palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Nemzeti identitás – pályázat nemzetközi fotókiállításon való részvételre

ph21logoPályázat nemzetközi fotókiállításon való részvételre Európa hét városában vizuális művészeti, vizuális kommunikációs és média képzésekben résztvevő hallgatók és 2016-ban diplomázók számára.

A PH21 Galéria pályázatot hirdet (magyarországi) vizuális művészeti, vizuális kommunikációs és média képzésben résztvevő egyetemi és főiskolai hallgatók, doktoranduszok (PhD, DLA), valamint 2016-ban diplomát szerzők számára „Nemzeti identitás :: National identity” témában, nemzetközi fotókiállításon való részvételre.

A nemzetközi együttműködés keretében megvalósuló projekt eredményeképp 2017. első felében a pályázat témájában több európai országban is fotókiállítások kerülnek megrendezésre. Az együttműködésben angol, francia, görög, magyar, olasz, spanyol és török partnerek* vesznek részt (felsőoktatási intézmények, galériák, kurátorok, illetve fesztiválszervezők). A partnerek mindegyike meghirdeti a felhívást saját intézményében / országában, majd a beérkezett pályázatokból a legjobbakat továbbítja a nemzetközi projekt közös portfóliójába. Az így létrehozott közös portfólióból minden partner önállóan választja majd ki az általa szervezett kiállításon szereplő képeket. A helyi kiállítások lebonyolítása és a részvételi feltételek meghatározása az együttműködő partnerek saját hatásköre és felelőssége, így arról is ők döntenek, hogy a kiállításra beválogatott alkotásokat milyen módon kell a résztvevőknek eljuttatniuk számukra.

A nemzetközi együttműködés magyar partnere, a PH21 Galéria által továbbküldött magyar pályamunkák közül tehát más partnerek választanak majd a saját kiállításaikra képeket, a PH21 Galéria pedig a partnerek által beküldött külföldi pályázatok közül válogat. A magyar pályázók tehát valamelyik külföldi partner kiállítására pályáznak, nem a PH21 Galériában való kiállításra.

A fentiek szerint tehát a pályázat kétlépcsős.

  • Első körben a PH21 Galéria által felkért szakmai zsűri dönt arról, hogy a beérkezett magyar pályaművek közül melyeket továbbítja a partnerek közös portfóliójába.
  • Második körben a partnerek döntenek arról, hogy a beküldött munkák közül mely alkotásokat válogatják be a saját kiállításukra. Lehetséges tehát, hogy egy, a PH21 Galéria által továbbküldött pályamunka a második körben nem kerül be kiállításra, ezért az első körben sikeres pályamunkák esetében még nem garantált a kiállításon való részvétel. Ugyanakkor az is előfordulhat, hogy egy, a galéria által továbbjuttatott alkotás két vagy több nemzetközi helyszínen is beválogatásra kerül. A tényleges kiállítási anyagok összeállítása minden esetben a helyi szervezők hatásköre.
    A PH21 Galéria részben a magyarországi pályázat lebonyolításával, részben pedig a partnerek hallgatói számára szervezett budapesti kiállítással támogatja a magyar hallgatók kijutását a nemzetközi kiállításokra.

Pályázati feltételek, információk

  • A pályázaton való részvétel ingyenes, pályadíj nincsen.
  • Pályázhatnak (magyarországi) vizuális művészeti, vizuális kommunikációs és média képzésekben résztvevő egyetemi és főiskolai hallgatók, doktoranduszok(PhD, DLA), valamint azok a volt hallgatók, akik 2016-ban végeztek (tehát akiknek még 2016-ban bármikor hallgatói jogviszonyunk volt).
  • A pályázat hazai fordulójának zsűrije: Bátori Zsolt, Drégely Imre, Máté Gábor, Szabó Dezső, Szatmári Gergely
  • A pályázatok benyújtásának határideje: 2017. január 6.
  • Egy pályázat minimum 5 és maximum 10 képet tartalmazhat, egy alkotó csak egy pályázatot adhat be.
  • A képeket a következő formátumban kérjük beküldeni: 8 bit JPEG; Adobe RGB vagy sRGB; hosszabbik oldal 1280 pixel; 72 ppi; maximum 2 MB.
  • A képeket egy tömörített mappában kérjük elküldeni asubmission@ph21gallery.com címre. Az e-mail tárgya „Nemzeti identitás pályázat” legyen. Az e-mail szövegében szerepeljen a pályázat témája (Nemzeti identitás :: National identity), az alkotó neve, a felsőoktatási intézményének neve, szakja és a végzés (várható) ideje. A file-ok nevei az alkotó nevét (ékezetek nélkül) és a kép sorszámát tartalmazzák (pl. kovacs3.jpg). Az e-mailben meg kell adni a képek címét is a file-ok neveivel beazonosítható módon (pl. Cím nélkül: kovacs3.jpg).
  • A pályázattal kapcsolatos esetleges további kérdéseketph21.gallery@ph21gallery.com címre várjuk. A pályázati felhívás a PH21 Galéria honlapján (www.ph21gallery.com) is megtalálható.

Letölthető dokumentum

palyazat_ph21_nemzeti_identitas

A téma részletes ismertetése

Olyan világban élünk, amelyben egy személynek – helyzetétől függően – akár több identitása is lehet.
Identitásaink kötődhetnek ahhoz az országhoz, amelyben élünk, családunk korábbi generációihoz, vagy akár egy kontinenshez is. Egy konkrét nemzeti vagy etnikai csoporthoz való tartozás személyiségünk alapköve lehet. Fotográfusok számára gyakori kihívás, hogy feltárják, fotóalanyaik
nemzeti identitása milyen módon alakítja önmaguk megjelenítését, hogy milyen eszközöket használnak csoportként vagy individuumként sokszor összetett, és ellentmondásoktól sem mentes identitásuk kifejezésére.
A pályázat egyik fontos célja, hogy a befogadókat elgondolkoztassa a nemzeti identitás kialakításának folyamatáról és eszközeiről. Olyan pályamunkákat várunk (műfaji és stílusbeli megkötés nélkül), amelyek a nemzeti identitás gazdagságát, sokrétűségét mutatják be, feltérképezve azokat a cselekedeteket, jeleket, szimbólumokat, amelyek az adott környezetben a nemzeti identitás alkotóelemeiként funkcionálnak. A pályamunkáknak arra kell befogadóikat ösztönözniük, hogy a nemzeti identitás fogalmáról és saját nemzeti identitásukról is kérdéseket feltéve, árnyaltabban, komplexebb módon gondolkozzanak.
A pályamunkák minimum 5 és maximum 10 képből állhatnak, amelyek lehetnek egy vagy több sorozat részei is, de mindenképpen alkalmasnak kell lenniük arra is, hogy a sorozattól függetlenül, önállóan is megjelenhessenek egy tematikus kiállításon.

A nemzetközi együttműködésben résztvevő partnerek

  • Facultad de Bellas Artes, Universidad de Murcia, Murcia, Spanyolország
  • Gobelins, l’ecole de l’image, Departement Photo, Párizs, Franciaország
  • Leicester College Photography Department, Leicester, Egyesült Királyság
  • Les Boutographies Recontres Photographiques de Montpellier, Montpellier, Franciaország
  • Mimar Sinan Fine Arts University, Isztambul, Törökország
  • Officine Fotografiche, Róma, Olaszország
  • Photometria International Photography Festival, Athén, Görögország
  • PH21 Galéria, Budapest, Magyarország