országos programhoz való csatlakozáshoz szükséges.

Letölthető dokumentumok

Kert_Pályázati kiírás 2017

Szándéknyilatkozat és tájékoztató anyagok letölthetők a program weboldaláról: www.alegszebbkonyhakertek.hu

Csatlakozási határidő: 2018. április 30.

Kovács Szilvia – Karcag város alpolgármestere
ötletgazda, országos programigazgató
Telefon: +36-30/9854-106
Web: www.alegszebbkonyhakertek.hu
E-mail: legszebbkonyhakertek@gmail.com