palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Mentorprogram női zeneszerzők és dalszerzők számára pályázat

A Mentorprogram egy EU által finanszírozott kezdeményezés, amelynek célja, hogy női példaképek segítségével, a karrierjük felé közeledő fiatal női zeneszerzők és dalszerzők számára bevezetést nyújtson a zeneiparba. Végső célja pedig a nemek közötti egyenlőség növelése az ágazaton belül.

A programot az AEC – European Association of Conservatoires (Európai Konzervatóriumok Szövetsége) kezdeményezte a „Supporting Female Artists initiative” (Női művészek támogatása) keretében, és az ECSA – European Composer and Songwriter Alliance (Európai Zeneszerzők és Dalszerzők Szövetsége) és az EJN – Europe Jazz Network (Európai Jazz Hálózat) közösen dolgozta ki.

A mentorprogramra zeneszerzők és dalszerzők egyaránt jelentkezhetnek, akik közül hat mentort és hat mentoráltat választanak ki.

A jelentkezőkkel interjút készítenenek, hogy részt tudnak-e venni a hat hónapos mentoráláson, amely 3 egyéni online találkozóból (kéthavonta egy), valamint két személyes eseményből áll.

Kiválasztási folyamat

A pályázatokat az ECSA sokszínűséggel és befogadással foglalkozó munkacsoportja és az AEC sokszínűséggel, befogadással és nemek közötti egyenlőséggel foglalkozó munkacsoportja (DIGE) vizsgálja. A kiválasztott pályázókat 2022. december közepéig értesítik.

Beadási folyamat

Az ECSA-AEC 2023 mentorprogramra vonatkozó pályázatokat ONLINE kell benyújtani 2022. november 14-én, hétfőn 23:59-ig (CET).

A jelentkezőknek az alábbi dokumentumokat kell benyújtaniuk:

  • Motivációs levél (legfeljebb 250 szó)
  • Különleges érdeklődési kör, amely hasznos lehet a mentorok és a mentoráltak egymásra találásához.
  • Életrajz és profilkép (terjesztési célokra)
  • Zenei anyagokra mutató linkek (Spotify, SoundCloud, Vimeo, YouTube) és/vagy hivatalos weboldal.

Pályázat weboldala: https://composeralliance.org/news/2022/9/applications-for-the-mentoring-programme-open-now/