palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíj 2014

mft_logotext_rgb1Pályázat a 2014. évi Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíj elnyerésére. A Magyar Formatervezési Tanács nevében eljáró Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala meghirdeti a 2014. évi Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíjpályázatot az Emberi Erőforrások  Minisztériuma,  a  Szellemi  Tulajdon  Nemzeti  Hivatala,  és  a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. társfinanszírozásában, a Magyar  Alkotóművészeti  Közhasznú Nonprofit Kft. pénzügyi lebonyolítói közreműködésével.

AZ ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZAT CÉLJA: Elősegíteni  a  hazai  formakultúra  fejlődését  és  elterjedését,  a  design  integrációját  az innovációs folyamatokba, a gazdaságba. Segíteni az önálló alkotói munkát folytató tervezők szakmai  fejlődését,  tehetségük kibontakoztatását.  Lehetőséget  biztosítani  saját kezdeményezésű,  vagy  meghatározott  témával, és/vagy  gyártói háttérrel együtt pályázók munkáinak, illetve teoretikus, oktatásfejlesztéssel, kutatással, innovációval  foglalkozó megvalósítására.

AZ ÖSZTÖNDÍJ ÖSSZEGE: bruttó 900.000.-Ft (a kifizetés 2x háromhavi bontásban történik).

Az ösztöndíjast megillető fenti díj összegéből a vonatkozó jogszabályok szerint adóelőleg és egyéb hatályos jogszabályok szerinti közterhek  kerülnek  levonásra; ösztöndíjas részére a levonásokkal csökkentett összeg kerül kifizetésre,  az ösztöndíjas  bankszámlájára történő banki átutalással.

AZ ÖSZTÖNDÍJ IDŐTARTAMA: 6 hónap

Az ösztöndíjas ismételten benyújtott pályázatának elbírálásával indokolt esetben, a befejezett program tartalmi  bővítésére,  továbbfejlesztésére az Ösztöndíjbizottság újabb ösztöndíjat ítélhet meg.

Az  ösztöndíj  odaítéléséről  az  Ösztöndíjbizottság  dönt.  A  döntés  ellen  jogorvoslatnak  helye nincs. Az Ösztöndíjbizottság a pályázati anyagokat, dokumentumokat titkosan kezeli, a nyertes pályamunkákat archiválja.

Az Ösztöndíjbizottság figyelemmel kíséri, és az ösztöndíj végén az opponensek bevonásával értékeli az ösztöndíjasok munkáját. Az Ösztöndíjbizottság jogosult dönteni az ösztöndíj meghosszabbításáról, illetve visszavonásáról,  amennyiben ösztöndíjas a jelen pályázati felhívásban vagy Pályázati Szabályzatban foglaltakat, és/vagy pályázatában vállaltakat nem teljesíti.

Ösztöndíjasnak az ösztöndíjat lezáró beszámolóján, az ösztöndíjprogram jellegének megfelelő prototípust, modellt, tanulmányt kell bemutatnia az Ösztöndíjbizottság részére.

PÁLYÁZATI KATEGÓRIÁK

  • a pályázati felhívás  1. sz. mellékletében  meghatározott témakörhöz kötött tervezői feladat;
  • a pályázati felhívás  1. sz. mellékletében meghatározott témakörhöz kötött elméleti, kutatási témafeldolgozás;
  • a pályázati felhívás 2. sz. mellékletében  megadott,  gyártói  együttműködéssel megvalósuló feladat.

PÁLYÁZATI FELTÉTELEK

Az ösztöndíjra pályázhat minden 35 év alatti természetes személy, aki Magyarország területén folytat  alkotói  tevékenységet,  és szakirányú  (MA)  művészeti,  illetve  designer  egyetemi diplomával rendelkezik. Osztott (többciklusú) képzés esetén a pályázat benyújtásának a feltétele: lezárt mesterképzés (MA) diploma.

Diplomamunka továbbfejlesztésével nem lehet pályázni!

A pályázat részben nyilvános, részben meghívásos.

Az  Ösztöndíjbizottság  kiemelkedő  tehetségű  pályázó  kimagasló  színvonalú  pályázatát,  a program  sikeres  teljesítésének  megfelelő  referenciával való alátámasztottsága, vélelmezhetősége esetén, kivételesen az előírt képesítés hiányában is elfogadásra javasolhatja.

A pályázat időtartamát követő időre benyújtott, meghosszabbított pályázat értékelése során is a pályázati feltételek irányadóak (pl.: a benyújtást és a korhatárt illetően is).

Az ösztöndíjat megosztani nem lehet.

A pályázó programjának – a pályázó egyéni szakmai fejlődésén keresztül – elő kell segítenie az ösztöndíj célkitűzését.

Az ösztöndíj teljes időtartamára vonatkozóan érvényes, hogy az ösztöndíjas nem részesülhet más, hazai államháztartási forrásból finanszírozott ösztöndíjban. E szabály megsértéséért az ösztöndíjas teljes anyagi felelősséggel tartozik. Ösztöndíjbizottság az ösztöndíjat visszavonja, ez esetben ösztöndíjas köteles az ösztöndíjat visszafizetni.

A pályázat nyertese az ösztöndíj időtartama alatt:

  • köteles gondoskodni programja maradéktalan megvalósításáról,
  • köteles részt venni a szakmai konzultációkon (min. 2 alkalom)
  • köteles  eleget tenni  a  Pályázati  Szabályzat  előírásainak  és  az

Ösztöndíjbizottság döntéseinek,

  • csak olyan, egyéb, szakmai tevékenységet folytathat, amely nem akadályozza az ösztöndíj keretében végzett munkájának teljesítését,
  • korlátozás nélkül részt vehet szakmai pályázatokon, csoportos, illetve egyéni kiállításokon.

A pályázatnak a következőket kell tartalmaznia:

  • hiánytalanul kitöltött pályázati adatlap és nyilatkozat,
  • részletes szakmai program (részletes szöveges bemutatás, a megvalósítás egyes fázisai szerint) és ütemterv
  • szakmai önéletrajz,
  • diplomamunkát és a szakmai alkotómunkát bemutató portfolió,
  • a diploma(ák) másolata(i); külföldön szerzett végzettség esetén magyar nyelvű hivatalos fordítás.

Formai követelmény: a felsorolt dokumentumokat nyomtatott, maximum A4-es méretben, 1 példányba összefűzve, valamint digitális formátumban, egy fájlban, (CD-n vagy DVD-n) kell beadni.

Érvénytelen a pályázat, amennyiben:

  • a pályázati feltételeknek nem felel meg,
  • hiányos az előző bekezdés szerinti előírt dokumentáció-melléklete (ideértve azt az esetet is, ha a pályázó nyelvvizsga hiányában a diplomáját a pályázat benyújtási határidejéig nem kapta meg),
  • az adatlap/nyilatkozat hiányos, vagy a valóságnak nem  megfelelő  adatokat tartalmaz,
  • határidőn túl érkezik be,
  • a pályázati program más  személy  szerzői,  illetve  iparjogvédelmi  jogát  sérti.

Amennyiben ez az ösztöndíj odaítélését követően válik ismertté, az ösztöndíjas köteles az ösztöndíjat visszafizetni.

ÉRTÉKELÉSI SZEMPONTOK

A pályázatok tartalmi elbírálásának szempontjai: Az Ösztöndíjbizottság és a finanszírozók szeretnék  ösztönözni a pályázókat komolyan átgondolt, szakmai és megvalósíthatósági szempontból is minőségi pályázatok elkészítésére. Ennek érdekében az Ösztöndíjbizottság az alábbi értékelési szempontrendszer alapján dolgozza fel a beérkezett pályázatokat:

  • a program jellege, újszerűsége;
  • a  program  jelentősége,  indokoltsága  és  realitása (a probléma kezelését vagy megoldását célzó tevékenységre irányulóan);
  • a program megvalósíthatósága és fenntarthatósága; a vállalt tevékenységek a pályázatban leírtak alapján szakmailag megalapozottak, átgondoltak és megvalósíthatók (módszertani feltételei)  ütemezése  reális  határidőkkel dolgozik a rendelkezésre álló kapacitásokkal összevetve;
  • várható eredménye, hazai és nemzetközi, szakmai, társadalmi és gazdasági jelentősége, társadalmi hasznosítása;
  • a  szakmai szempontok értékelése alapján a program a pályázati felhívás céljaival való összhangja;
  • a pályázat által felvetett probléma kezelése vagy megoldása és/vagy a program eredménye a  fenntarthatóbb életmód követésére ösztönöz és/vagy a környezettudatos gondolkodás/cselekvés irányába katalizátor szereppel bír és/vagy  a  környezetminőség fenntartásához, javításához hozzájárul (össztársadalmi szinten, és/vagy a célcsoport esetében);
  • a program piaci/gazdasági hasznosíthatósága; vállalható eredmény és ráfordítás realitása, arányossága és megvalósíthatósága;
  • a pályázó szakmai alkalmassága, felkészültsége;
  • a program Magyarország kedvező országimázsához való hozzájárulása. 

További értékelési szempontok:

  • a pályázat kellően kidolgozott, a program megvalósítását célzó tevékenység felépítése átgondolt, logikus, elemei koherensek;
  • a pályázatban foglalt program lehatárolása (esetleges, más pályázati programban való részvétel esetén) egyértelmű, világos legyen;
  • a program, a pályázati tevékenység szerinti ütemezése világos és megvalósítható;
  • a pályázatok elbírálásánál előnyt élvez az a pályázat, amely a mellékletben megadott témakörök közül választva fogalmaz meg pályázati programot.

A korábbi évekhez képest, új, hatékonyabb értékelés érdekében, új  eljárásrend kerül bevezetésre: a pályázatok áttekintése és értékelése (1. forduló) után a legjobb 15 pályázó kap meghívást (2. forduló) az ösztöndíjas pályázat személyes bemutatására.  A 2. fordulón  a pályázók 10 perc időtartamú szóbeli előadást tartanak az általuk vállalt ösztöndíjas témáról.

Az  elbírálásban  előnyt  jelent  az  eredetiség, a  meggyőző  szakmai  érveken  alapuló  önálló véleményalkotás.

Pályázó a pályázatának benyújtásával a jelen pályázati kiírásban és Pályázati Szabályzatban foglalt feltételeket és szabályokat tudomásul veszi és elfogadja.

A PÁLYÁZAT BEADÁSA

A pályázatokat az Ösztöndíjbizottság titkársága kezeli.

Kapcsolattartó: Szombathelyi Réka.

Telefon: (06 1) 355-0341, e-mail: szombathelyi.reka@budairajziskola.hu.

A pályázati anyagot egy példányban, az 5) pont szerinti mellékletekkel felszerelve, postai úton tértivevénnyel vagy személyesen a következő címre kell eljuttatni:

Budai Rajziskola, 1123 Budapest, Alkotás u. 45.

A borítékra kérjük ráírni: „Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíj pályázat”.

Letölthető dokumentumok

MNL_pályázati_felhivás és adatlap 2014

A pályázat beérkezésének határideje: 2014. február 21., péntek 16 óra

A pályázati kiírás, a hozzá tartozó mellékletek, az adatlap, a nyilatkozat, valamint a pályázati szabályzat  beszerezhető  a  Magyar Formatervezési  Tanács  Irodáján (1054 Budapest, Akadémia u. 21.), a Magyar Formatervezési Tanács honlapján (www.mft.org.hu), illetve a Budai Rajziskolában (1123 Budapest, Alkotás u. 45.).

Bővebben: www.mft.org.hu