palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

MOL Image Pályázat 2010

MOL Image Pályázat 2010A pályázat célja, hogy a MOL fiatal, pályájuk elején járó tehetségeket is bevonjon új kreatívjai kialakításába, amelyek hozzájárulhatnak a vállalat imagének friss, lendületes újragondolásához.

Pályázat kiírása: 2010. november 16.
Pályázat határideje: 2010. december 31.

I. A pályázat célja

A pályázat célja, hogy a MOL fiatal, pályájuk elején járó tehetségeket is bevonjon új kreatívjai kialakításába, amelyek hozzájárulhatnak a vállalat imagének friss, lendületes újragondolásához.

II. A pályázók köre
A pályázaton azon – a pályázati határidő lejáratáig – 18. életévüket betöltött, illetve – a pályázati kiírás első napján 30. életévüket be nem töltött, magyar állampolgárok, vagy azok csoportja vehetnek részt, akik vállalkoznak a pályázati kiírásban közzétett feladat elvégzésére, és a pályázati kiírás feltételeit magukra nézve kötelezőnek fogadják el.

A MOL (továbbiakban: kiíró) várja művészeti iskolák tanulóinak, főiskolák, egyetemek hallgatóinak pályázatait, illetve szabadúszó kreatívok és egyéb kreatív csoportok munkáit.

III.  a.)  A pályázaton való részvétel feltétele

Pályázni csak olyan tervvel lehet, amely a pályázó által garantáltan jogtiszta, és más személy szerzői és iparvédelmi jogát nem sérti.

A pályázók a pályázat benyújtásával elfogadják a pályázati kiírásban foglalt feltételeket és alávetik magukat a bíráló bizottság döntésének. A bíráló bizottság döntése ellen fellebbezésnek nincs helye.

A pályázók a pályázati anyag benyújtásával hozzájárulnak ahhoz, hogy ha pályázatuk az első három hely valamelyikén végez és díjazott lesz, a kiíró a munkáikon kizárólagos felhasználási jogot szerezzen korlátlan területi és időbeli hatállyal.

A pályázók tudomásul veszik, hogy a pályázatra benyújtott anyagaikat a MOL a pályázattal kapcsolatos kommunikációban korlátlanul felhasználhatja. A kiíró és a bíráló bizottság az első három helyezetten felüli pályaműveket is megvalósításra érdemesnek találhat, melyek felhasználási jogai külön megállapodás tárgyát képezik.

A pályázók által megadott elérhetőségeket a pályázat kiírója adatbázisában regisztrálja, azokat harmadik személynek csak a pályázó külön beleegyezésével adja ki.

A pályázat kiírója a pályázati kiírásban leírtak megváltoztatásának jogát fenntartja.

A pályázat kiírója a hozzá benyújtott adathordozókat nem őrzi meg, nem tárolja, nem küldi vissza, felelősséget e tekintetben nem vállal.

b.) Jogi és személyi feltételek:

A pályázati díj összege nem fejenként, hanem pályázónkként (legyen szó akár egyén, akár csoport) értendő.

IV. Pályamunkák beadásának feltételei:

Egy pályázó maximum 2 ötletet nyújthat be mind a 3 megjelenési formában (lásd. V. pont).

A pályázó kizárólag saját eredeti szerzői alkotásával pályázhat. E feltétel megsértése esetén a pályázat érvénytelenné válik, és a pályázó díjat nem kaphat, vagy ha ez a díjátadást követően válik ismertté, akkor a pályázó köteles a díj összegét visszaszolgáltatni.

A pályázó a pályamunka benyújtásával felelősséget vállal azért, hogy a pályamunka a saját szerzői műve, továbbá felelősséget vállal azért, hogy az általa benyújtott pályamunka nem sérti más szerzői, felhasználói illetve személyiségi jogát, a pályamunka közzététele semmilyen jogszabályt nem sért.

Az érvényes pályázat feltétele a weboldalról letölthető nevezési lap pontos kitöltése, továbbá a pályázati anyagnak az alább részletezett formában postai úton való eljuttatása az Eurolex Consulting, 1037 Budapest, Montevideo u. 3/A címre , és a pályázati feltételek elfogadása.

V. A pályamunka részei

  • 1/1- es Sajtóhirdetés layout
  • 30 mp-es TV Spot storyline és storyboard (opcionálisan moodfilm csatolása lehetséges)
  • Szabadon választott kreatív: a klasszikus kommunikációs csatornák mellett egyéb alternatív kommunikációs eszközre, irányra is várjuk az ötleteket (pl: esemény, installáció, gerillakampány, online… stb)

VI. A pályázat benyújtásának módja:
A pályamunka benyújtása postai úton történik. A nevezési lapot és a következő pontban ismertetett formátumban elkészített pályamunkát  CD/DVD hordozón, postai úton eljuttathatják az „Eurolex Consulting, 1037Budapest, Montevideo u. 3/A”. A küldeményre feltétlen írják rá: „ MOL Image Pályázat”. A nevezési lapot kinyomtatott és hiánytalanul kitöltött formában zárt borítékban mellékeljék a CD/DVD-hez.

Határidő után postára adott pályamunkákat nem áll módunkban elfogadni.

Kérjük a pályázókat, hogy a jelentkezési lapon megadott e-mail címüket a pályázati időszakban folyamatosan figyeljék!

A zsűrizést és az eredmény közzétételét követően minden pályázót e-mailben értesítünk az eredményről.

A pályázat formai követelményei

A pályamunka formátuma:

  • Kizárólag szöveges tartalom esetében: Microsoft World dokumentum
  • Kép esetében: PDF press minőségű, 300 PDI felbontású, maximum A/3 méretben
  • Layout (kép+szöveg) esetében: PDF press minőségű, 300 PDI felbontású, maximum A/3 méretben
  • az opcionális Moodfilm esetén:  avi formátumban

A pályázatokat a MOL Image Pályázat jeligével ellátott borítékban várjuk, amely a következőket tartalmazza:

1.) A4- es vagy C5-ös boríték, amely tartalmazza:

  • Kitöltött és aláírt Jelentkezési lapot
  • CD / DVD – jeligével és névvel ellátva, amely tartalmazza az adott pályamunkát/pályamunkákat a fent említett formátum követelményeknek megfelelően

A pályázatot postai úton a Eurolex Consulting, 1037Budapest, Montevideo u. 3/A  címre várjuk; a pályázat benyújtásának ideje a postai bélyegzőn szereplő dátum. A borítékok mindegyikén szerepelnie kell a jeligének.

A pályázat benyújtását követően hiánypótlásra nincs lehetőség.

Letölthető dokumentumok

MOL Image Pályázat 2010
Jelentkezési lap – egyéni nevezőknek
Jelentkezési lap – csoportosan nevezőknek
MOL logo
MOL logo
MOL logo
Plakát

VII. Beadási határidő

A pályázat beadási határideje:  2010. december 31.

VIII. Értékelés – Zsűrizés
Az elbírálás időpontja 2011. január. A pályázat kiírói felhatalmazzák a zsűrit, hogy a saját maguk által megállapított szempontrendszer alapján tetszésük szerint válasszanak be vagy hagyjanak ki pályamunkákat a kiállítandó művek közül. Az opcionális moodfilm hiánya nem befolyásolja az értékelést.

IX. Díjazás

  • 1. helyezett: 1.000.000 Ft
  • 2. helyezett: 600.000 Ft
  • 3. helyezett: 400.000 Ft

Különdíj: egy 100 000 Ft értékű MOL benzinkártya

A díjak tartalmazzák a felhasználási jog teljes átruházását.

X. Eredményhirdetés
Az eredményt a kiíró 2011. január végén teszi közzé honlapján, melyről a pályázók e-mailben is értesítést kapnak. A nyerteseket telefonon is értesítjük.

Pályázattal kapcsolatos további kérdések, észrevételek:

Nagy Aliz
EUROLEX CONSULTING
Telefon: +36 70 938-6882
imagepalyazat@eurolex.hu

MOL Image Pályázat 2010

Forrás: http://www.mol.hu/