palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Micro-projektek támogatása 2011 pályázat

A JCI Worldwide a JCI Szegedi Szervezet tagszervezetén keresztül, pályázatot hirdet a Délhatármenti Üzleti Klaszter támogatásával, magyarországi nonprofit szervezetek és intézmények, valamint gazdasági társaságok programjainak támogatására az alábbi témakörökben: (A) Kapacitás-fejlesztési projektek: humánerőforrás (pl.: oktatás, képzés) és/vagy infrastruktúrális (eszközbeszerzés) fejlesztés; (B) ÖKO-politikai projektek: környezetvédelem és fenntartható fejlődés a mindennapokban (pl.: tájékoztató-információs projektek); (C) Kulturális projektek: rendezvények, programok a hagyományőrzés jegyében.

Cím: „micro-projektek támogatása 2011”

Pályázati kód: JCI-MICRO-2011

 

A pályázat célja, bemutatása

A JCI Szegedi Szervezet a JCI Worldwide tagjaként kiemelt feladatának tartja a magyarországi civil és vállalkozói szféra együttműködési lehetőségeinek kialakítását, fejlesztését, különös tekintettel a működéshez szükséges forrásteremtés különböző, új módozatainak kidolgozásával.

A Magyarországon működő civil szervezetek saját tagdíjaikon kívül főként az Európai Unió és a magyar állam támogatási rendszereiből tudnak forrásokat lehívni működésükhöz, céljaik megvalósításához. Az utóbbi időben sajnos – a gazdasági válságnak köszönhetően – ezen támogatási formák intenzitása drasztikusan visszaesett, mely még nehezebb helyzetbe hozta a nonprofit szervezeteket, veszélybe sodorta azok működését.

A JCI Worldwide a JCI Szegedi Szervezet tagszervezetén keresztül, pályázatot hirdet a Délhatármenti Üzleti Klaszter támogatásával, magyarországi nonprofit szervezetek és intézmények, valamint gazdasági társaságok programjainak támogatására az alábbi témakörökben:

  • A) Kapacitás-fejlesztési projektek: humánerőforrás (pl.: oktatás, képzés) és/vagy infrastrukturális (eszközbeszerzés) fejlesztés;
  • B) ÖKO-politikai projektek: környezetvédelem és fenntartható fejlődés a mindennapokban (pl.: tájékoztató-információs projektek);
  • C) Kulturális projektek: rendezvények, programok a hagyományőrzés jegyében.

A kidolgozott projekteknek, fő tartalmi elemként, be kell mutatniuk egy a pályázó szervezet által szabadon választott gazdasági, piaci szereplővel (ha a pályázó nonprofit szervezet, intézmény), vagy nonprofit szervezettel (ha a pályázó gazdasági szervezet) való együttműködést, mely irányulhat egy jövőbeni, hosszú távú közös munka kidolgozására, de akár már a jelen pályázat keretében benyújtott projektben való konkrét együttműködésre is, a választott kategórián belül.

A pályázat benyújtására jogosultak köre

Pályázatot nyújthatnak be a magyarországi székhellyel rendelkező alábbi szervezetek:

  • Helyi önkormányzatok és intézményeik
  • Helyi kisebbségi önkormányzat és intézményeik
  • Többcélú kistérségi társulás
  • Egyesületek, alapítványok, közalapítványok
  • Kamara
  • Egyházak és intézményeik
  • Nonprofit gazdasági társaságok
  • Jogi személyiséggel rendelkező non-profit szervezetek
  • Jogi személyiséggel és jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok (pl.: egyéni vállalkozó, bt., kft., zrt., nyrt. stb.)

A támogatás részletei

A támogatási összeg 2012. január 15. és 2012. május 31. között használható fel a nyertes pályázó által leírt projekt megvalósítására. A támogatás kizárólag a fenti időintervallumban keletkezett, a projekttel összefüggő költségek finanszírozására használható fel.

A pályázaton elnyert támogatási összeg a nyertes szervezetek részére, a támogatási szerződés megkötését követően, 15 napon belül kerül átutalásra. A kapott támogatási összeggel a projekt befejezésétől számított 15 napon belül kell elszámolni. Az elszámolásnak egy szakmai beszámolót és egy pénzügyi beszámolót kell tartalmaznia. A kedvezményezettek a támogatás felhasználásáról a támogatási szerződés és a gazdálkodásukra vonatkozó előírások szerint kötelesek számot adni. A beszámoló elfogadásáról vagy elutasításáról a JCI Szegedi Szervezet dönt. A szakmai beszámoló egy a projekt megvalósítását, elért céljait, jövőbeni tényleges hatásait tartalmazó, max. 5000 karakteres szöveges anyag, egyéb dokumentumokkal (pl.: fotó, plakát stb.) kiegészítve. A pénzügyi beszámoló a projekthez kapcsolódó számlák, illetve a pénzügyi teljesítést igazoló dokumentumok (pl. kiadási pénztárbizonylat, banki kivonat) hitelesített másolatából áll.

A pályázati felhívásra egy szervezet főpályázóként maximum 2 pályázatot adhat be, de különböző kategóriákban. Partner szervezetként azonban több projekt megvalósításában is szerepelhet, részt vehet.

A pályázónak önrészt nem kell kötelezően biztosítania, a támogatás a projekt elszámolható összes költségének 100 %-a is lehet.

A pályázat keretében igényelhető támogatás maximális összege: 300.000.- Ft (kb. 1100 EUR)

A felosztható támogatási keret várható teljes összege: 6.000.000.- Ft (kb. 22.200 EUR)

A pályázat várható nyerteseinek száma: kb. 20-60 pályázó a keret elosztásától függően

Letölthető dokumentumok

Pályázati felhívás

Adatlap

A pályázatok benyújtásával kapcsolatos információk

A pályázatot magyar nyelven, a JCI Magyarország honlapjáról (http://www.juniorchamber.hu/) letölthető adatlapon kell benyújtani elektronikus úton 2011. október 15. 24.00 óráig a palyazat@gratovin.hu e-mail címre.

A JCI Magyarország a pályázatok végső beérkezésének határidejétől számított 60 napon belül dönt a támogatottak köréről. A nyertes pályázók listáját weboldalunkon tesszük közzé, továbbá levélben értesítjük őket az eredményről.

A legjobb 10 projektet, a benyújtók engedélyével, benevezzük a JCI Worldwide Világdíjra is. A nyertes pályázók részére támogatási szerződést küldünk, melynek 1 példányát kell aláírva visszaküldeni a kötelező mellékletekkel együtt. A kötelező mellékletek a következőek:

  • működést igazoló dokumentum (pl.: bírósági kivonat, törzskönyvi kivonat, alapító okirat, alapszabály, társasági szerződés)
  • aláírási címpéldány vagy banki aláíró karton egyszerű másolata

A pályamunkák nevezési díja 4500.- Ft, melyet a lebonyolító Délhatármenti Üzleti Klaszter menedzsment cégének számlájára kell átutalással teljesíteni:

Név: GRATOVIN Zrt.

Számlaszám: 56900082-10130641-00000000

Pénzintézet: PILLÉR Takarékszövetkezet

A nevezési díj befizetésekor kérjük, tüntessék fel a pályázó pontos nevét a „közlemény” rovatban.

Amennyiben egy pályázó több pályázatot is benyújt főpályázóként (maximum 2 db, különböző kategóriában), akkor is csak egyszer kell a nevezési díjat megfizetnie. A befizetésről szóló igazolás másolatát a pályázati adatlappal együttesen kell megküldeni a megadott e-mail címre, beszkennelve!

További információk

JCI Szegedi Szervezet
6791 Szeged, Erzsébet utca 28.
Adószám: 19561565-1-06
Bírósági nyilvántartási szám: 3232/2009

A pályázattal kapcsolatban információ kérhető írásban a palyazat@gratovin.hu e-mail címen, vagy munkanapokon 9-13 óra között az alábbi telefonszámon: +36-30/574-64-16

 A JCI bemutatása

A Junior Chamber International (JCI) a világ legnagyobb vezetői készség-fejlesztő szervezete 40 év alatti fiatalok számára, melyet 1910-ben alapítottak az Egyesült Államokban. Jelenleg 115 országban, több mint ötezer helyi szervezetben közel negyedmillió taggal rendelkezik. Állandó képviselete van az ENSZ-ben és az Európa Tanácsban is. A JCI magyarországi szervezete 1989. szeptemberében alakult meg, akkor még Magyar Ifjúsági Kamara néven, Budapesten, a német, a francia, az osztrák tagszervezet és a JCI Worldwide közreműködésével, a Magyar Gazdasági Kamara, az AIESEC Magyarország és a VOSZ Ifjúsági Bizottsága támogatásával. 1991-ben a Helsinki 36. Világkongresszuson, Kelet-Európában az elsők között elnyerte a teljes jogú tagságot. Fő célkitűzése, hogy lehetőséget biztosítson fiatal üzletemberek és értelmiségiek számára vezetői képességeik és kapcsolatrendszerük fejlesztéséhez, a modern civil értékrend kiteljesítéséhez, annak érdekében, hogy együttesen jobbá tegyék környezetüket és a világot. A helyi szervezetek általában 20-100 fős csoportok, amelyek a következő 4 fő tevékenységi területen szerveznek – a tagok igényei szerint – előadásokat, szemináriumokat, tréningeket, projekteket, illetve építenek ki helyi és nemzetközi szinten kapcsolatokat:

  • vállalkozókészség;
  • vezetőképzés;
  • menedzsment készségek fejlesztése;
  • tréner képzés.

A JCI különböző nemzetközi szervezetekkel áll szoros kapcsolatban: állandó képviselete van az ENSZ-ben és az Európa Tanácsban, együttműködik a Nemzetközi Kereskedelmi Kamarával (ICC), az AIESEC International-lel, a Lion’s Club-bal és a CARE-rel, a világ legnagyobb magán segély-nyújtási és fejlesztési szervezetével.

JCI Magyarország jelenleg 6 városban (Budapest, Győr, Miskolc, Nyíregyháza, Szeged, Komárom) aktív. A helyi szervezetek tagsága általában az adott város fiatal vállalkozó, menedzser és értelmiségi rétegéből kerül ki, olyanokból, akik az átlagosnál ambiciózusabbak, és igénylik a közösség nyújtotta cselekvési lehetőségeket. A tagságon túl helyi szervezeteink több ezer embert érnek el a programokon keresztül itthon és külföldön. Programjainkról rendszeresen beszámol a helyi és az országos írott és elektronikus sajtó.

Hazai programjainkra jellemző a magyaros kreativitás, több új tréninggel és programmal gazdagítottuk a nemzetközi szervezetet. A Menedzsment a gyakorlatban, a Gyermekek Jogainak Napja és a Nemzetközi Üzleti Akadémia csak néhány példa helyi szervezeteink színes programjaira. A Kreatív Fiatal Vállalkozó Díj megrendezésével a magyar JCI a nemzetközi projektekbe is bekapcsolódik.

JCI Magyarország 1989. óta jelentős erőfeszítéseket tesz Magyarország nemzetközi megismertetése érdekében. Az évente megrendezett Európa-, Világ-, Európai Elnökök Konferenciákon jelentős mennyiségű ország-marketing anyagot osztunk szét, üzleti kapcsolatok kialakításában veszünk részt, valamint budapesti és vidéki csoportos látogatásokat szervezünk.

2004-ben 8 másik JCI tagországgal együttműködve rendeztük a Pilots for Europe programsorozatot, amelynek megvalósításához az Európai Unió biztosított anyagi forrást.

2005-ben a Magyar Turizmus Zrt. segítségével Magyarországot bemutató standot állítottunk fel a JCI 60. Világkonferenciáján Bécsben, ahol több mint 5.000 résztvevő számára mutattuk be hazánkat.

 A JCI Szegedi Szervezet 2009-ben alakult meg közhasznú egyesületi formában, és vált hivatalos tagjává a JCI Magyarország szervezetének. Ebben az évben, az első kelet-közép-európai országként, Budapest rendezte a JCI Európa Konferenciát, amelyen várakozásunknak megfelelően több mint 2.500 európai JCI tag vett részt. A szegedi tagszervezet tagjai aktív, operatív és szervezői munkával segédkeztek a lebonyolításban. Azóta több hazai és nemzetközi programban vett részt szervezetünk: Nemzetközi Üzleti Akadémia, Kreatív Fiatal Vállalkozó Díj, JCI Európai Konferencia, Óvodai Környezetvédelmi Vetélkedő, Délhatármenti Üzleti Klaszter 2010, Európai Jean Monnet Program, Magyarország – Szerbia IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program.

A Délhatármenti Üzleti Klaszter bemutatása

A KLASZTER a helyi kis-és középvállakozások, civilek, önkormányzatok érdekvédelmi, stratégiai szövetsége. A klaszter tagjait non-profit módon segíti a piacra jutáshoz, források megszerzéséhez, profit-maximalizáláshoz, költségcsökkentéshez. Az alapító okirattal a vállalkozásfejlesztéssel, innovációval, termelési hatékonyságnöveléssel és befektetés-ösztönzéssel foglalkozó szervezeti együttműködésünket fejezzük ki a régiók koncentrált gazdaságfejlesztése érdekében. A megalapított klaszter az ágazat minden versenyképes vállalkozása felé nyitott, szolgáltatásait a gazdaság fejlődése érdekében minden működő, munkahelyeket fenntartó és munkahelyeket teremtő gazdasági szereplő számára elérhetővé teszi.

A KLASZTER ismeretet terjeszt, tanfolyamokat szervez, bekapcsolódik az információs és felvilágosító programokba, segíti a szakmában dolgozók és a kívülállók tájékoztatását, felveszi a kapcsolatot tudományos szervekkel, multinacionális vállalatokkal és közintézményekkel, rendszeres kiadványokkal tájékoztatja az érdeklődőket működéséről.

A klaszter lényege, hogy a gazdasági és pénzügyi erők mellett, a tudást, és a kapcsolatrendszert is kiemelten hasznosítja a társulásban. Ugyanakkor a hálózati együttműködés lehetőséget ad arra is, hogy a résztvevő kis-, és középvállalatok csökkentsék kiadásaikat azokon a területeken, ahol erre a közös megoldás lehetőséget nyújt.

Rövidtávú céljaink: a klaszter jövőbeni működésének adatbázis és tudásalapját megteremteni annak érdekében, hogy megvalósulhasson az együttműködés, a klasztertagok szervezése, felkészítése, ezáltal új és közös szolgáltatások bevezetésére kerüljön sor a közös beszerzések integrálása mellett.

A fentiekben felsorolt motiváló tényezők biztosításán felül a klaszter célja, hogy megtörténjen

  • a partnerek közötti koordináció és együttműködés fejlesztése
  • új kapcsolatok kialakulása, régió versenyképesség javítása
  • a piaci pozíció valamint a versenyképesség javulását szolgáló beruházások elindítása és összehangolása
  • tagok újrapozicionál a fejlesztések nyomán a régióban és nemzetközi viszonylatban egyaránt
  • közös szolgáltató hálózat kialakítása; folyamatos bővítése a régióban
  • a klaszter tagok részére történő folyamatos szakmai továbbfejlesztés, oktatási programok végrehajtása
  • tanulmányok és felmérések készítése, stratégiaalkotás és a korábbi tapasztalatokra és adatokra építve adatbázisok létrehozása
  • partnerkapcsolatok kiépítése a hasonló feladatokat végző külföldi klaszterekkel.

A tagok tehát a közös fellépéssel elérhető méretgazdaságosság miatt olcsóbban és hatékonyabban végezhetik a nem produktív tevékenységet, együttműködhetnek a marketing, a beszerzés, az értékesítés, az innováció, az oktatás és a munkaerőképzés területén, és nem utolsósorban összehangolhatják a funkcionális állami támogatásokat.

A jövőt és a kedvező üzleti környezet megteremtésének lehetőségét az együttműködésben, a klaszter által megteremtett szolgáltatási sztenderdek kidolgozásában látjuk, így azok feltárásával és ösztönzésével igyekszünk versenyelőnyt biztosítani a térség KKV szereplői számára, úgy hogy biztosítjuk.

Mindezt az alábbi tevékenységeken keresztül igyekszünk elérni:

  • üzleti fórumok szervezése
  • cégvezetők klubjának kialakítása
  • benchmarking találkozók
  • üzleti tevékenységekhez kapcsolódó forrás és finanszírozási lehetőségeket feltáró információszolgáltatás
  • tanácsadási szolgáltatásrendszerek kialakítása
  • üzleti környezethez kapcsolódó környezettudatos szemléletmód népszerűsítése
  • humán erőforrás igények feltérképezése és közvetítése
  • önkormányzattal, civil szervezetekkel és hatóságokkal való együttműködés és kommunikáció elősegítése.

A klaszter továbbá célul tűzte ki, hogy segíti a térség fiataljait, azokat a 18-35 év közötti kreatív fiatal vállalkozókat, akikben megvan a potenciál, hogy helyi szinten, a régióban sikeres vállalkozást folytassanak, nem rendelkeznek se kapcsolatrendszerrel, se tőkével, se megfelelő tudássál.

A klaszter tagjai között civil szervezetek is helyet kapnak, tekintettel arra, hogy a klaszterbe szinergiát visznek, azzal, hogy máshogy gondolkodnak, más tapasztalatokkal, más életszemlélettel, értékrenddel rendelkeznek.

Az önkormányzati tagok biztosítják az adott helyi vállalkozói és civil adatbázist, adott helyi fejlesztéseknél támogatást nyújtanak, cserében bírják a klaszter támogatását pályázatírás, közös projektek, európai szintű beruházások megvalósítása, munkaerőképzés terén.