palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Ösztöndíj pályázat 18 és 28 év közötti roma fiatalok számára

Ösztöndíj felhívás 18 és 28 év közötti roma fiatalok számára. Az ösztöndíj program a befejezett általános-, vagy középiskolai tanulmányokkal, illetve szakmai végzettséggel nem rendelkező roma fiatalok tanulmányait és munkavállalását támogatja. Meghosszabbított jelentkezési határidő: 2018. november 28. (éjfél)

A Roma Oktatási Alap 2018 áprilisában indította el Roma fiatalok tanulmányait és munkavállalását támogató programját. A program 2018. április 1-je és 2022. december 31-e között, négy tanulmányi éven keresztül valósul meg Magyarországon, Szlovákiában és Romániában. A Roma Oktatási Alap a program megvalósításával szeretne hozzájárulni a szakmai végzettséggel rendelkező romák számának növekedéséhez, a tanulmányaikat elvégző fiatalok munkaerőpiaci esélyeihez.

A program keretében támogatjuk a befejezett általános-, vagy középiskolai tanulmányokkal, illetve szakmai végzettséggel nem rendelkező roma fiatalok tanulmányait és munkavállalását.

A pályázat benyújtható, amennyiben a jelentkező:

  • roma származású,
  • 18 és 28 év közötti,
  • felnőttoktatás, vagy felnőttképzés keretében szakmát szeretne tanulni,
  • befejezett általános-, vagy középiskolai tanulmányokkal, illetve szakmai végzettséggel nem rendelkezik,
  • munkanélküli (a tanulmányok és a munka összeegyeztethetősége esetén: közfoglalkoztatott, illetve részmunkaidőben dolgozó),
  • Budapesten, Pest megyében, Baranya megyében, vagy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében él.

Az elbírálás során előnyt élveznek a Roma Oktatási Alap Kora gyermekkori fejlesztés programjában részt vett gyerekek szülei.

Az ösztöndíjprogramra felnőttoktatásban, illetve felnőttképzésben jelenleg résztvevő tanulók is jelentkezhetnek.

A program keretében nyújtott támogatások:

  • ösztöndíj
  • tandíjtámogatás (egyéni elbírálás alapján)
  • mentori támogatás (egyéni elbírálás alapján)
  • együttműködési képességek fejlesztése
  • támogatás a munkakeresésben

Meghosszabbított jelentkezési határidő: 2018. november 28. (éjfél)

A jelentkezés menete:

A Roma Oktatási Alap honlapján és Facebook-oldalán megtalálható jelentkezési lapot kitöltve, beszkennelve a csolah@romaeducationfund.org email címre várjuk. Jelentkezéséhez kérjük, az alábbi dokumentumokat is csatolja:

  • személyi igazolvány másolata
  • legmagasabb iskolai végzettséget igazoló dokumentum (bizonyítvány, diploma, stb.) másolata
  • amennyiben gyermeke óvodáskorú, igazolás az óvodai ellátás igénybevételéről
  • foglalkoztatási státuszt igazoló dokumentum másolata
  • folyamatban lévő tanulmányok esetén igazolás a tanulói jogviszonyról

Letölthető dokumentumok

felhivas_fiatalfelnotteknek18okt15

jelentkezesilap_fiatalfelnotteknek_18okt15

A program keretében évente 25 fiatal felnőttet támogatunk. A programmal és a jelentkezés menetével kapcsolatos kérdéseivel keresse Oláh Csabát, a program magyarországi koordinátorát:

Oláh Csaba
csolah@romaeducationfund.org
Roma Oktatási Alap
1066 Budapest, Teréz körút 46.
Telefonszám: 06 20 342 8824