palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Pályázat elektromos járművek beszerzéséhez

Pályázat megfizethető árú elektromos gépjármű és segédmotoros kerékpár (robogó) beszerzésének támogatására. Az ötmilliárd forintos keretösszegű pályázat a  tisztán elektromos autók és segédmotoros kerékpárok beszerzéséhez nyújt támogatást. A vissza nem térítendő támogatás összege 11 millió forintos beszerzési ár alatt a 2,5 millió forintot is elérheti gépjárművenként, a 11-15 millió forint közötti autóknál a támogatás maximum 500 ezer forint. A taxis szolgáltatók esetében a támogatás a beszerzési ár 55 százaléka is lehet.

Pályázat kódszáma: ZFR-D-Ö-2020

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a Klímavédelmi akciótervhez kapcsolódóan pályázati kiírást tesz közzé az elektromobilitás elterjedésének ösztönzése érdekében, új, a pályázat benyújtását megelőzően forgalomba még nem helyezett, vagy a márkakereskedő, illetve az importőr által tesztautóként saját tulajdonban forgalomba helyezett (az első forgalomba állítástól a megrendelés dátumáig eltelt maximum 180 nap és 6.000 km futásteljesítményen belül), tisztán elektromos személygépkocsik és/vagy elektromos robogók megvásárlásának valamint zárt, vagy nyílt végű pénzügyi lízing és operatív lízing keretében elektromos gépjárművek beszerzésének támogatására.
A támogatás nyújtásának célja elsődlegesen az elektromobilitás hazai elterjedésének előmozdítása, a közúti forgalom tisztábbá tétele.

A pályázati konstrukció teljesítménycéljai:

  •  támogatásban részesülő kérelmek száma várhatóan: 1 200 db.

A pályázat forrása a Zöldgazdaság Finanszírozási Rendszer (ÁHT azonosító: 338306) fejezeti kezelésű előirányzat.

A támogatás vissza nem térítendő támogatás formájában kerül biztosításra.

A támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg 5.000.000.000 Ft, azaz ötmilliárd forint. Személytaxi-szolgáltatás céljából beszerezni kívánt tisztán elektromos gépjárművek beszerzésére ebből elkülönített keretösszeg: 2.000.000.000 Ft, azaz kettőmilliárd forint.

Támogatás igénybevételére jogosultak és támogatott tevékenységek köre

Pályázatot benyújtani jogosultak köre, támogatott tevékenységek köre
a) magyarországi lakóhellyel rendelkező természetes személy
b) magyarországi székhellyel, telephellyel vagy fiókteleppel rendelkező egyéni vállalkozó, egyéni ügyvéd,
c) magyarországi székhellyel, telephellyel vagy fiókteleppel rendelkező civil szervezet, helyi önkormányzat, köztestület, költségvetési szerv, egyházi jogi személy, ügyvédi iroda, szabadalmi ügyvivői iroda, közjegyzői iroda, gazdasági társaság és végrehajtói iroda

Pályázattal elnyerhető támogatás
Jelen program esetében kizárólag a pályázati portálon található „Regisztrált kereskedők listáján” (https://elektromobilitas.ifka.hu/hu/page/merchants) szereplő kereskedőtől beszerzett elektromos gépjármű és/vagy elektromos robogó beszerzéséhez nyújtható támogatás.

A támogatás mértéke:

  1. Tisztán elektromos gépjármű:
    1. A beszerzési érvényes vételár: 1 000 000 – 11 000 000 Ft; Maximális támogatási intenzitás és összeg: maximum 2 500 000 Ft – maximum 50 %
    2. A beszerzési érvényes vételár: 11 000 001 – 15 000 000 Ft; Maximális támogatási intenzitás és összeg: maximum 500 000 Ft (maximum 5%)
  2. Személytaxi-szolgáltatás vagy személygépkocsis személyszállítás céljából beszerezni kívánt tisztán elektromos gépjármű:
    • A beszerzési érvényes vételár: 1 000 000 – 15 000 000 Ft ; Maximális támogatási intenzitás és összeg: a rendelkezésre álló szabad de minimis keret erejéig maximum 55 %
  3. Elektromos robogó:  A beszerzési érvényes vételár:  100 000 – 1 000 000 Ft ; a rendelkezésre álló szabad de minimis keret erejéig
    maximum 55 %

A támogatással beszerezhető gépjármű és/vagy elektromos robogó darabszáma:

  1. A Pályázati Kiírás 3.1 pontjában meghatározott jogosultsági körbe tartozó pályázók esetében legfeljebb egy darab elektromos gépjármű (elektromos robogó beszerzése nem támogatható),
  2. a 3.1 b) pontban meghatározott egyéni vállalkozó pályázók esetében legfeljebb egy darab elektromos gépjármű és/vagy egy elektromos robogó, az egyéni ügyvédek esetében egy darab elektromos gépjármű (elektromos robogó beszerzése nem támogatható)
  3. a 3.1 c) pontban meghatározott pályázók esetében legfeljebb a rendelkezésre álló szabad de minimis keretének összegéig beszerezhető elektromos gépjármű; elektromos robogó beszerzése kizárólag gazdasági társaságok esetében, a rendelkezésre álló szabad de minimis keretének összegéig támogatható.

A támogatás számításának alapja az elektromos gépjármű és/vagy az elektromos robogó beszerzés időpontjában érvényes, ÁFÁ-val növelt bruttó vételára. Ha a Kedvezményezett a költségvetési támogatás felhasználása során a fizetendő adót levonhatja vagy másra átháríthatja, az ÁFA összegére támogatás nem igényelhető.
Az elektromos gépjármű és/vagy elektromos robogó beszerzéséhez biztosítandó saját forrást (támogatási összeggel csökkentett összeg) a vásárlás során a Kedvezményezett a regisztrált kereskedőnek köteles kifizetni, a lízing esetén a Kedvezményezettel lízingszerződést kötött finanszírozónak a regisztrált kereskedő részére kell kiegyenlítenie.
A támogatás kombinálható egyéb támogatással.

Az elektromos gépjárművekre vonatkozó műszaki követelmények
Jelen kiírás szerinti támogatást kizárólag a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló 5/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendeletben foglalt „M1” (személygépkocsik), „N1” járműkategóriába, „N2” járműkategóriában a legfeljebb 4,25 tonna megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsi esetén jelen kiírás fogalomtára szerinti tisztán elektromos gépjárművekre lehet igényelni.
Az „N1” és „N2” járműkategóriákba („N2” esetén legfeljebb 4,25 tonna megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsi) sorolt tisztán elektromos gépkocsi beszerzés esetén meg kell felelni az 1407/2013/EU bizottsági rendeletben foglaltaknak.

Tesztautók speciális esete
A „Regisztrált kereskedők és elektromos gépjárművek listáján” szereplő kereskedők, a listán szereplő elektromos gépjármű modellekből ún. tesztautókat helyezhetnek forgalomba. A tesztautókra az alábbi kritériumoknak kell teljesülniük: a gépjármű első forgalomba helyezésétől számítva a megrendelés dátumáig legfeljebb 180 nap telt el és a megrendelés időpontjában az autó futásteljesítménye nem haladhatja meg a 6000 km-t.

Az elektromos robogókra vonatkozó műszaki követelmények

Elektromos robogó (L1-e kategória) esetén az alábbi műszaki követelményeket szükséges figyelembe venni:
– teljesítmény: min. 1400 Watt
– szállítható személyek száma: 1
– akkumulátor: min. 48 V 42 Ah

A nem támogatható (nem elszámolható) költségek köre
Az elektromos gépjármű és/vagy elektromos robogók beszerzése vonatkozásában a beszerzés időpontjában érvényes vételáron felül más költségek nem számolhatók el (pl. átírás költségei, tárolás költségei stb.).

Közbeszerzés
Amennyiben a Pályázó a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) alapján közbeszerzési eljárás lefolytatására köteles, úgy a Kbt. 53. § (6) bekezdése alapján feltételes közbeszerzési eljárást kell lefolytatnia, amelyben rögzíteni szükséges, hogy a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötésre kerülő szerződés csak abban az esetben lép hatályba, amennyiben a Pályázó és a Támogató között támogatási jogviszony jön létre a Támogatói Okirat aláírásával.
Az engedményezési szerződés megkötésére – kizárólag az eredményesen lefolytatott közbeszerzési eljárást és annak alapján a nyertes ajánlattevőről történt döntést követően kerülhet sor, ennek alapján kerül megjelölésre az elektromos gépjármű és/vagy elektromos robogó vételára is.
Amennyiben a Pályázó a központosított közbeszerzési rendszerről, valamint a központi beszerző szervezet feladat- és hatásköréről szóló 168/2004. (V. 25.) Korm. rendelet alapján a központosított közbeszerzési rendszer hatálya alá tartozik kötelezettként vagy a Pályázó a beszerzés tárgya vonatkozásában a központosított közbeszerzési rendszerhez való önként csatlakozásról dönt és csatlakozását az adott keretmegállapodás tekintetében a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság elfogadja, úgy a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság által megkötött keretmegállapodás terhére, a keretmegállapodásban foglalt szabályok szerint köteles az elektromos gépjárművet beszerezni. A Pályázónak ez esetben nem kell a Kbt. 53. § (6) bekezdése szerinti feltételes közbeszerzési eljárást lefolytatnia.

Támogató ez esetben elfogadja, ha a Pályázó a keretmegállapodásos eljárás 2. részének lefolytatása előtt, a keretmegállapodás alapján rögzített aktuális termék-, és árlistára való hivatkozással határozza meg a vételárat és ez alapján kerül sor a regisztrált kereskedővel az engedményezési szerződés megkötésére.
A költségvetési támogatás szabályszerű felhasználása érdekében a Kedvezményezett közbeszerzési eljárást és más beszerzési eljárást úgy köteles lefolytatni, hogy az a költségvetési támogatás észszerű és hatékony felhasználását biztosítsa.

Állami támogatási szabályok (nem természetes személyek esetén)

A pályázati kiírás alapján az egyéni vállalkozók, ügyvédek, ügyvédi irodák, egyéni szabadalmi ügyvivők, szabadalmi ügyvivői irodák, egyéni közjegyzők, közjegyzői irodák, végrehajtói irodák, és gazdasági társaságok részére nyújtott támogatás az 1407/2013/EU bizottsági rendelet szerinti csekély összegű támogatásnak minősül.

A pályázati kiírás alapján az egyházi jogi személyek, civil szervezetek, helyi önkormányzatok, köztestületek, és költségvetési szervek részére nyújtott támogatás abban az esetben minősül az 1407/2013/EU bizottsági rendelet szerinti csekély összegű támogatásnak, ha az elektromos gépjármű és/vagy elektromos robogó uniós versenyjogi értelemben vett gazdasági tevékenység folytatásához kerülne felhasználásra.

Letölthető dokumentumok

zfr_d_o_2020_pk_0520_palyazati kiiras

A pályázatok benyújtásának ideje, módja, helye
A pályázatok benyújtására 2020. június 15. 08:01 perctől 2022. június 1. 23:59 percig van lehetőség.

Az elektronikus pályázati rendszerrel, illetve a pályázatkezeléssel kapcsolatos kérdések, problémák esetén segítségnyújtás a Lebonyolító szerv ügyfélszolgálatán érhető el:
e-mail cím: elekromobilitas@ifka.hu
web: Elektromos járművek pályázat _IFKA

Telefonos ügyfélszolgálati idő:
Hétfő- Péntek: 10:00-14:00
telefonszám: +36 70 522 10 10