palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Pályázat-Cselekvő Ifjúság Program Partnerségek 4.6. alprogram-EACEA/22/09

youth_in_actionA felhívás legfontosabb célja, hogy az Európai Bizottság – az Oktatási, Audiovizuális és Kulturális Végrehajtó Ügynökségen keresztül – és olyan régiók, települések, illetve európai civilszervezetek közötti partnerségek kialakulását támogassa, amelyek a nem formális tanulás és ifjúságpolitika területén hosszú távú tevékenységeket, stratégiákat és programokat szeretnének kidolgozni és ösztönözni.

Egyedi célkitűzések
Az ilyen partnerségek egyedi célkitűzései a következőkre terjednek ki:

  • az erőforrások és gyakorlatok egyesítése, annak érdekében, hogy a Cselekvő Ifjúság Program, valamint az ifjúság és az ifjúságsegítők támogatására irányuló egyéb helyi, regionális és európai szintű kezdeményezések maximális hatást fejthessenek ki,
  • az ifjúságpolitikába való befektetésüket növelni szándékozó szervek és szervezetek számára inspiráció nyújtása és kapacitásépítés nem formális tanulási tevékenységek, valamint a készségek és kompetenciák fejlesztése révén a Cselekvő Ifjúság Program égisze alatt kidolgozott minták és gyakorlatok segítségével,
  • az ifjúságpolitikával foglalkozó regionális és helyi szintű kezdeményezések hatókörének és minőségének hozzáadott értékkel való gazdagítása európai dimenziójuk támogatása révén,
  • a nem formális tanulás és az ifjúságpolitika terén megvalósított sikeres programokból és kezdeményezésekből levonható tanulságok átadása,
  • az állami szektor és az ifjúságpolitika területén tevékenykedő nem kormányzati szervezetek közötti szinergiák és együttműködés ösztönzése,
  • az általános készségszint növelésének ösztönzése az ifjúság körében, elsőbbséget biztosítva az alacsony képzettségűek és a kevés lehetőséggel rendelkező fiatalok, mint például a korai iskolaelhagyók, valamint az alacsony iskolai végzettségű fiatalok, munkanélküliek, bevándorlók és fogyatékkal élők oktatásának és képzésének, az ifjúsági munka elismertetése és a nem formális tanulási tevékenységek létjogosultságának elfogadtatása az Európai Unióban.

A partnerség jellemzői
Ennek a pályázati felhívásnak a célja egy olyan tevékenységi program kidolgozásának támogatása, amely a Cselekvő Ifjúság Program által ösztönzött következő tevékenységek közül egyet vagy többet magában foglal:
a) Nemzetek közötti ifjúsági cserekapcsolatok
b) Nemzeti és nemzetek közötti ifjúsági kezdeményezések
c) Európai Önkéntes Szolgálat
d) Képzés és kapcsolatépítés

A tevékenységi program lehet:
— a pályázó által közvetlenül végrehajtott program (a szöveg további részében A eljárás),
— vagy a projekt megtervezésében és végrehajtásában nagymértékben részt vevő, a pályázó által a pályázat benyújtásakor megnevezett „társszervező partnerrel/partnerekkel” együttműködésben végrehajtott program (a szöveg további részében B eljárás).
A tevékenységi programban mindkét esetben (mind az A, mind a B eljárás esetében) lehetőség van „társult partnerek” részvételére. A társult partnerek részt vesznek a projekt tervezett tevékenységeinek végrehajtásában, azonban nem ugyanolyan mértékben és szinten, mint a társszervezők.

TÁMOGATHATÓ PÁLYÁZÓK
Pályázatot a következők nyújthatnak be:

  • helyi vagy regionális állami szervek, vagy
  • olyan európai szinten, az ifjúságpolitika területén tevékenykedő nonprofit szervezetek (ENGO), amelyek a Cselekvő Ifjúság Programban részt vevő legalább nyolc (8) programországban tagszervezettel rendelkeznek. Amennyiben a projekt tevékenységi programját egy vagy több társszervezővel együtt valósítják meg (Beljárás), ez(ek) a társszervező(k) a következő(k) lehet(nek):
  • nonprofit nem kormányzati szervezetek, vagy
  • helyi vagy regionális állami szervek, vagy
  • olyan európai szinten, az ifjúságpolitika területén tevékenykedő nonprofit szervezetek (ENGO), amelyek a Cselekvő Ifjúság Programban részt vevő legalább nyolc (8) programországban tagszervezettel rendelkeznek. Kizárólag azok a szervezetek pályázhatnak, amelyek jogi státusszal rendelkeznek, valamint a programországok valamelyikében a pályázat benyújtási határidejének időpontjában legalább két (2) éve hivatalosan bejegyzett szervezetként működnek. A programországok a következők:
  • az Európai Unió tagállamai ( 1 ): Belgium, Bulgária, a Cseh Köztársaság, Dánia, Németország, Észtország, Írország, Görögország, Spanyolország, Franciaország, Olaszország, Ciprus, Lettország, Litvánia, Luxemburg Magyarország, Málta, Hollandia, Ausztria, Lengyelország, Portugália, Románia, Szlovénia, Szlovákia, Finnország, Svédország és az Egyesült Királyság,
  • az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA) azon országai, amelyek az Európai Gazdasági Térségről (EGT) szóló megállapodás szerződő felei: Izland, Liechtenstein és Norvégia,
  • az előcsatlakozási stratégiában részesülő tagjelölt országok, a közösségi programokban való részvételükre vonatkozó keretmegállapodásokban meghatározott általános elveknek, valamint általános feltételeknek és rendelkezéseknek megfelelően: Törökország.


TÁMOGATHATÓ TEVÉKENYSÉGEK

A projektek tartalmi követelményei közé tartozik egy nonprofit célú tevékenységi program az ifjúságpolitika és a nem formális oktatás területén.
A tevékenységi programot 2010. április 1. és 2010. szeptember 1. között meg kell kezdeni.
A tevékenységi program 2 évig (24 hónapig) tarthat.

RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ KÖLTSÉGVETÉS

  • A pályázati felhívás alá tartozó projektek társfinanszírozására elkülönített teljes költségvetés körülbelül 1 200 000 EUR tehető.
  • Az egyes projektekre nyújtott támogatás maximális összege 100 000 EUR.

A PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSÁNAK HATÁRIDEJE
A pályázatokat legkésőbb 2009. december 1-jéig
kell elküldeni a következő címre:
Education, Audiovisual and Culture Executive Agency
‘Youth in Action’ programme — EACEA/22/09
BOUR, 04/029
Avenue du Bourget 1
1140 Brussels
BELGIUM

Letölthető pályázati dokumentumok:

pályázati felhívás

Applicants’ Guidelines

Application form

TOVÁBBI INFORMÁCIÓK
A részletes pályázati útmutató és a pályázati formanyomtatványok megtalálhatók az alábbi internetes címen:
http://eacea.ec.europa.eu/youth/funding/2009/call_action_4_6_en.php
vagy írásban igényelhetők, a következő címen:
Education, Audiovisual and Culture Executive Agency
‘Youth in Action’ programme — EACEA/22/09
BOUR, 04/029
Avenue du Bourget 1
1140 Brussels
BELGIUM
A pályázatokat az erre a célra készült formanyomtatvány felhasználásával, a megfelelő mellékletekkel és a
kért információk megadásával kell benyújtani.

Forrás: EURLEX