palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Pályázat a MáSzínház Labor inkluzív színházi nevelési műhelyébe

MáSzínház Labor címmel indít szakmai műhelyt a MáSzínház Budapesten. A főként értelmi fogyatékos emberekkel dolgozó, és a színházi nevelés módszereit használó társulat vezetői a saját tapasztalataikat és tudásukat osztják meg a résztvevőkkel. A színészek, drámapedagógusok, gyógypedagógusok pályázat útján kerülhetnek be a programba, amelynek első, márciusban kezdődő szakasza a megosztásról, a második, őszi fázisa a közös fejlesztésről szól.

A MáSzínház egy olyan nyitott előadó-művészeti alkotóközösség, amelyben sérülékeny csoportokhoz tartozók, kiemelten értelmi fogyatékossággal élő emberek szociális és kreatív képességeinek fejlesztésével foglalkoznak, partnerségen alapuló művészeti foglalkozások keretében. Ezen képességeket teszik láthatóvá nyilvános, inkluzív színházi előadások bemutatásával. Színházi nevelési módszertanuk alkalmazásával érzékenyítik és invitálják közös gondolkodásra gyermek-és felnőttkorú résztvevőiket, más szerepet adva ezzel játszónak és nézőnek egyaránt.

A Nemzeti Kulturális Alap támogatásának köszönhetően 2022 tavaszán kísérleti jelleggel elindítja az első, szakembereknek szóló műhelyét, amelynek kedvezményes és teljes ösztöndíjas helyeire nyitják meg a pályázás lehetőségét.

A MáSzínház Labor célja, hogy a 16 éves alkotóközösség vezetői megosszák saját tapasztalataikat az értelmi fogyatékos emberekkel végzett színházi nevelési munkáról, és hogy erre a tapasztalati tudásra építve, a műhely résztvevőivel közösen fejlesszék tovább az inkluzív színházi nevelés módszertanát.

A színházi nevelési programokban a nézők résztvevőkké válnak. A darabok többsége az 5-18 éves korosztálynak szól, és különböző társadalmi, közösségi és egyéni kérdéseket feszegető történeteket mesél el. A középpontba helyezett témákat közösen dolgozzák fel a résztvevő csoportokkal, beszélgetések, drámajátékok, és akár a szerepbe léptetésük útján. Ezek vagy az előadás szerves részei, vagy extra programként kapcsolódnak hozzá, előkészítő vagy feldolgozó céllal. Bár a módszer már önmagában hordozza a nyitott attitűdöt, a bevonást és a felhatalmazást, az inkluzív kísérletek ezeket az irányokat erősítik meg, és teszik hozzáférhetővé értelmi fogyatékos emberek számára is, legyenek ők résztvevői, vagy alkotói a programoknak.

A MáSzínház Labor két szakaszból áll:

  1. 2022. március 6. – június 5. között az első szakasz elméleti fókuszú, összesen 52 órában, főként vasárnapi napokon. Ebben a szakaszban kerül sor a korábbi tapasztalatok, előadások, programok megosztására és közös elemzésére, maximum 30 fő részvételével.
  2. A 2022-23-as évad során a tervek szerint három inkluzív színházi nevelési programot, előadást hoznak létre a résztvevők a MáSzínház vezetőinek mentorálása mellett, egyeztetett próbaidőszakkal. A programok értelmi fogyatékos embereknek, és/vagy az ő részvételükkel valósulnak meg – akár úgy, hogy a célcsoport maga is inkluzív, tipikus és atipikus fejlődésű gyerekekkel. Ebben a fázisban maximum 15 fő vehet részt az első szakasz résztvevői közül.

A Labor vezetői:

  • Bakonyvári Krisztina, színházi nevelési szakember (műhelyvezető)
  • Bakonyvári L. Ágnes, színházi nevelési szakember, a MáSzínház alapítója
  • Márton Gábor Csaba, színházi nevelési szakember

A részvétel feltételei:

  • a pályázó legalább két éves tapasztalattal rendelkezik az alábbi területek valamelyikén: színészet, színházi nevelés, drámapedagógia, gyógypedagógia
  • a pályázó vállalja, hogy az 52 órás első szakaszban maximum összesen 12 órát hiányzik (dátumok a pályázati űrlapon)
  • a pályázó vállalja, hogy a Labor alkalmain kívül megnéz legalább 2 ajánlott színházi előadást és 1 alkalommal hospitál a műhelyvezető által javasolt eseményeken
  • a pályázó vállalja, hogy önálló beszámolót ír a műhelyvezető által kínált témák egyikéről. Leadási határidő: 2022. június 30.

Részvételi hozzájárulás az első szakaszra:

  • 2 fő pályázó számára a részvétel térítésmentes;
  • 10 fő pályázó számára kedvezményes: 15.000 Ft;
  • a további 18 fő pályázó számára a részvétel díja 30.000 Ft.

A részvételi hozzájárulás részletben is befizethető. További részletek a pályázati űrlapon.

Pályázás menete, határidők:

  • pályázni az alábbi űrlap kitöltésével lehet: https://forms.gle/JJf4mdzjDg2g8wMo7
  • pályázati határidő: 2022. február 6. vasárnap, 23:59-ig
  • a pályázatok értékelése, kiértesítés: 2022. február 20. vasárnap 23:59-ig

A Labor felépítésével kapcsolatos szakmai kérdésekkel a pályázók kereshetik Bakonyvári Krisztina műhelyvezetőt a b.krisztina@mas-zinhaz.hu címen.

A pályázás kapcsán segítséget nyújthat Márton Gábor Csaba az m.gabor@mas-zinhaz.hu címen.