palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Pályázat az 54. Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennále Magyar Pavilon kiállítására és annak kurátori megbízatására

Velencei Biennálé 2011 pályázatPályázati felhívás a 2011-ben megrendezésre kerülő 54. Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennále Magyar Pavilon kiállítására és annak kurátori megbízatására.


A pályázat kiírója: Dr. Petrányi Zsolt, a Műcsarnok Nonprofit Kiemelten Közhasznú Korlátolt felelősségű Társaság (röviden: Műcsarnok Nonprofit Kft.) ügyvezető igazgatója, a Velencei Biennále Magyar Pavilonjának nemzeti biztosa
A pályázat lebonyolítója: Műcsarnok Nonprofit Kft. (Biennále Iroda), 1146 Budapest, Dózsa György út 37.
A pályázat tárgya: az 54. Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennále magyar pavilonjában szereplő kiállítás létrehozása és annak kurátori megbízatása
A pályázat jellege: a résztvevők körét tekintve nyílt.

A pályázat lebonyolítása 2 fordulóban történik. A zsűri csak olyan pályázatot bírál el, amely mindkét fordulón részt vett. A pályázó a pályázat benyújtásával elfogadja, hogy beadott pályázatába a második forduló lezárását követően bárki betekinthet, illetve az azzal kapcsolatos adatok nyilvánosak.
Az 1. forduló beadási határideje: 2010. október 11., hétfő, 12 óra (a postára adás, illetőleg a személyes leadás dátuma)

  • a Biennále Iroda költségvetési konzultációs napokat hirdet előre egyeztetett időpontban a pályázók számára. A pályázóknak előnyt jelent az elbírálásnál a konzultáción való részvétel.
  • ELSŐ FORDULÓ: a beadási határidőt követő 10 napon belül a zsűri előtt egyenkénti és zártkörű prezentációra kerül sor, ennek helyszíne: Műcsarnok, előadóterem. A prezentáció alkalmával a zsűri további anyagokat kérhet be a pályázóktól, illetve a Biennále Iroda tájékoztatja a pályázót az esetleges hiánypótlásról.
  • MÁSODIK FORDULÓ: a prezentációt követően egy hét áll a pályázók rendelkezésére a szükséges hiánypótlásra, illetve további, a zsűri által szükségesnek ítélt anyagok leadására. A zsűri ezután, második ülését követően hirdeti ki döntését. A zsűri záróközleményt ad ki a pályázatokról, amely megjelenik a Műcsarnok honlapján.

Pályázhat: minden olyan személy vagy csoport, aki jártas a kortárs magyar és nemzetközi képzőművészetben és rendelkezik kiállítás-rendezői gyakorlattal (lásd továbbá A kurátor feladatai című mellékletet).
Többes pályázat esetén kérjük a pályázatban megnevezni a projekt vezetőjét.

Feltétel:
angol nyelv minimálisan középfokú szintű ismerete, illetve további előnyt jelent olasz vagy francia nyelvismeret.
A teljes pályázati anyagot elektronikus formátumban, CD vagy DVD mellékleten is le kell adni a nyomtatott anyagokkal egyidejűleg. Valamennyi benyújtott pályázati anyag a végső döntést követően felkerül a www.velenceibiennale.com oldalra.

A pályázatnak tartalmaznia kell:

  1. A pályázó, valamint a bemutatásra szánt alkotó(k) rövid szakmai életrajzát.
  2. Valamennyi kiállító írásbeli hozzájárulását műveik bemutatásához, illetőleg a kiállítás tematikájának megfelelő felhasználáshoz.
  3. A pályázó nyelvtudását igazoló dokumentumot.
  4. A magyar pavilonban bemutatásra kerülő projekt szakmai koncepcióját MAGYAR és ANGOL nyelven, egyenként maximum egy A4-es oldalon.
  5. A projekt látványtervét – maximum két A4-es oldalon, emellett további anyagok tetszőleges megjelenítési formában (makett, animáció, CD, DVD, stb.) is beadhatók.
  6. A többnyelvű katalógus szakmai koncepcióját, maximum egy A4-es oldalon.
  7. A kiállítás és a katalógus költségvetési tervét. A költségvetési adatlap kitöltése kötelező, lásd I.sz. melléklet (egy oldal). A költségvetés nem haladhatja meg a bruttó 30 millió forintot, amely a megvalósítandó kiállítás és a katalógus maximális költségkerete. Amennyiben a tervezett költségek mégis meghaladják a megadott keretet, akkor a pályázó köteles írásbeli nyilatkozatot benyújtani támogatójától. A pavilon működtetésének költségeit (teremőrzés, hatósági engedélyek) a kurátornak csak abban az esetben kell terveznie, ha az – a projekt speciális volta miatt – eltér a szokásostól. A költségvetésnek nem kell tartalmaznia a következőket: szállítási és kiutazási költségeket (csak akkor, ha az eltér a megszokottól), illetve a Biennále Iroda fenntartási költségét. A velencei Magyar Pavilon üzemeltetési költségeiről és az egyéb kalkulálható kiadásokról lásd a Költségvetési tájékoztató című mellékletet.
  8. Írásos szponzori nyilatkozatot – amennyiben a költségvetésben egyéb források bevonásával számol a pályázó.
  9. A megvalósítás ütemezését, maximum egy A4-es oldalon.
  10. Kommunikációs tervet: az előkészítésre, a kiállítás időtartamára és utóéletére vonatkozóan, maximum egy A4-es oldalon.
  11. A pályázó hozzájáruló nyilatkozatát, hogy a Műcsarnok, illetőleg a Biennále Iroda a benyújtott pályázati anyagot, illetve a pályázat által tartalmazott személyes és egyéb adatokat kezelje, az archívumban tárolja, illetőleg azokba a zsűri tagjai betekintsenek.
  12. A pályázó nyilatkozatát, hogy nyertessége esetén a pályázat megvalósításának feltételeit, illetőleg a megbízási szerződésben foglalt feltételeket elfogadja.
  13. Egy darab CD/DVD mellékletet, amely tartalmazza a teljes pályázati anyagot.
  14. A pályázó hozzájáruló nyilatkozatát, hogy a Műcsarnok, illetőleg a Biennále Iroda a mellékelt CD-n/DVD-n szereplő pályázati anyagot a weboldalon (www.velenceibiennale.com ) nyilvánossá tegye.

A saját, illetve a kiállító művészek munkásságáról mellékletként beadott kiadványokat, portfóliókat a pályázók a döntés után visszakapják.
A teljes, eredeti pályázati anyagok a második fordulót követően a Biennále Irodán megtekinthetők.
A Műcsarnok fenntartja a jogot, hogy a pályázat elbírálása során a pályázótól a pályázatban vállalt kötelezettségére megfelelő biztosítékot kérjen.

A pályázat érvényességének vizsgálata

  • postára adás, illetve beérkezés dátuma
  • valamennyi szükséges melléklet csatolásra került-e a megfelelő formában, és azokban a pályázó a megfelelő nyilatkozatokat megtette-e

Amennyiben a lebonyolító a pályázat érvényességének vizsgálata során megállapítja, hogy a pályázat nem felel meg a pályázati kiírásban foglalt feltételeknek, a pályázót a prezentáció alkalmával, 1 hetes határidővel, egy alkalommal hiánypótlásra szólítja fel.

Hiánypótlásra nincs mód, amennyiben:

  • a pályázatot határidőn túl adták postára, illetve juttatták el a megadott helyszínre,

A pályázóknak figyelembe kell venni a Velencei Biennále, mint kiállítástípus sajátosságait és a magyar pavilon kiállítótermi adottságait (Lásd A Magyar Pavilon műszaki leírása című mellékletet.) A 54. Velencei Képzőművészeti Biennále költségvetését a Műcsarnok Nonprofit Kft., illetve a Nemzeti Erőforrás Minisztérium biztosítja.
Az 54. Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennále várható időpontja: 2011. június – november.

A Velencei Biennále Alapítvány 2010. májusában BICE CURIGER-t nevezte ki a jövő évi kiállítás főkurátorának. Bice Curiger művészettörténész, kritikus, 1993-tól a zürichi Kunsthaus kurátora, a Parkett és a Tate etc. című folyóiratok főszerkesztője.

További információk elérhetők a www.labiennale.org, a www.velenceibiennale.com honlapokon, illetve a Biennále
Irodán.

A beadás módja
A pályázatot személyesen vagy postán lehet eljuttatni a következő címre:
Műcsarnok Nonprofit Kft, Biennále Iroda: Gáspár Júlia (tel: 06 30 340 78 49), vagy Műcsarnok Nonprofit Kft.,
Igazgatói Titkárság: Kerényiné N. Sztojánka (tel: 460 70 12),
cím: Budapest XIV., Hősök tere, 1146 Dózsa György út 37.,
postacím: H-1406 Pf.35.

A pályázatot szakmai testület bírálja el, a lebonyolító által felkért zsűri tagjai:

  • Andrási Gábor (művészettörténész, a Műértő főszerkesztője)
  • Boros Géza (művészettörténész, Nemzeti Erőforrás Minisztérium, Művészeti Főosztály főosztályvezető-helyettes)
  • Hegyi Dóra (művészettörténész, kurátor, a tranzit.hu projektvezetője)
  • Sasvári Edit (művészettörténész, BTM Fővárosi Képtár)
  • Szipőcs Krisztina (művészettörténész, a Ludwig Múzeum Gyűjteményi Osztályának vezetője, a Balkon szerkesztője)
  • Timár Katalin (kurátor, Ludwig Múzeum − Kortárs Művészeti Múzeum, Budapest)

A nyertes kihirdetésére a döntést követő egy héten belül kerül sor.
A zsűri döntése ellen jogorvoslati lehetőség nincs. A zsűri a döntéssel egyidejűleg záróközleményt ad ki valamennyi pályázatot értékelve, amely megjelenik a Biennále Iroda honlapján. A zsűrinek ezen túlmenően sem a nyertes, sem a nem nyertes pályázatok tekintetben további indoklási kötelezettsége nincs.

Amennyiben a szakmai zsűri nem talál megfelelő pályázatot vagy a nyertes pályázat megvalósításnak előkészítése – a kurátornak vagy a kiállítóknak felróhatóan – 1 hónap elteltével nem halad előre, és ez veszélyezteti a magyar megjelenést, a nemzeti biztos saját hatáskörben eljárva jogosult a nyertestől a megbízást visszavonni és új pályázat kiírása nélkül másik kiállítás megrendezéséről gondoskodni. Ennek során jogosult a pályázaton részt vett másik pályázót is megbízni.
Egyéb, a felhívásban nem szabályozott kérdésekben a vonatkozó jogszabályokat és a Zsűri határozatait kell alkalmazni.

Letölthető dokumentumok

Forrás: www.velenceibiennale.com