palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Máltai Idegenforgalmi Sajtó Díj

malta_palyazatMáltai Idegenforgalmi Sajtó Díj azoknak az újságíróknak, akik munkájukkal, publikációjukkal nagyban hozzájárultak a máltai szigetek turizmusának megerősítéséhez.

Az esemény: A Máltai Turisztikai Sajtó Díj átadására a Máltai Idegenforgalmi Hivatal szervezésében évente kerül sor.

CÉLJA: Azon újságírók, fotóriporterek munkáját díjazza szerte a világon, akik a díjátadást megelőző évben munkájukkal, publikációjukkal nagyban hozzájárultak a máltai szigetek turizmusának megerősítéséhez.

VÁLASZTHATÓSÁG:
Minden külföldi (nem máltai) újságíró illetve fotóriporter indulhat a díjért, aki az adott időszakban Máltáról cikket jelentetett meg, vagy akinek máltai témájú cikkben képe(i) jelent(ek) meg.

NEVEZÉSI DÍJ: Minden külföldi, azaz nem máltai újságíró nevezése díjtalan.

BEADVÁNY:
A jelentkezők személyenként egy kategóriában egy pályamunkával nevezhetnek. A pályamunkával együtt meg kell adni világosan és egyértelműen a mű megjelenésének idejét és helyét (médiumot), valamint, hogy azzal a cikkel, TV műsorral vagy fényképpel mely kategóriában szeretne indulni.

A beadott pályamunka nevezési feltétele, hogy az a nevezést megelőző naptári évben (jelen esetben 2009. január 1. és 2010. január 31. között) valamilyen külföldi (nem máltai) médiumban megjelenjen.

Médiumok:

  • Nyomtatott sajtó: magazin vagy újság
  • Elektronikus sajtó: televízió

A nevezést közvetlenül a jelentkező újságíró vagy fotóriporter is megteheti, de arra is van mód, hogy az adott ország Máltai Idegenforgalmi Hivatal képviseletén keresztül jelentkezzen. Nevezési lapok hamarosan letölthetők a hivatal weboldaláról (www.visitmalta.com).

KATEGÓRIÁK: A Máltai Idegenforgalmi Hivatal Külföldi Sajtó Díját négy kategóriában hirdeti meg

Nyomtatott sajtó kategóriában:
1) napilapban megjelent újságcikk
2) magazinban megjelent újságcikk

Elektronikus sajtó kategóriában:
3) TV műsor

Fénykép kategórában:
4) Fotóriport

Aki a nyomtatott sajtó kategóriában nevez, az a pályamunkájából három, eredeti nyelven megjelent támpéldányt kell a nevezéshez mellékeljen. A három eredeti megjelenést a díjátadás után sem kapja vissza.

Az elektronikus média kategóriában induló televíziós újságíróknak az adásba került pályaművükből három példányt kell benyújtani DVD-n. A pályamű hossza nem lehet rövidebb három percnél. A leadott felvételeket a Hivatal nem adja vissza.

Fotóriport kategóriában a nevezett pályamű lehet egyedülálló kép, fotóriport, vagy egy cikk egyik fényképe. Alapfeltétel, hogy előzetesen megjelenjen a nyomtatott médiában A pályamunka formája min. 15×20 cm-es legyen, legalább 300 dpI felbontással.

A ZSŰRI: Minden beadványt egy 3 tagú bizottság bírál el. A három zsűritag legalább egyike tapasztalt fotóriporter. Az elnököt és két tagot az esemény szervezője nevezi ki. A zsűri döntése végleges és megkérdőjelezhetetlen.

ELBÍRÁLÁS: A zsűri által vizsgált fő szempontok: a) eredetiség b) promóciós érték és képesség c) esztétika.

OSZTÁLYOZÁS:
A bírák csupán az egyes kategóriagyőzteseket nevezhetik meg. Abban az esetben, ha a zsűri úgy ítéli meg, hogy egy kategóriában nem adtak le megfelelő pályamunkát, akkor dönthetnek úgy, hogy az adott kategóriában nem díjaznak senkit.

A DÍJ: Minden egyes kategória nyertese megkapja a neki járó díjat és vele 1.500 eurót. A díj nyertese és egy általa megnevezett kísérő a Máltai Idegenforgalmi Hivatal vendégeként vehet részt az ünnepélyes díjátadáson. A meghívás tartalmazza a repülőjegyet, a máltai transzfert és szállást egy 5*-os szállodában egy hosszú hétvégére.

DÍJÁTADÁS:
A nyerteseket kiszólítják az ünnepélyes díjátadáson, amit várhatóan 2010. március 1. és 31 között rendeznek meg.

NEVEZÉSI HATÁRIDŐ:
A Máltai Idegenforgalmi Hivatal első Külföldi Sajtó Díjának nevezési határideje 2010. február 1. és 28 között lesz. A végleges dátumot hamarosan pontosítjuk. A pályamunkáknak eddig az időpontig kell megérkezni a hivatal központi irodájába (Auberge d’Italie, Republic Street, Valletta, MALTA)

Forrás: Máltai Idegenforgalmi Hivatal