palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Ottlik Géza emlékmű pályázat

Újbuda Önkormányzata Ottlik Géza, Kossuth- és József Attila-díjas magyar író, műfordító emlékművének, illetve az emlékmű környezeti rendezésének megvalósítására kiírt pályázata.

A kiíró hivatalos megnevezése és címe

Szervezet: Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata
Cím: 1113 Budapest, Zsombolyai utca 5.
E-mail cím: ottlikkert@ujbuda.hu

A dokumentáció a következő címen szerezhető beottlikkert.ujbuda.hu

A pályázatokat (pályaműveket) a következő címre, személyes átadással a titkosság betartásával kell benyújtani az alábbi címen:

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Városgazdálkodási Igazgatóság
1113 Budapest, Zsombolyai utca 5. 2. emelet 205. szoba

A kiíró által a pályázati eljáráshoz rendelt elnevezés: „Ottlik Kert” (Ottlik Géza Kossuth és József Attila-díjas magyar író, műfordító emlékművének, illetve az emlékmű környezeti rendezésének megvalósítása.)

Meghatározás: Ottlik Géza emlékművének, illetve az emlékmű környezetrendezésének megtervezése, a Kossuth és József Attila díjas író, műfordító emlékére.

Helyszín: A felállítandó emlékmű és a területrendezés tervezett helyszíne: A Budapest 11. kerület Kosztolányi Dezső tér, Bukarest utca és az Ulászló utca által körbezárt terület.

A résztvevők kiválasztásának szempontjai

A pályázó azzal, hogy pályaművét benyújtja, a pályázati kiírás feltételeit magára nézve kötelezőnek fogadja el.
Nem indulhat a pályázaton az a személy, aki a bírálóbizottság
a) tagja,
b) résztvevőjének hozzátartozója,
c) résztvevőjével együtt azonos gazdálkodó szervezettel áll munkaviszonyban, vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban, illetve azonos gazdálkodó szervezetben tulajdoni részesedéssel rendelkezik,
d) résztvevőjével egy éven belül közösen pályaművet nyújtott be.

A bírálóbizottság a bírálatból kizárja:
a) határidő után benyújtott pályaművet, bontás nélkül;
b) azt a pályaművet, amely a dokumentációban meghatározott tartalmi követelményeknek nem tesz eleget;
c) a titkosságot sértő pályaművet, valamint
d) azt a pályaművet, amelynek szerzőjével szemben kizáró ok áll fenn.

A bírálóbizottság a pályázatok bontása után a bírálatból kizárhatja a formai követelményeket nem teljesítő, illetve hiányos pályaműveket.

A részvétel egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve?

Nem, de a tervező (csoport) a terv beadásával vállalja, hogy nyertesség esetén – amennyiben benyújtott pályaműve jellege azt megkívánja – rendelkezik vagy rendelkezni fog a pályaműve megvalósításához esetlegesen szükséges tervezéséhez és engedélyeztetéshez megfelelő jogosultságú tájépítésszel, építésszel és/vagy szakági tervezővel. A tervező a tervezési szerződés megkötésekor tervezői felelősségbiztosítást köteles kötni a beruházás kölcsönösen elfogadott költségvetési keretének mértékéig.

Az eljárás fajtája: Nyílt

A résztvevők létszáma vagy keretszáma: Nincs meghatározva

A pályázatok (pályaművek) elbírálási szempontjai

a) Az emlékhely mennyire válik a városképet meghatározó elemmé.
b) A kiíró az emlékhely karakterére, az emlékművel kapcsolatosan annak anyagára, a kijelölt tervezési területen belüli helyszínére, a választott technológiákra vonatkozóan megkötést nem tesz, de elvárja a korszerűségét és a pályaművön belüli alapos indoklását.
c) Az emlékmű és a környezetrendezés teljes bekerülési költsége nagyságrendileg bruttó 70 millió forint.

A dokumentáció beszerzésének feltételei

A pályázati dokumentáció online letölthető: ottlikkert.ujbuda.hu

A pályázatok (pályaművek) benyújtásához rendelt határidők:

A pályázati anyagok benyújthatók személyesen 2018. szeptember 10-től szeptember 21-ig munkanapokon 10:00 és 12:00 óra között a Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Városgazdálkodási Igazgatóságon, a 1113 Budapest, Zsombolyai utca 5. 2. emelet 205. szobában. A beadás dátuma a pályamű átadás-átvételi jegyzőkönyvén szereplő dátum.

A bírálóbizottság tagjai

  • dr. Hoffmann Tamás – Újbuda polgármestere, a zsűri tiszteletbeli elnöke
  • Mohácsi Sándor – tájépítész, a zsűri elnöke
  • Büki László – városgazdálkodási igazgató, Újbuda Önkormányzata
  • Erő Zoltán – építész, urbanista
  • Gálhidy Péter – szobrász
  • Kulcsár-Szabó Zoltán – irodalomtörténész, egyetemi tanár
  • Takács Viktor – mb. főépítész, Újbuda Önkormányzata

Az odaítélendő díjak értéke

Összesen: 3.000.000 Ft

  • Legmagasabb díj: 900.000 Ft
  • Legalacsonyabb díj: 300.000 Ft

A pályaművek díjazásának összege a további tervezői megbízás díjába nem számítható bele.

A pályázati eljárást követően a tervezői, alkotói művezetés megrendelésére irányuló szerződést a pályázat nyertesével vagy a nyertesek (díjazottak) valamelyikével kell-e megkötni? Igen, a kiviteli tervek megvalósulásáig.

A bírálóbizottság döntése kötelező-e a kiíró számára? Igen

A pályázók a feladattal, a pályázattal kapcsolatban kérdéseket tudnak feltenni: e-mailben az ottlikkert@ujbuda.hu címen 2018. június 25. és 2018. július 6. között. A válaszokat a zsűri konszenzusosan adja meg, legkésőbb 2018. július 13-ig és azokat az ottlikkert.ujbuda.hu címen közzéteszi.

A pályázat eredményének kihirdetése: 2018 ősz

A pályázónak meg kell neveznie – amennyiben a pályamű jellege azt indokolja – a bevonni kívánt társtervezőket, szakági tervezőket.

A pályamű elkészítéséhez esetlegesen szükséges tulajdoni lapok, hivatalos helyszínrajzok, illetve közműtérképek beszerzése a pályázó feladatát képezik, a földhivatali illetékek és díjak megfizetésével.

A kiíró a pályázat győztesével kíván szerződést kötni a tervezésre és a kivitelezés művészeti-építészeti irányítására, amennyiben a korábban meghatározott, a pályaműre fordítandó költségkeretből a nyertes pályázat megvalósítható.

ÚTMUTATÓ A PÁLYAMŰ ELKÉSZÍTÉSÉHEZ

A titkosság biztosítása érdekében:

a) a pályaművet tartalmazó csomagot, az egyes munkarészeket jeligével, névaláírással ellátni, vagy egyéb a titkosságot sértő módon megjelölni nem szabad, és a pályamű nem tartalmazhat olyan utalást sem, amelyből a szerző személyére következtetni lehet;
b) a pályázók nevét, lakcímét, székhelyét, illetve a kiírásban kért egyéb adatait, valamint az 5.,6.,7. és 8. számú mellékletet a pályaműhöz tartozó lezárt borítékba kérjük leadni;
c) a díjazásban, kiállításban, illetve az esetleg megvételben nem részesített pályaművek szerzőinek adatait a pályázó felhatalmazása nélkül a bírálóbizottság nem ismerheti meg, azokat nem hozhatja nyilvánosságra.

A pályázók köre: Nincs megkötés, de a tervező (csoport) a terv beadásával vállalja, hogy nyertesség esetén – amennyiben a benyújtott pályamű műfaja igényli – rendelkezik vagy rendelkezni fog a pályaművének megfelelő jogosultságú építésszel.

A pályázat nyelve: magyar

A pályázatra benyújtandó munkarészek:

  • Az alkotás és annak környezeti rendezésének – a koncepciónak megfelelő – makettje és látványterve
  • Építési és környezetterv (tervek) 1:50, ill. a koncepciónak megfelelő léptékben
  • Műleírás, környezetrendezési műszaki leírás
  • Fakataszter és a tervezett növények listája
  • Tervezői költségbecslés a teljes projekt megvalósítására vonatkozóan
  • Az emlékhely megvalósításának javasolt ütemterve
  • Vállalási nyilatkozat tervezési ütemtervre vonatkozóan
  • Kötelezettségvállalási nyilatkozat a pályamű megvalósításának tervezésére, továbbá a meghatározott költségkereten belüli kivitelezhetőségről
  • Nyilatkozat a tervezési munkák teljes körű vállalásáról, és az adott koncepciónak megfelelően szükséges tervezői jogosultsággal bíró csapattag jogosultságot igazoló dokumentumának másolatával.
  • A teljes pályamű PDF formátumban benyújtandó CD/DVD-mellékleten is.
  • A tervlapok mérete egységesen álló formátumú A/1-es, melyeket habkartonra kasírozva kell beadni. Egy pályamű max. 3 db tablóból állhat. A benyújtandó munkarészek közül a 2., kizárólag a tabló(ko)n helyezhető el.
  • A 7., 8., 9. nyilatkozatok kizárólag a titkosság megsértése nélkül, lezárt borítékban adhatók be. A 10. CD/DVD mellékletet a lezárt borítékon kívül kell a csomagban elhelyezni, és az nem sértheti a titkosságot. A CD/DVD mellékletre csak és kizárólag a pályamű tablót szabad és kell elhelyezni pdf formátumban, a lezárt boríték tartalmát tilos!

Az eredményhirdetés módja: A nyertes pályázatból, a díjat vagy különdíjat nyert pályázatokból, valamint az arra ítélt munkákból kiállítás nyílik Újbuda Önkormányzatának szervezésében. A kiállítás egyben az ünnepélyes eredményhirdetés helyszíne is.

A pályamű vizsgálatának szempontjai:

  • Egy pályamű csak egy megoldást tartalmazhat.
  • A pályázaton egy alkotó(i csapat) csak egy pályaművel vehet részt.
  • A pályázó tudomásul veszi, hogy az alkotó titkossága feltételeinek betartásával pályaműve (az alkotó nevével, vagy hozzájárulás hiányában neve nélkül) kiállításra kerülhet.
  • A pályázó tudomásul veszi, hogy a bírálóbizottság döntése ellen kifogással nem élhet.

A pályaművek elbírálása:

  • A pályázók pályaművük benyújtásával vállalják, hogy a bírálóbizottság döntésének alávetik magukat.
  • A bírálóbizottság a bírálati munkáról, a pályázat lebonyolításáról, értékeléséről, a pályaművek rangsorolásáról, valamint a díjakról és az esetleges megvételekről hozott döntéséről folyamatos jegyzőkönyvet és írásbeli összegzésként zárójelentést készít. A bírálóbizottság munkája nem nyilvános.
  • Amennyiben a pályázóval, illetve munkatársakkal kapcsolatban a zárójelentés elfogadása után, illetve a lezárt boríték felbontása után merül fel kizáró ok, az érintett pályaművet a pályázatból ki kell zárni. Ha a kizárás a rangsorolást befolyásolja, új rangsorolást kell megállapítani.

A pályázat eredményének kihirdetése és hasznosítása:

  • A pályázat eredményét a kiíró kihirdeti: 2018 őszén
  • Az eredményhirdetés nyilvános. Arra meghívást kapnak a bírálatban részt vevők, a díjazottak és az esetleg megvételt nyert pályaművek szerzői.
  • A díjazott és az esetleg megvételt nyert pályaművek a kiíró tulajdonába kerülnek, azokat részben vagy egészben további ellenszolgáltatás nélkül felhasználhatja a szerzői jogi védelemre vonatkozó előírások betartásával.
  • A díjazásban nem részesített pályaműveket a kiíró – igazolás ellenében – megkeresés után visszaadja. Az át nem vett pályaműveket a kiíró a nyilvános eredményhirdetéstől számított harminc napig köteles megőrizni.
  • A kiíró a pályázat győztesével kíván szerződést kötni a tervezésre és a kivitelezés művészeti-építészeti irányítására.
  • A bírálóbizottság eredménytelennek minősítheti a pályázatot, ha egyetlen pályaművet sem talál díjazásra alkalmasnak. Ebben az esetben a bírálóbizottság a zárójelentésben fogalmazza meg az eredménytelenség indokát és javaslatot tehet a pályázat megismétlésére és a lebonyolítás módjára.

Letölthető dokumentumok

palyazati-kiiras_ottlikkert
Ottlik Géza irodalomtörténeti háttértanulmány
Tervezési területről készített geodéziai felmérés
Területlehatárolás a tervezési területről
A tervezési területhez kapcsolódó közműtérkép (tájékoztató jellegű, így minden esetben szükséges az illetékes szakhatóságoktól pontos, a tervezési területre vonatkozó közműtérkép kikérése)
Pályázati űrlap
Nyilatkozat a tervezési feladatokról
Nyilatkozat tervezési határidő vállalásáról
Kötelezettségvállalási nyilatkozat a tervek teljes körű kivitelezésének felügyeletéről és koordinálásáról

 

Ottlik kert – emlékmű pályázat