palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

MOM Park Stylist pályázat

A MOM Park profi stylistcsapata, bevásárlóközpontunk megújuló szolgáltatásához kapcsolódva, szeretne lehetőséget biztosítani a szakmai utánpótlás számára gyakorlatuk megszerzéséhez. Pályázatot ír ki gyakornoki feladatra, melynek célja azoknak a munkatársaknak a kiválasztása, akik a legjobb érzékkel közelítik meg a sajátos műfajt, melyet a stylist munka jelent egy bevásárlóközpontban.

Pályakezdők, tanulók számára a szakmán belül ennél célzottabb gyakorlatot nehéz lenne találni, hiszen itt valóban közvetlen a kapcsolat az ügyfelekkel, és a kreativitás mellett nagy szerepet kap a kommunikáció és a stílusismeret.
Magyarországon egyedülálló szolgáltatás a MOM Parké, egyetlen más bevásárlóközpont sem biztosít látogatói számára stylisttanácsadást és segítséget a vásárláshoz. A kiválasztott fiatal nem csak, hogy bepillantást nyerhet a műfaj valóságába, de vezető stylist segítségével sajátíthatja el a szakma csínját-bínját.

A pályázatot az alábbi területekre hirdetjük meg:

  • személyi stylist
  • ajándék- és nászajándékstylist

A pályázat kétfordulós.
Az első fordulóba három témából álló fotódokumentációt kell készíteni a jelentkezőknek:

“Coco Chanel”

  • Női vagy férfi öltözék Coco Chanel stílusában egy hétvégi autós kiránduláshoz

“Rock”

  • Női vagy férfi öltözék ROCK Chic stílusban egy lazább iskolai (főiskolai) napra

Ajándék

  • Készíts 10 tételből álló esküvői ajándéklistát (kis értékű tárgyaktól egészen a nagyobb léptékű ajándékokig)

A pályázathoz kérjük még csatolni:

  • fényképes önéletrajzot
  • motivációs levelet (“Miért szeretnék a MOM Park Stylist csapatához tartozni?”)

Csak azt a pályázatot fogadjuk el érvényesnek, amely a felsorolt anyagok mindegyikét tartalmazza.

A pályamunkákat az első fordulóban (2013 szeptember 16. – október 13.) 6 fős szakmai zsűri véleményezi, kiválasztva a nevezésekből a 6 legjobbat (kategóriánként 3-3), melyek továbbjutnak a második fordulóba.

A zsűriben a szakma elismert személyiségei vesznek részt:

  • Tus-Dzsurbán Ágnes, a MOM Park vezető stylistja
  • Bozsik Róbert, a MOM Park marketingvezetője
  • Dávid Máté, divatújságíró/blogger
  • Nánási Pál, fotós
  • Novák András, művészeti vezető
  • Stiglincz Gábor, modell

Az első forduló után, a döntőbe jutott pályázókat 2013. október 18-ig értesítjük továbbjutásukról.

A pályázat második fordulójában (2013 október 21. – október 25.) Tus-Dzsurbán Ágnes vezető stylist, Bozsik Róbert a MOM Park marketingvezetője, valamint Novák András művészeti vezető méri fel a pályázók egyedi készségeit, mint például:

  • kommunikációs és kapcsolatteremtő készség,
  • rátermettség,
  • pozitív kisugárzás,
  • empatikus készség.

A két szerencsés nyertest, akik a MOM Park stylistjai lehetnek, október 31-ig értesítjük.

Jelentkezési feltételek:

  • A pályázati anyagok beadási határideje: 2013. október 13. 24:00
  • A nagyfelbontású terveket, fotókat „jpg” vagy „pdf” formátumban várjuk e-mail-ben, a momparkstylist@mompark.hucímre. A teljes fotódokumetáció mérete maximum 10 MB lehet!
  • A pályázati anyagnak mindenképp tartalmaznia kell a pályázó nevét, születési idejét, lakcímét, e-mail címét, telefonszámát és a választott kategóriát (személyi stylist vagy ajándék-, nászajándékstylist).

A pályázati határidőn túl beérkezett munkákat nem áll módunkban befogadni!

A döntős alkotóknak és pályamunkáiknak médiamegjelenést biztosítunk a MOM Park online csatornáin (MOM Park Facebook, Pinterest, Instagram).

Kontaktmomparkstylist@mompark.hu
„MOM Park 2013. Stylist pályázat” vagy „MOM Park 2013. Ajándék– és nászajándékstylist pályázat” témamegjelöléssel

A legjobb pályázók díja:
A második fordulón is továbbjutó jelentkezők heti rendszerességgel gyakorlaton vehetnek részt a MOM Parkban Tus-Dzsurbán Ágnes vezetésével, illetve bepillantást nyerhetnek a magazinkészítés műhelytitkaiba is. Valós élethelyzetekben sajátíthatják el a szakma rejtelmeit, fogásait, azonnali visszajelzéseket kapva az ügyfelektől és a vezető stylisttól. Rendszeres munkával felbecsülhetetlen értékű szakmai tapasztalot szerezhetnek, melyre Magyarországon jelenleg egyedül a MOM Parkban nyílik lehetőség.

A gyakornoki feladatkör részei:

  • heti 1 nap stylistgyakorlat során a szolgáltatásra jelentkezett vendégek fogadása 13:00-19:00-ig bezárólag, két órás intervallumokban,
  • a vendégek igényeinek felmérése kötetlen beszélgetés során,
  • a beszélgetést követően személyre szabott tanácsadás,
  • igény szerint segítség a vásárlásban is a MOM Park bevásárlóközpontban,
  • stylistasszisztencia a MOM Park negyedéves stílusmagazinja, a Park Magazin számára, Záray Kata vezetésével,
  • részvétel a Park Magazin fotózásain,
  • részvétel castingokon, a magazingyártási folyamatokban,
  • PR-megjelenés a MOM Park online stílusmagazinján, az egyeletstilus.hu-n.

A nyertesekkel a MOM Park MFC Kft. megbízási vagy vállalkozási jogviszonyban kíván együttműködni. Az együttműködés részletes feltételeit külön szerződésben rögzítik a felek, a styling közreműködésért azonban anyagi juttatás nem jár, azonban a MOM Park MFC Kft. marketingszolgáltatásokkal, népszerűsítési lehetőségekkel, bemutatkozási és tapasztalat-szerzési lehetőségek biztosításával ellentételezi a nyertesek munkáját.

Várjuk a jelentkezését a momparkstylist@mompark.hu e-mail címre! Kérjük, olvassa el a momparkstylist.hu oldalon elérhető játékszabályzatot és az abban részletezett adatvédelmi tájékozatót. Jelentkezésével a játékszabályzat automatikusan elfogadottnak minősül. A pályázat során személyes adatainak kezelése, feldolgozása történik. Jelentkezésével hozzájárul személyes adatainak a Játékszabályzatban rögzített feltételek szerinti kezeléséhez.

Pályázati felhívás: MOM Park 2013. Stylist pályázat
Kiíró: MOM Park MFC Ingatlanforgalmazó és Beruházó Kft.
Beküldési határidő: 2013. október 13. 24:00
Érvényes: 2013. szeptember 16. és 2013 október 13. 24:00 között

A pályázatra jelentkezhet minden 18. életévét betöltött, cselekvőképes, magyarul tökéletesen beszélő személy, aki teljesíti a pályázati kiírás feltételeit, és a játékszabályzatban foglalt feltételeknek megfelel, valamint a játékszabályzatot magára nézve elfogadja.

A Részvételi feltételek, a teljes pályázati szabályzat és az adatvédelmi tájékoztató elérhető a momparkstylist.hu oldalon.

Letölthető dokumentumok

Pályázat leírás

Pályázati szabályzat

Link: http://www.mompark.hu