palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

NYITÁNY jelenetíró pályázat

Nyitany_palyazat

Pesti Magyar Színház pénzdíjas jelenetíró-pályázatot hirdet. A pályázat célja, hogy minél több minőségi színpadi jelenet szülessen, illetve hogy megmutatkozási lehetőséget kínáljon a színház azoknak, akik tehetséget és ambíciót éreznek magukban a színpadi írásra.

A pályázat feltételei:

A pályázatra 1 db, legfeljebb 10 oldalas, maximum 4 szereplős színpadi jelenettel lehet jelentkezni.

A pályázat tematikus: olyan jeleneteket várunk, amelyek a KARANTÉN UTÁNI ÉLET témakörét járják körül. Az adott témán kívül a pályázat semmilyen műfaji, stiláris megkötést nem tartalmaz, azaz vígjátéki, drámai, abszurd hangulatú stb. jelenetek egyaránt beküldhetők.

A pályázat nem jeligés, azaz minden jelentkező a saját nevével szerepel.

A pályaműnek kereknek, dramaturgiailag felépítettnek kell lennie; olyan jelenetnek, ami nem egy nagyobb mű része, hanem önmagában is megállja a helyét, konkrét történetet, emberi sorsokat stb. ábrázol.

A pályázat díjazása:

A Pesti Magyar Színház dramaturgjaiból álló zsűri a beérkezett műveket előválogatja, majd a legjobbnak ítélt jeleneteket a színház streamelt előadások formájában színpadra állítja. Az ily módon online megtekinthető produkciók közül közönségszavazással választjuk ki azokat, amelyek pénzdíjban is részesülnek.

Díjak:

  • I. díj: 100.000 forint
  • II. díj: 50.000 forint
  • III. díj: 30.000 forint

A pályaművek beküldési határideje: 2020. december 20-a éjfél!

A pályaműveket a palyazat@mszinhaz.hu email-címre várjuk!

Az előválogatás eredményéről 2021. január 20-ig értesítjük a pályázókat.

A streamelt előadások elkészítésének és sugárzásának ideje: 2021. február 1- 2021. március 15.

Végeredmény kihirdetése: 2021. március 31.