palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Mikro-, kis-és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatása

10 milliárd forint összegű nyílt pályázat a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására.

Felhívás célja a KKV-k fejlődésének, gazdaságban betöltött szerepének, piaci pozíciójuk javítása érdekében az – új munkahelyek létrehozását eredményező – munkahelyteremtő beruházások támogatása.  A gazdasági, társadalmi és munkaerőpiaci szempontból hátrányos helyzetű térségek, települések felzárkóztatásának érdekében az álláskeresők foglalkoztatásának – kiemelt összegű kiegészítő – támogatása, a foglalkoztatás regionális különbségeinek mérséklése érdekében.

Az NFA-ból 10 milliárd Ft támogatási keretösszeg áll a pályázók rendelkezésére. Ebből 1100-1200 KKV-nál akár 5000-5500 új munkahely létesíthető, továbbá mintegy 10 000 már meglévő munkahely megőrzése segíthető.

Pályázat kódszáma: NFA-2017-KKV

A pályázat keretében nyújtható támogatás formája: Vissza nem térítendő.

Pályázók köre:
A pályázaton kizárólag Magyarországon székhellyel vagy az Európai Gazdasági Térség (EGT) területén székhellyel és Magyarországon telephellyel, fiókteleppel rendelkező KKV-k vehetnek részt.

Fenntartási kötelezettség
A munkáltató vállalja, hogy a beruházással létrehozott kapacitásokat, szolgáltatásokat az eredeti foglalkoztatási célnak megfelelően a beruházás befejezésétől (üzembe helyezés időpontjától) számított 3 évig – folyamatosan fenntartja és működteti az érintett térségben.

Foglalkoztatási kötelezettség
A munkáltató vállalja, hogy a beruházás befejezését követő 90 napon belül a tervezett teljes létszámbővítést megvalósítja a fejlesztéssel érintett telephelyen.

Saját forrás
A beruházás nettó – ÁFA visszaigénylési jogosultsággal nem rendelkező pályázó esetében bruttó – bekerülési költségének legalább 25 %-át saját forrásból biztosítja.

A támogatás mértéke
Nem regisztrált álláskereső személy esetén, új munkahelyenként 1,5 millió Ft.

Ezen kívül az alábbi kiegészítő támogatásokra lehet pályázni:

  1. amennyiben a beruházás befejezését követően a kormányhivatalok foglalkoztatásért felelős szervezeti egységeinél nyilvántartásban lévő kiközvetített álláskereső foglalkoztatására vállalkozik a pályázó, új munkahelyenként 500 ezer Ft, vagy
  2. amennyiben a beruházás befejezését követően a kormányhivatalok foglalkoztatásért felelős szervezeti egységeinél nyilvántartásban lévő kiközvetített olyan álláskereső foglalkoztatására vállalkozik a pályázó, aki a foglalkoztatást megelőző 12 hónapban kizárólag közfoglalkoztatási jogviszony keretében volt foglalkoztatva, új munkahelyenként 800 ezer Ft,
  3. amennyiben a beruházás a kedvezményezett járások besorolásáról szóló 290/2014. (XI. 26.) Korm. rendelet, valamint a kedvezményezett települések besorolásáról és a besorolás feltételrendszeréről szóló 105/2015. (IV. 23.) Korm. rendelet alapján kedvezményezett járásban vagy kedvezményezett településen valósul meg, új munkahelyenként további 400 ezer Ft, (ez a kiegészítő támogatás halmozható a fenti két pontban foglalt kiegészítő támogatásokkal is, míg az a) és b) pontban foglalt kiegészítő támogatások csak vagylagosan igényelhetők).

A regionális beruházási támogatás esetén a támogatás mértéke legfeljebb 120 millió Ft, a  kedvezményezett járások besorolásáról szóló 290/2014. (XI. 26.) Korm. rendelet, valamint a kedvezményezett települések besorolásáról és a besorolás feltételrendszeréről szóló 105/2015. (IV. 23.) Korm. rendelet alapján a kedvezményezett járásokban, településeken megvalósuló beruházáshoz legfeljebb 240 millió Ft támogatás igényelhető.

A támogatási intenzitás mértéke

Regionális beruházási támogatás esetében az intenzitás felső határa

  1. az Észak-Magyarország, az Észak-Alföld, a Dél-Alföld és a Dél-Dunántúl régiókban 50%,
  2. a Közép-Dunántúl régióban 35%,
  3. a Nyugat-Dunántúl régióban 25%,
  4. a Közép-Magyarország régióban
    • Abony, Alsónémedi, Áporka, Aszód, Bag, Bernecebaráti, Cegléd, Csemő, Dabas, Domony, Dömsöd, Dunaharaszti, Ecser, Érd, Farmos, Felsőpakony, Galgagyörk, Galgahévíz, Galgamácsa, Göd, Gödöllő, Gyál, Gyömrő, Halásztelek, Hévízgyörk, Iklad, Ipolydamásd, Ipolytölgyes, Jászkarajenő, Kartal, Kemence, Kiskunlacháza, Kisnémedi, Kocsér, Kóspallag, Kőröstetétlen, Letkés, Lórév, Maglód, Makád, Márianosztra, Mikebuda, Monor, Nagybörzsöny, Nagykáta, Nagykőrös, Nagytarcsa, Nyársapát, Ócsa, Örkény, Pécel, Perőcsény, Péteri, Püspökhatvan, Püspökszilágy, Ráckeve, Szentmártonkáta, Szigetbecse, Szigetszentmiklós, Szob, Szokolya, Sződliget, Táborfalva, Tápióbicske, Tápiógyörgye, Tápióság, Tápiószele, Tápiószentmárton, Tápiószőlős, Tatárszentgyörgy, Tésa, Törtel, Tura, Újhartyán, Újszilvás, Üllő, Vác, Váckisújfalu, Valkó, Vámosmikola, Vecsés, Verőce, Verseg és Zebegény településeken 35%, valamint
    • Piliscsaba és Pilisjászfalu településeken 20%.
      A területi besorolásonként meghatározott támogatási intenzitások a kisvállalkozások beruházásai esetében 20 százalékponttal, a középvállalkozások beruházásai esetében 10 százalékponttal növelhetők.

Csekély összegű (de minimis) támogatások felső határa
A pályázatban szereplő beruházáshoz legfeljebb a csekély összegű támogatásokra vonatkozó rendelkezések megfelelően csekély összegű támogatási jogcímen odaítélt támogatás támogatástartalma – a folyó pénzügyi évben, valamint az azt megelőző két pénzügyi év során – nem haladja meg a 200.000 eurónak, a közúti szállítási ágazatban a 100.000 eurónak megfelelő forintösszeget.

Letölthető dokumentumok

A pályázat benyújtásának határideje
A pályázatot 2017. augusztus 1-jétől 2017. szeptember 15-ig lehet benyújtani.