palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

MOL MesterM díj 2011

MOL MesterM 2011 díj pályázatIsmét itt a lehetőség, hogy köszönetet mondj középiskolai tanárodnak, hogy munkájával, személyiségével megszerettette veled a kémia, fizika, matematika tantárgyakat, továbbá, hogy szakmai felkészítéseden túl hozzásegített a műszaki, mérnöki, vagy esetleg a természettudományi pálya választásához.

A MOL, Magyarország legnagyobb olaj- és gázipari vállalata elkötelezett támogatója a középiskolai természettudományos oktatás fejlesztésének, színvonala emelésének. Ezért 2010-ben létrehoztuk, és idén már második alkalommal indítjuk útjára a MOL MesterM-díjat, hogy a középiskolai kémia, fizika és matematika tanárok szakmai munkáját és tehetséggondozásban betöltött kiemelkedő szerepét elismerjük.

Ha most a természettudományok területén végzed egyetemi tanulmányaidat, esetleg doktorandusz hallgató vagy, és hatással volt rád középiskolai Tanárod, esetleg neki köszönheted, hogy a mérnöki pályára jelentkeztél, akkor jelöld őt a nettó 200.000 forint értékű szakmai és erkölcsi díjra!

A pénzbeli és erkölcsi elismerést kémia, fizika és matematika tanárok kaphatják meg a ti, azaz volt diákjaik jelölései alapján.
A beérkezett pályázatokat szakmai zsűri bírálja el.

Ha eddig nem tudtad, hogyan köszönheted meg Tanárodnak, hogy megszerettette Veled a tudományokban rejlő szépséget, illetve versenyekre küldött, hogy szakmai tudásodat és a csapatszellemet erősítse benned, esetleg ő készített fel a felvételire; most itt a lehetőség!

Pályázatod egészen április 24-ig várjuk az itt található felületet kitöltve.

Kérdéseiddel fordulj hozzánk bátran: mesterm@mol.hu

Amennyiben a pályázat benyújtása mellett részt veszel a kapcsolódó kvízjátékunkban is, akkor sorsolásunkon értékes okostelefont nyerhetsz.

Forrás: http://www.mol.hu/