palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

NKA szépirodalmi kollégium folyóirat-pályázat

A Szépirodalmi Szakmai Kollégium pályázatot hirdet a tárgykörébe tartozó 2012. január 1–2012. december 31. között kiadásra kerülő hagyományos és internetes folyóiratok megjelentetésére.

A támogatás forrása a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.
A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.
A kollégium nem ír elő kötelező saját forrást, illetve nevezési díjat.
A finanszírozás módja: vegyes finanszírozás.

Altéma kódszáma: 2601

A pályázaton hazai bejegyzésű, valamint határon túli magyar nyelvű, hagyományos, vagy internetes folyóirat tulajdonosa vagy kiadója vehet részt, a főszerkesztő – felelős szerkesztő – ellenjegyzésével.

Tervezett keretösszeg:120 millió forint.

I. HAGYOMÁNYOS FOLYÓIRATOK  

A pályázónak csatolnia kell:

  • a lapbejegyzés másolatát,
  • határon túli folyóirat esetében a lapbejegyzés hitelesített magyar fordítását (amennyiben a 2011. évre nem volt NKA által támogatott folyóirat-pályázata),
  • az utolsó megjelent lapszámot,
  • új lap indítása esetén egy példány próbaszámot, a tervezett lap céljainak, megjelenési ütemtervének, költségvetésének, továbbá a terjesztés módjának ismertetésével, a célközönség bemutatásával,
  • a folyóirat-betétlapot, amelynek minden sorát kötelező kitölteni a betétlaphoz tartozó kitöltési útmutató alapján,

A folyóirat tulajdonosa/kiadója csak a tematikájának, szakterületének megfelelő szakmai kollégiumhoz nyújthat be pályázatot. Az NKA Bizottsága konkrétan meghatározza, hogy az adott folyóirat mely kollégiumhoz/kollégiumokhoz nyújthat be pályázatot. (Lásd: melléklet.)

Támogatás csak olyan lap esetében adható, amely évente minimum 4, de maximum 12 lapszámot jelentet meg!

Összevont lapszám beszámítása úgy lehetséges, ha az összevont lapszám terjedelme eléri, vagy meghaladja az adott évi átlagos normál lapszám terjedelmének 160%-át.

A jelentős költségnövekedést (több mint 10% a 2011. évi várható adatokhoz képest) és a 40% feletti remittenda arányát írásban indokolni kell.  A 40% feletti remittenda sorsáról nyilatkozni kell (visszagyűjtés, újra értékesítés, ingyenes szétosztás stb.).

Az évkönyv és az intézményi hírlevél típusú kiadványok jelen felhívás keretében nem kerülnek támogatásra.
A kollégium a tematikus lapszámokat is támogatja.

Azok a folyóiratok, amelyeknek sem lapkereskedelmi sem postai előfizetési terjesztése nincs, legfeljebb 500 példányszámig kaphatnak támogatást. Amennyiben az adatlap 4.2.2 pontjában nem szerepeltet várható bevételt, azt úgy tekintjük, hogy csak a meghatározott (500) példányszámig kaphat támogatást.

A vegyes támogatású folyóiratok esetében, amennyiben a pályázó több szakmai kollégiumhoz is nyújt be pályázatot, úgy a pályázati adatlap 4. pont bevételek rovat 4.2.3. pont egyéb igényelt támogatások között összesítve kell feltüntetni az NKA egyéb kollégiumától igényelt támogatást. Az ebben a sorban feltüntetett összegeket a pályázat témájának részletes leírásában (kollégium megnevezése, igényelt összeg) kell jeleznie.

Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy pályázni csak a folyóirat közvetlen előállítási költségeire lehet.

A kollégium az igényelt támogatási összeget a körülmények figyelembevételével csökkentheti.

A kollégium kiemelten kezeli az on-line folyóiratok támogatását, valamint a  hagyományos folyóiratok on-line megjelentetésre történő áttérését.

A támogatott folyóiratok első vagy hátsó borítójukon (B1, B4) kötelesek feltüntetni az NKA érvényes logóját, amely az NKA honlapjáról letölthető.

A kollégium az alábbi költségjogcímeket támogatja:

a) szerzői honorárium (írói, illusztrátori, fotó), és járulékai
b) szerkesztői honorárium és járulékai
c) szerzői jogdíjak,
d) fordítói, lektorálási honorárium, és járulékai
e) nyomdai előkészítési munkák az alábbi jogcímekre:

  • szövegbevitel (írás), képbevitel, szkennelés
  • kiadványszerkesztés, tördelés,
  • képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás),
  • korrektúra,

f) nyomdaköltség (tényleges nyomdaköltség – nyomdaszámla).

Támogatás főfoglalkozásúak munkabéreire, és annak járulékaira, valamint rezsiköltségre és visszaigényelhető általános forgalmi adóra nem igényelhető és nem számolható el!

Amennyiben a pályázó a kiírásban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímre is igényel támogatást, azt röviden indokolnia kell, amelyről a kollégium dönt!

A pályázathoz kötelezően benyújtandó betétlap költségvetését az adatlapon tett áfanyilatkozatnak megfelelően kell kitölteni.

A támogatott pályázó a támogatás összegére a 2011. évi folyóirat megjelentetéséről szóló szakmai beszámoló benyújtása és a pénzügyi elszámolás benyújtása és annak elfogadása után a megkötött szerződés birtokában 2012. évben számíthat.

Amennyiben a folyóiratnak hozzáférhető internetes formája is van, és ahhoz is kér támogatást, akkor külön pályázatot kell benyújtania (új pályázati adatlappal és betétlappal).

II. INTERNETES FOLYÓIRATOK

A kollégium kiemelten kezeli az on-line folyóiratok támogatását.

A pályázathoz csatolni kell:

  • igazolást az internetes folyóirat nyilvántartásba-vételéről (Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság),
  • a folyóirat hozzáférhető web-címét,
  • a honlapról készült utolsó printeket,
  •  folyóirat-betétlapot, amelynek minden sorát kötelező kitölteni a betétlaphoz tartozó kitöltési útmutató alapján.
  1. A folyóirat tulajdonosa/ kiadója csak a tematikájának, szakterületének megfelelő szakmai kollégiumhoz nyújthat be pályázatot. Az NKA Bizottsága konkrétan meghatározza, hogy az adott folyóirat mely kollégiumhoz/kollégiumokhoz nyújthat be pályázatot. (Lásd: melléklet.)
  2. A jelentős költségnövekedést (több mint 10% a 2011. évi várható adatokhoz képest) arányát írásban kell indokolni.
  3. A vegyes támogatású folyóiratok esetében, amennyiben a pályázó több szakmai kollégiumhoz is nyújt be pályázatot, úgy a pályázati adatlap 4. pont bevételek rovat 4.2.3. pont egyéb igényelt támogatások között összesítve kell feltüntetni az NKA egyéb kollégiumától igényelt támogatást. Az ebben a sorban feltüntetett összegeket a pályázat témájának részletes leírásában (kollégium megnevezése, igényelt összeg) kell jeleznie.

Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy pályázni csak a folyóirat közvetlen előállítási költségeire lehet.

A kollégium az igényelt támogatási összeget a körülmények figyelembevételével csökkentheti.

A kollégium az alábbi költségjogcímeket támogatja:

  • szerzői honorárium (írói, illusztrátori, fotó), és járulékai
  • szerkesztői honorárium és járulékai
  • szerzői jogdíjak,
  • fordítói, lektorálási honorárium, és járulékai
  • előkészítési munkák az alábbi jogcímekre:
  • képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás),
  • szövegbevitel (írás), képbevitel, szkennelés,
  • korrektúra,

  • kódolás (HTML nyelvre) (adatfeltöltés),
  • publikáció megjelentetés (szolgáltatás).

 

Támogatás főfoglalkozásúak munkabéreire, és annak járulékaira, valamint rezsiköltségre és visszaigényelhető általános forgalmi adóra nem igényelhető és nem számolható el!

Amennyiben a pályázó a kiírásban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímre is igényel támogatást, azt röviden indokolnia kell, amelyről a kollégium dönt!

A pályázathoz kötelezően benyújtandó betétlap költségvetését az adatlapon tett áfa nyilatkozatnak megfelelően kell kitölteni.

A támogatott pályázó a támogatás összegére a 2011. évi folyóirat megjelentetéséről szóló szakmai beszámoló benyújtása és a pénzügyi elszámolás benyújtása és annak elfogadása után a megkötött szerződés birtokában 2012. évben számíthat.

A Szépirodalmi Kollégium 2009. évi döntésén 3 éves támogatásban részesült, alább megnevezett folyóiratok megjelentetésére nem nyújtható be pályázat erre a felhívásra!

Alföld, Forrás, Bárka, Jelenkor, Kortárs, Magyar Napló, Műhely, Szépirodalmi Figyelő, Műút, Tiszatáj, Holmi.

A pályázatok 1 eredeti példányban 2011. november 2-ig beérkezően nyújthatók be kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának levelezési címére.
(H – 1388 Budapest, Postafiók: 82.)
A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek!

Pályázattal kapcsolatos felvilágosítást telefonon a (36 1) 327-4444-es számon kaphatnak