palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Múzeumi Negyed elhelyezési és környezetalakítási ötletpályázat

Ötletpályázat az új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes (továbbiakban Múzeumi Negyed) épületeinek környezetalakítási, urbanisztikai, elhelyezési javaslatának megtervezése. A Városliget 29732/1. helyrajzi számú telkén, kiemelten az Ötvenhatosok terén és környezetében a múzeumok elhelyezése, a környezetük revitalizációja a védelem alatt álló épületek, köztéri elemek, természeti környezet értékeinek megőrzésével úgy, hogy a terület zöldterületi mutatói javuljanak, biológiai aktivitása a megvalósítás után növekedjék.


A terület kiválasztását az indokolja, hogy a fejlesztés alapkoncepciójából adódóan a tervezési helyszín a kultúrát és a szabadidő eltöltést szolgáló történeti hagyományokkal, múzeumi kapcsolódással, zöldfelületi kapcsolattal és kiváló közlekedési lehetőségekkel kell hogy rendelkezzen.

 

AZ ÖTLETPÁLYÁZAT CÉLJA: 

Az ötletpályázat elsődleges célja a Múzeumi Negyed (részei: az Új Nemzeti Galéria, a Ludwig Múzeum, a Magyar Néprajzi Múzeum, a Magyar Zene Háza, a Magyar Fotográfiai Múzeum, valamint a Magyar Építészeti Múzeum) elhelyezési koncepciójának kidolgozása, és ezzel összefüggésben a 29732/1 helyrajzi számú telek (továbbiakban Városliget) optimális hasznosításának vizsgálata. A múzeumépületek elhelyezése mellett kiemelt figyelmet kell szentelni a Városliget környezetrendezésnek, azaz az egységes zöldfelületi, tájépítészeti, közlekedési és energetikai koncepció kialakításának.

A Kiíró célja a pályaművekben javasolt telepítési helyek, városszerkezeti kapcsolatok és az épületegyüttes városképi szerepének körvonalazásával a területre vonatkozó fővárosi és kerületi szabályozási terv módosítását célzó tanulmány megalapozása, valamint a Múzeumi Negyedre kiírandó nemzetközi tervpályázat előkészítése. A Pályázónak javaslatot kell adni alternatív energiák felhasználására, a fenntarthatóság szempontjainak érvényesítésére.

A Városligethez és az épületekhez (az OTÉK és vonatkozó más, érvényes szabályozás szerint) szükséges parkolók elhelyezése, a terület közlekedési koncepciójának kidolgozása a Pályázó feladata. A parkolók elhelyezésének tekintetében a Pályázó adhat javaslatokat a tervezési területen kívüli területekre. A Dózsa György út – Ajtósi Dürer sor – Hermina út / Hungária körút – Vágány utca négyszögtől azok cca. 3-400 méternél ne legyenek távolabb.

A pályamű kidolgozása során biztosítani kell a Múzeumi Negyedhez kapcsolódó turizmus három kiemelt célterülete – a művészet, a design, és a gasztronómia – számára a területhez és annak funkcióihoz megfelelő helyszínek kialakításának lehetőségét.

Az ötletpályázat célja továbbá a Városliget megújítására szolgáló egyéb kreatív ötletek befogadása, felmutatása.

AZ ÖTLETPÁLYÁZAT KIÍRÓJA:
Szépművészeti Múzeum
1146 Budapest XIV. Dózsa György út 41.

AZ ÖTLETPÁLYÁZAT LEBONYOLÍTÓJA: 
Óbuda-Újlak Zrt.
1033 Budapest III. Hévízi út 3/a.

AZ ÖTLETPÁLYÁZAT JELLEGE, FORMÁJA:
Az ötletpályázat jellege:         NYÍLT
Az ötletpályázat eljárás formája:     ÖTLETPÁLYÁZAT
Az ötletpályázat:             TITKOS

AZ ÖTLETPÁLYÁZAT LEBONYOLÍTÁSÁNAK IDŐTÁBLÁZATA

  • Ötletpályázat meghirdetése, kiírás árusításának kezdete:    2013.07.08.
  • Helyszíni szemle időpontja: 2013.07.15.
  • Kérdések határideje: 2013.07.19.
  • Kérdésekre adott válaszok határideje: 2013.07.26.
  • Dokumentáció beszerzésének határideje: 2013.08.30.
  • Pályaművek postára adásának határideje: 2013.09.09.
  • Csomagbontás, a BB munkájának megkezdése: 2013.09.13.
  • Borítékbontás: 2013.09.27.
  • Pályázat eredményének kihirdetése, a díjak átadása: 2013.10.03.
  • Díjazásban nem részesült pályaművek visszaadása: 2013.10.10.

A BÍRÁLÓ BIZOTTSÁG ÖSSZETÉTELE 
A Bíráló Bizottság szavazati jogosultságú tagjai:
Elnök    Baán László miniszteri biztos (Szépművészeti Múzeum)
Társelnök     Nagy Ervin  országos főépítész (BM)
Szakmai titkár     Rostás Zoltán projektigazgató (Szépművészeti Múzeum)
Tag 4.    Barta Ferenc Zugló főépítésze (Zuglói Polgárm. Hiv.)
Tag 5.    Bálint Imre elnök (Budapesti Építész Kamara)
Tag 6.    Cselovszki Zoltán elnök (Forster Gyula Központ)
Tag 7.    Fekete György az MMA elnöke
Tag 8.    Finta Sándor Budapest főépítésze (Bp. Főpolg. Hiv.)
Tag 9.    Kemecsi Lajos főigazgató (Magyar Néprajzi Múzeum)
Tag 10.    Sáros László György elnök (Magyar Építőművészek Szövetsége)
Tag 11.     Szalkai Adrienne tervezési igazgató ( FŐKERT)
A BB póttagja:     Ritoók Pál igazgató (Építészeti Múzeum)

A Szakértői Bizottság tagjai: (szavazásra nem jogosultak)
Szakértő (művészettörténész, igazgató Fotográfiai Múzeum)    Baki Péter
Szakértő (művészettörténész, igazgató, Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum)     Fabényi Júlia
Szakértő (zeneművész, a BMC igazgatója)     Gőz László
Szakértő (művészettörténész, igazgató, Építészeti Múzeum)    Ritoók Pál
Szakértő (művészettörténész, kurátor)    Rockenbauer Zoltán
Szakértő. (főtitkár, Liget Köztársaság)    Kovács Balázs
Szakértő (urbanisztikai szakértő)     Nagy Béla
Szakértő. (közlekedés, BKK strat. fejl. igazgató)     Somodi László
Szakértő (jogi szakértő)    dr. Várady Szilvia
Szakértő (közbeszerzési szakértő)    Kerekes Anita
Szakértő (pályázati szakértő)    Péter Zsolt
Szakértő (pályázati szakértő)    Rompos Richárd

AZ ÖTLETPÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ BESZERZÉSÉNEK MÓDJA 
Az ötletpályázati dokumentáció ára 20.000,- Ft + ÁFA, azaz bruttó 25 400,- Ft.
Számlaszám: Magyar Államkincstár HU 93 10032000-01425114
A közleményben az alábbi szöveg szerepeljen: „Múzeumi Negyed nyílt elhelyezési ötletpályázat”.

A dokumentációt 2013.07.08. és 2013.08.30. között munkanapokon (hétfőtől-csütörtökig 10.00 órától – 16.00 óráig, pénteken 10.00 órától – 14.00 óráig) lehet személyesen, vagy meghatalmazott útján átvenni az átutalás igazolásának felmutatásával az Óbuda-Újlak Zrt. irodaházában (1033 Budapest III. Hévízi út 3/a.) Rompos Richárdtól (tel : 36 1 250-0105/178).

A PÁLYAMŰVEK DÍJAZÁSA
A pályaművek díjazására és megvételére bruttó:    15 000 000,- Ft
A díj legnagyobb összege bruttó:    3 500 000,- Ft.
A megvétel legkisebb összege bruttó:      500 000,- Ft.

A Bíráló Bizottság a beérkezett pályázatok egymáshoz viszonyított értéke alapján a fenti értékhatárok között határozza meg a díjak és a megvételek összegét.
A díjak és a megvételek a törvényben meghatározott mértékű ÁFÁ-t tartalmaznak és adóköteles bevételek.
A Bíráló Bizottság megfelelő színvonalú pályaművek beérkezése esetén a teljes rendelkezésre álló összeget kiadja és törekszik arra, hogy egy győztes Pályázót hirdessen ki.
A Bíráló Bizottság eredménytelennek minősíti a pályázatot, ha egyetlen pályaművet sem talál díjazásra vagy megvételre alkalmasnak, és csökkentheti a díjazásra vagy (és) megvételre fordított összeget, ha az ötletpályázat eredményeinek hasznosíthatóságát nem tartja megfelelőnek.

BÍRÁLATI SZEMPONTOK

  1. Urbanisztikai koncepció, elhelyezés a városi szövetben és a Városliget rendszerében, kapcsolódás a meglévő intézmények, szolgáltatások, térfalak, utak és közművek rendszeréhez és a környező területekhez
  2. Az épületegyüttes elhelyezésének logikája, szinergiája, a Múzeumi Negyed táji és városképi megjelenése és építészeti arculata, funkcionális és élményszerű megélhetősége
  3. A közlekedési és zöldfelületi rendszerek koherens átalakítása, funkcióinak együttműködése, használhatósága, a parkolás kérdésének megoldása és a zöldfelületi rendszer biológiai aktivitásának növelése
  4. A fenntarthatóság szempontjainak érvényesülése, a tervezett épületek és a terület energetikai- és közműellátási rendszereinek kialakítására és megújítására tett gazdaságos és fenntartható javaslatok

Megjegyzések az egyes bírálati szempontokhoz

A BB pozitívan értékeli a következőket:

ad 1. Urbanisztikai koncepció, kapcsolódások

  • ha a Múzeumi Negyed megfelelően kapcsolódik az őt körülvevő városi szövethez
  • ha az épületek elhelyezésében megvalósul a múzeumi negyed jelleg, egymáshoz való viszonyukban világos térbeli/funkcionális logika tükröződik
  • ha a koncepció szervesen egyesíti a múzeumi funkciókat a közlekedés, az energia- és közműellátás, a zöldfelület és a rekreációs tevékenységek hálózataival, helyeivel

ad 2. Elhelyezés, megjelenés, megélhetőség

  • ha a Múzeumi Negyed elemei egymással lehetőség szerint legalább vizuális kapcsolatban lévő épületek együtteseként jelennek meg, megélhetővé téve a múzeumi épületek összetartozásának, valós negyedként való működésének élményét
  • ha az épületek önálló megjelenésük mellett – akár legalább részben – funkcionálisan egységes rendszert tudnak alkotni, és az egyikből a másikba történő eljutás egyértelmű, részben időjárástól védett módon történhet
  • ha az épületek alkalmazkodnak környezetükhöz, vagy építészeti megoldásokkal reflektálnak arra
  • ha a (szolgálati, kiszolgáló) funkciók egy részének a föld alá helyezésével minél jobban a környezetbe illeszthető megoldások születhetnek

ad 3. Közlekedési és zöldfelületi rendszerek

  • ha a közlekedés és a zöldfelületi hálózatok egymást átfedve, kiegészítve megkönnyítik a Városliget használatát, feltárását
  • ha a zöldfelületi mérleg pozitív, és érezhetően megnövekszik a terület zöldfelülete, növényi állománya

ad 4. Közmű, energia, fenntarthatóság

  • ha a fenntarthatóság területén átfogó, a tervezéstől a megvalósíthatóságon át a teljes életcikluson átívelő rendszerek kerülnek megtervezésre
  • ha a megújuló energiaforrások felhasználása biztosítható a terület- és az épületek üzemeltetése során
  • ha az épületek és rendszereik megfelelnek az EU Energetikai Irányelveinek illetve (részben vagy egészben) korszerű, megújuló energiák felhasználásával működtethetőek

Letölthető dokumentáció

ÚJ NEMZETI KÖZGYŰJTEMÉNYI ÉPÜLETEGYÜTTES KÖRNYEZETALAKÍTÁSI, URBANISZTIKAI ÉS ELHELYZÉSI ÖTLETPÁLYÁZAT pályázati dokumentáció 

Forrás: http://www.szepmuveszeti.hu/