palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Opera plakátarc pályázat

opera pályázatAz Opera a 2014/15-ös évad imázskampányához kapcsolódóan ismét meghirdeti plakátarc-pályázatát. A pályázóknak ezúttal az imázskampányt idéző kreatívot kell készíteniük, melyen családtagjaik, barátaik vagy ők maguk is megjelennek.

A képek beküldésének határideje: 2014. május 26.

2013 májusában hirdette meg az Opera első plakátarc-pályázatát. A résztvevők a közterületeken megjelent három plakát előtt fotót készíthettek családtagjaikról, barátaikról vagy akár saját magukról is. A legkreatívabb képek ezután megjelentek az Opera Facebook-oldalán, ahol a közönség szavazhatott. A versenyre rengeteg ötletes alkotás érkezett be, és az érdeklődők aktívan „lájkoltak” és osztották meg a fotókat. A legtöbb szavazatot kapott kép szereplőjéről, Párkányi Katalinról az Opera kreatív csapatának segítségével műtermi plakátfotó készült, amely az ország három kiemelt pontján, óriásplakáton jelent meg.

Plakatarc-nyerteskicsi

Idei pályázat a résztvevők kreativitására épít. 2014-ben nem egy már elkészült plakát előtt kell fotózkodniuk a pályázóknak, hanem saját maguknak kell valamilyen kreatív képet kitalálniuk és megfotózniuk, majd beküldeniük a plakatarc@opera.hu címre. A legjobb művekből a Facebookon lesz majd szavazás, és a győztes pályaművet professzionális színvonalon elkészítik.

Pályázó a kép beküldésével elfogadja a részvételi szabályzatot, melyet ITT tölthet le.

 

Esemény Határidő
Képek beküldése 2014. május 13. – 2014. május 26.
Szavazás a Facebookon 2014. május 27. – 2014. június 2.
Győztes kihirdetése 2014. június 3.
Professzionális fotó elkészítése 2014. június

 

Link: Opera