palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Pályázat a 2021-27 tervezési időszak stratégiai és projektszintű előkészítésére

Pályázati felhívás a megyei önkormányzatok, gazdasági és nonprofit gazdasági társaságai számára. A felhívás célja a 2021-27-es programozási időszak területi operatív programjának a megvalósításához szükséges, helyi, integrált területi stratégiai dokumentumok – mint például területfejlesztési koncepció és program, integrált területi program – felülvizsgálata, elkészítése, valamint olyan ERFA típusú projektek előkészítési munkáinak megkezdése, illetve elvégzése, melyek fizikai megvalósítása a 2021-2027 közötti időszakban tervezett a területi operatív program keretében.

A Felhívás célja a 2021-27-es programozási időszak területi operatív programjának a megvalósításához szükséges, helyi, integrált területi stratégiai dokumentumok – mint például területfejlesztési koncepció és program, integrált területi program – felülvizsgálata, elkészítése, valamint olyan ERFA típusú projektek előkészítési munkáinak megkezdése, illetve elvégzése, melyek fizikai megvalósítása a 2021-2027 közötti időszakban tervezett a területi operatív program keretében.

A rendelkezésre álló forrás
A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 5 milliárd Ft.
A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 20 db.

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás

A projekt maximális elszámolható összköltsége: legfeljebb 350 millió Ft lehet.

A támogatás mértéke, összege
a) Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 10 millió Ft, maximum az alábbi táblázatban szereplő összeg lehet:

Bács-Kiskun megye: 270 millió Ft
Baranya megye: 250 millió Ft
Békés megye: 255 millió Ft
Borsod-Abaúj-Zemplén megye: 330 millió Ft
Budapest Főváros: 250 millió Ft
Csongrád-Csanád Megye: 255 millió Ft
Fejér megye: 225 millió Ft
Győr-Moson-Sopron megye: 220 millió Ft
Hajdú Bihar megye: 300 millió Ft
Heves megye: 220 millió Ft
Jász-Nagykun-Szolnok megye: 255 millió Ft
Komárom-Esztergom megye: 215 millió Ft
Nógrád megye: 220 millió Ft
Pest megye: 275 millió Ft
Somogy megye: 230 millió Ft
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye: 350 millió Ft
Tolna megye: 215 millió Ft
Vas megye: 215 millió Ft
Veszprém megye: 235 millió Ft
Zala megye: 215 millió Ft

A támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség 100%-a.

Jelen Felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be:

  • Megyei önkormányzatok és a Fővárosi Önkormányzat (GFO 321),
  • Megyei önkormányzati hivatal, Főpolgármesteri Hivatal (költségvetési szerv) (GFO 325)
  • Nonprofit gazdasági társaság, szervezet (GFO 572, 573, 575, 576, 599), amelyben az állam vagy a megyei, fővárosi önkormányzat 100%-os tulajdoni részesedéssel rendelkezik.
  • Gazdasági társaság (GFO 11), melyben az állam vagy a megyei, fővárosi önkormányzat 100%-os tulajdoni részesedéssel rendelkezik.

A projekt keretében megvalósítandó tevékenységek

Önállóan támogatható tevékenységek

A felhívás keretében az alábbi tevékenységek támogathatóak önállóan:

A) Stratégiai előkészítést, tervezést megalapozó dokumentumok:

  1. Megyei, fővárosi Területfejlesztési Koncepció felülvizsgálata, módosítása és megyei, fővárosi Területfejlesztési Program készítése, valamint ezekhez szükséges egyéb munkarészek és tevékenységek
  2. Megyei, fővárosi Integrált Területi Program 2021-27 kidolgozása (továbbiakban: ITP 2021-27)
  3. Megyei kerékpárforgalmi főhálózati terv készítése

B) Projektszintű előkészítés:

  1. Integrált Településfejlesztési Stratéga (továbbiakban: ITS) készítése, vagy meglévő felülvizsgálata, módosítása
  2. Települési Zöld Infrastruktúra Fejlesztési- és Fenntartási Akcióterv készítése (továbbiakban: ZIFFA)
  3. Integrált Települési Vízgazdálkodási Terv (továbbiakban: ITVT) készítése
  4. Települési Helyi Esélyegyenlőségi Programok felülvizsgálata, módosítása
  5. Települési Vízkárelhárítási Terv készítése, felülvizsgálata, aktualizálása
  6. Vízgazdálkodáshoz kapcsolódó szimulációs modellezés készítése, kalibrálása
  7. Műszaki dokumentáció készítése (beleértve: helyszínrajz, vázlatrajzok (jelenlegi és tervezett állapot bemutatása legalább alaprajzokkal), rövid műszaki leírás, engedélyezési és kiviteli tervek, kerékpáros nyomvonalterv, változási vázrajz)
  8. Környezeti hatástanulmány, környezeti állapot felmérés készítése
  9. Projektelőkészítő, megvalósíthatósági tanulmányok, üzleti tervek, költség-haszon elemzés, megalapozó dokumentumok készítése
  10. Igényfelmérések készítése és elemzése
  11. Energetikai tanúsítványok készítése
  12. Épületenergetikai átvilágítás (audit) készítése

A projekt végrehajtására rendelkezésre álló időtartam
A projekt fizikai befejezésére a projekt megkezdését, vagy amennyiben a projekt a támogatási szerződés hatályba lépéséig nem kezdődött meg, a támogatási szerződés hatályba lépését követően legfeljebb 27 hónap áll rendelkezésre.

Jelen felhívás keretében a támogatási kérelem benyújtására konzorciumi formában is van lehetőség.

A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 5 milliárd Ft.

Pályázatírás

Letölthető dokumentum

TOP_PEA_felhivas

Pályázati oldal

A támogatási kérelmek benyújtása 2020. október 28-tól 2021. január 29-ig lehetséges.