palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Népi építészeti értékek megújulását támogató szakmai előkészítésre és épületfelújításra igényelhető támogatás pályázat

A népi építészeti emlékek és a műemléki értéket képviselő vidéki épített örökség megóvása, megőrzése, fenntartása érdekében a Népi Építészeti Program folytatásáról szóló 1021/2019. (II. 6.) Korm. határozatban foglalt kormányzati szándékkal összhangban – veszélyeztetett népi építészeti örökségünk, a népi műemlékek, a műemléki értéket képviselő vidéki épített örökség megóvása, megőrzése, fenntartása érdekében – a Népi Építészeti Program támogatást nyújt egyedi védelem alatt álló népi építészeti emlékek helyreállításához.

Ezen elsődleges célján túl, támogatja a területi védelem alatt álló együttesek meglévő történeti értékeinek megújítását az egyes emlékek felújításán keresztül, amivel hozzájárul a tájegységekre jellemző népi építészeti karaktert hordozó faluképek helyreállításához. A 1021/2019. (II.6) számú módosított kormányhatározat a Népi Építészeti Program megvalósításával összefüggő szakmai, minőségbiztosítási és egyéb feladatok ellátásával a Teleki László Alapítványt bízta meg.

A magyarországi népi építészeti emlék helyreállítását megelőző szakmai dokumentációk elkészítéséhez, valamint épületfelújítási tevékenységgel járó helyreállításához nyújtható támogatás egyedi támogatási kérelem benyújtásával igényelhető. A Támogatási Kérelem formai és tartalmi követelményeit, a benyújtás módját, továbbá a bírálat menetét és főbb szempontjait a jelen Tájékoztató és a mellékelt részletes Útmutató együttesen tartalmazza.

Felhívjuk a támogatási lehetőség iránt érdeklődök szíves figyelmét, hogy a jelen Tájékoztató nem minősül pályázati kiírásnak, közzétételének célja, hogy felhívja az igényjogosultak figyelmét a Program megvalósítását szolgáló támogatási lehetőségre, és segítséget nyújtson az érdemi bírálatot megkönnyítő igénylési dokumentáció összeállításához.

A támogatás célja:

Forrás biztosítása olyan, Magyarország területén álló népi építészeti emlékek
− veszélyelhárítását,
− állagmegóvását, valamint
− részleges vagy teljes helyreállítását
megelőző és megalapozó előkészítő dokumentációk, kutatások elkészítéséhez, valamint épületfelújítási és karbantartó tevékenységekhez, amelyek az épített örökségnek műemléki értéket képviselő, egyedi védelem alatt álló elemei. A forrás felhasználása ezen elsődleges célja mellett támogatja a területi védelem alatt álló együttesek meglévő egyedi történeti értéket hordozó (jellemzően külső, homlokzati) elemeinek értékőrző-megújító kezdeményezéseinek előkészítését is. A forráson keresztül a Megvalósító célja a hagyományos építészeti értékek megőrzése és helyreállítása a hagyományos építési technikák újraélesztésével.

Értelmező rendelkezések:

a) népi építészeti emlék: a parasztság életformájából adódó, azt szolgáló, a 20. század közepéig egykori falvakban, falusi környezetben épült lakóházak, gazdasági épületek, kismesterségek műhelyei és a falusi közösségek építményei (pl. malom, csárda, tanítói/lelkészi lak, tűzoltószertár, szakrális kisemlékek).
b) egyedi védelem alatt álló épített örökségi elem: a Miniszterelnökség által a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény 71. § (1) bekezdés d) pontja alapján vezetett központi, közhiteles műemléki hatósági nyilvántartásban egyedi műemlékként (M, NyiMÉ) nyilvántartott örökségi elem, vagy helyi önkormányzati rendeletben 2019. december 31-ig jogerősen megállapított helyi egyedi védelem alatt álló építészeti emlék.
c) területi védelem: jogszabállyal védetté nyilvánított ingatlanok együttese, mely kiterjedhet

  1. a műemléki környezetre (MK);
  2. a műemléki jelentőségű területre (MJT);
  3. a helyi területi védelemre, ezen belül elsősorban
    • a) a településszerkezetre (pl. utcahálózat, telekszerkezet, beépítési mód, az építési vonal, településszerkezeti szempontból jelentős zöldterület vagy növényzet);
    • b) a településképre (külső településkép, belső településkép, utcakép);
    • c) a településkarakterre (a településszerkezet, a településkép elemei, formái, anyagai, színvilága együttesen).

Kérelem csak olyan ingatlanok esetében fogadható be, amelyek a b) és c) pontok valamelyikének, valamint az a) pontnak együttesen tesznek eleget. Tehát olyan épület vagy építmény, amely egyedi vagy területi védelem alatt áll és népi építészeti emlék. A két feltétel együttes fennállása szakmai ellenőrzés tárgyát képezi, nem teljesülés esetén a Kérelem elutasításra kerül.

A támogatás igénybevételére jogosultak köre:
A népi építészeti emlékek helyreállítását megelőző szakmai dokumentációk elkészítéséhez, illetve a szakmai előkészítéssel már rendelkező épületek esetében az épületfelújításra igényelhető támogatásra kérelmet nyújthatnak be a védelem alatt álló népi építészeti emlékek (magyar állampolgárságú) természetes és jogi személy tulajdonosai, vagyonkezelői, használói.

Támogatás összege és mértéke
Az odaítélhető vissza nem terítendő támogatás összege kérelmenként minimum 500 ezer – maximum 20 millió Ft.
A támogatás mértéke természetes személyek és önkormányzatok (ide értve a nemzetiségi önkormányzatokat is) esetén a tevékenység megvalósítása során felmerülő összköltség legfeljebb 80%-a, egyéb esetben legfeljebb 50%-a.
A támogatás folyósítása – a megvalósítás ütemének megfelelően – támogatási előleg formájában egy, vagy több részletben történik.

A Támogatási Kérelem tartalmi és formai követelményei:
A Támogatási Kérelem tartalmi és formai követelményeit a jelen Tájékoztató és a mellékelt részletes Útmutató együttesen tartalmazza. A Népi Építészeti Program hivatalos felülete a nepiprogram.hu portál, mely további információs anyagokkal (Műszaki Segédlet, Gyakran Ismételt Kérdések) segíti a Kérelmet benyújtókat.

Letölthető dokumentumok

tajekoztato_20200730

utmutato_20200730

A Támogatási Kérelem benyújtására vonatkozó információk:
A Támogatási Kérelmet a jelen Tájékoztató közzétételét követő 45 (negyvenöt) napon belül kell benyújtani a Teleki László Alapítvány által üzemeltetett online felületen (www.nepiprogram.hu). A Tájékoztató 2020. július 31-én jelenik meg, a kérelmek benyújtási határideje 2020. szeptember 14. 17:00 óra.

Pályázzon velünk!
Pályázatírás

A Támogatási Kérelem elbírálása:
A Támogatási Kérelmekről a Miniszterelnökséget vezető miniszter által felkért Bíráló Bizottság dönt. A döntés meghozatalát követően a Megvalósító írásban értesíti a döntésről a Kérelmezőt.

További információ az alábbi elérhetőségen:
Telefonszám: +36 (1) 709 45 57 (kedden és csütörtökön 09:00 – 14:00 között)
E-mail: kapcsolat@nepiprogram.hu

A Megvalósító által indokoltnak tartott egyéb információk:
A Megvalósító a támogatásban részesülő Kérelmezővel – az Ávr., valamint a fejezeti kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról szóló 8/2016. (III. 25.) MvM rendelet alapján kialakított, – a szerződéskötéshez szükséges nyilatkozatok és dokumentumok benyújtását követően köti meg a Támogatási Szerződést. A megvalósítási időszak: 2020. szeptember 1. – 2021. augusztus 31.
A kérelmezhető támogatás célja:
(a) forrás biztosítása a kiemelt történeti értéket képviselő népi építészeti emlékek karbantartására, megőrzésére, felújítására irányuló tervek szakmai előkészítéséhez;
(b) forrás biztosítása a már rendelkezésre álló szakmai előkészítő dokumentumokra alapozottan részleges vagy teljes helyreállító épületfelújítási tevékenységhez. Jól lehatárolt épületrészekre vagy szerkezetekre vonatkozó épületfelújításra benyújtott támogatási kérelem esetén a megalapozó szakmai dokumentációk előkészítése a benyújtást megelőzheti, annak szakmai megalapozásaként a kérelemhez csatolható. A szakmai előkészítő dokumentációk véglegesítése és építési tevékenység csak a szerződéskötést követő első mentori szemle után, a támogatói döntésben foglalt szakmai elvárások szerint valósítható meg.

A szakmai előkészítés és az épületfelújítási tevékenység során a Népi Építészeti Program céljait az alábbiak szerint kell figyelembe venni:

  • a meglévő történeti értékek az állagmegóvási, felújítási munkálatok során nem bonthatók el;
  • elbontás vagy csere csak a helyreállítás megvalósíthatatlanságát alátámasztó szakvélemény alapján lehetséges;
  • a támogatás célja a meglévő hagyományos építészeti értékek megőrzése és helyreállítása, így új épület tervezésére és építésére támogatás nem kérelmezhető. Tájékoztatjuk a Kérelmezőket, hogy a Kérelem benyújtásához szükséges adatlapot kizárólag a nepiprogram.hu portálon lehet kitölteni és a csatolandó mellékletekkel együtt elektronikusan benyújtani. Mivel a jelen Tájékoztató nem pályázati kiírás, az igényelhető támogatás nem minősül pályázati úton biztosított költségvetési támogatásnak, erre tekintettel – és figyelembe véve az Ávr. 102/D. § (1) bekezdésében foglaltakat – a támogatási döntést nem szükséges indokolni, a döntéssel szemben kifogás és jogorvoslati lehetőség nem nyújtható be.