palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

ÖNKÉNTESSÉGÉRT DÍJ 2010

Önkéntességért díj 2010Az Önkéntes Központ Alapítvány (ÖKA) 2010-ben ismét meghirdeti az ’Önkéntességért díj’ pályázatát. A Budapest Bank Nyrt., a tavalyi ’Az év vállalati önkéntes programja’ kategória nyerteseként 2010-ben a kezdeményezés mellé állt, mindezzel elősegítve  az önkéntesség hazai presztízsének és ismertségének növelését és széles körben való elismerését.

Az ÖKA és a BB Nyrt. célja, hogy a díjjal felhívjuk a figyelmet az önkéntes tevékenység társadalmi hasznosságára az egyéni, a civil és intézményi szféra, valamint vállalati szinten egyaránt. Hiszen az önkéntesség révén a résztvevők személyisége fejlődik, kapcsolatokat építenek, miközben segítenek a rászorulókon. Ma már a vállalatok egy része is felismerte, hogy a társadalmi felelősségvállalás keretében szervezett vállalati önkéntes programokkal növelheti dolgozói elköteleződését, motivációját, hozzájárul személyes fejlődésükhöz, s a cég jó társadalmi megítélését és hosszú távú fenntarthatóságát is elősegíti.

A díjat idén az alábbi 4 kategóriában hirdetjük meg:

Kategóriák:

  • I. Az év vállalati önkéntes programja (vállalatoknak)
  • II. Az év önkéntes programja (civil szervezeteknek és közintézményeknek akik olyan programot működtetnek melyekben önkéntesek végzik a tevékenységek nagy részét)
  • III. Az év önkéntese (magánszemélyeknek)
  • IV. A Budapest Bank „Esélyegyenlőségért” különdíja magánszemélyek részére.

A Bank a díj szakmai és anyagi támogatásán túl idén első alkalommal díjazza azt a magánszemélyt, aki önkéntes tevékenységével a legtöbbet tette az esélyegyenlőségért.

A magánszemélyeknek (Év önkéntese és a Budapest Bank különdíja) adható díjkategóriát leszámítva a másik két kategóriában az önjelölés is megengedett.

A pályázat tartalma
A pályázatban a mellékelt adatlapok segítségével, az ott megjelölt szempontok szerint részletesen be kell mutatni a választott kategóriának megfelelő önkéntes programot/tevékenységet. Lásd a letölthető adatlapokat kategóriák szerint! (www.onkentes.hu) Mindhárom kategóriában 2009. szeptember 1. és 2010. augusztus 31.között lezajlott programokkal, tevékenységekkel lehet pályázni.

Mellékletek
A pályázat mellékleteként kérjük, elektronikus úton csatolja, vagy postai úton küldje el a projekthez kapcsolódó dokumentációt: cikkeket (max. 2db), fotókat (max. 5db), beszámolókat (max. 1db), filmet (max.:1db)!

A pályázat benyújtásának módja, helye, határideje:
A pályázatot e-mailen vagy postai úton lehet benyújtani a választott kategóriának megfelelő pályázati adatlap kitöltésével és elküldésével – a fent felsorolt mellékletekkel együtt –  az alábbi e-mail vagy postacímre.

E-mail: dij@onkentes.hu

Levelezési cím: Önkéntes Központ Alapítvány, 1053 Budapest, Múzeum krt. 23-25. IV./17.
A borítékra kérjük, írja rá: ÖNKÉNTESSÉGÉRT DÍJ 2010

A pályázat beadási határideje: 2010. szeptember 30.


A postai feladás esetén az aznapi postai bélyegző dátumát vesszük figyelembe.

A pályázattal/jelöléssel kapcsolatos kérdéseket kizárólag e-mailen várjuk az alábbi elérhetőségen: Farkas Emese, dij@onkentes.hu

A pályázatok elbírálása

A díjakat egy 5 főből álló szakmai zsűri ítéli oda, amelynek tagjai a következők:

  • Garas Ildikó, az Önkéntes Központ Alapítvány kuratóriumának elnöke
  • Scholtzné Hibay Alíz, a Magyar Hospice Alapítvány önkéntese
  • Iring Zoltán, a XII. kerületi Családsegítő Szolgálat vezetője
  • Radácsi László
  • Rolek Ferenc, a Budapest Bank HR vezetője

A pályázók döntést követő kiértesítése: A pályázókat az elbírálást követően, de legkésőbb november 15-ig írásban értesítjük a pályázat eredményéről.

A díjátadó est időpontja: 2010. december 2.

Letölthető dokumentumok

Az Év Önkéntese 2010. pályázati adatlap
Az Év Vállalati Önkéntes Programja 2010. pályázati adatlap
Az Év Önkéntes Programja 2010. pályázati adatlap

Forrás: http://www.onkentes.hu/