palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Pályázat fesztiválok, vásárok keretében hazai termelők, illetve termékeinek promócióját szolgáló tevékenységek támogatására

mezőgazdasági pályázatok

Pályázat a belföldön megvalósuló rendezvények: fesztiválok, illetve vásárok keretében hazai termelők, illetve termékeinek promócióját szolgáló tevékenységek” támogatására.

Az Agrármarketing Centrum Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság nyílt pályázati felhívást tesz közzé „A sertéságazat helyzetét javító stratégiai intézkedések támogatása” tárgyában.

Kódszám: AMC-P-18-2

A pályázati felhívást kiíró szerv: Agrármarketing Centrum Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

A támogatás célja

  1. A 2018. november 12. és 2019. március 15. között Magyarországon megvalósuló, a sertéságazat helyzetét, annak piaci pozícióját erősíteni kívánó
    • nagyközönségnek szóló rendezvények, úgymint helyi, regionális, országos rendezvények, fesztiválok, vásárok szervezésének,
    • társkiállítóként való megjelenések,
    • és a hozzákapcsolódó marketingkommunikációs feladatok támogatása.

A támogatás igénybevételének feltételei:

Támogatás igénybevételére jogosult az a Magyarországon bejegyzett, jogi személy vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, köztestület, szövetség, alapítvány, egyesület, szakmai szervezet, terméktanács, amely

  1. igazolhatóan mezőgazdasági, élelmiszertermék előállításával, feldolgozásával, értékesítésével vagy élelmiszertermék promóciójával (népszerűsítésével) foglalkozik és erről nyilatkozik;
  2. megfelel a 800/2008/EK rendelet I. mellékletében meghatározott a mikro-, kis- és középvállalkozások Európai Bizottság által elfogadott meghatározásának;
  3. nem minősül az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm.  rendelet 6. §-a szerinti nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak;
  4. nyilatkozik, hogy a támogatás igénylésekor
    • nincs lejárt adó-, vagy adók módjára behajtható (illeték-, járulék-, vagy vám) köztartozása (kivéve, ha az adóhatóság számára fizetési halasztást, vagy részletfizetést engedélyezett),
    • nem áll csőd- és felszámolási-, végelszámolási, vagy egyéb, a megszüntetésére irányuló jogszabályban meghatározott eljárás, magánszemély esetében gazdálkodási tevékenységével összefüggő végrehajtási eljárás alatt,
    • nincs költségvetési támogatás jogosulatlan igénybevétele miatt jogerős határozattal megállapított köztartozása.
  5. kitölti a pályázati felhívás mellékletét képező „Nyilatkozatokat”;
  6. A pályázat benyújtását megelőzően a pályázónak 20.000 forint pályázati díjat kell fizetnie a támogató részére. Az átutalást az Agrármarketing Centrum Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-00336145-00000017 számú számlájára kell teljesíteni. Az átutalásnál a közleményrovatban fel kell tüntetni az ’AMC-P-18-2’ kódszámot. A pályázati anyag melléklete a pályázati díj megfizetését igazoló banki bizonylat.

A pályázati díjat a Támogató nem téríti vissza.

Felhívjuk a pályázók figyelmét arra, hogy reklámozási tevékenység támogathatóságát a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. tv. 3. § d) bekezdésében rögzített „gazdasági reklám fogalommeghatározása” alapján kell megállapítani.

A támogatás igénybevételének feltétele továbbá, hogy a Pályázó a jelen pályázatból támogatott rendezvényen minimum 6, tetszőleges sertés termékpálya-vertikumban részt vevő, magyar székhelyű mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősülő gazdasági társaság (célcsoport) megjelenését dokumentált módon segítse.

A támogatás igénybevételének feltétele, hogy az Agrármarketing Centrum igény esetén lehetőséget kapjon a támogatott programon való részvételre, és a helyszíni feladatainak ellátásához szükséges installációt számára a pályázó az általában elvárt színvonalon biztosítsa.

A támogatás igénybevételének feltétele továbbá, hogy a nyertes pályázó a program megvalósítása során létrejövő azon média termékeken – plakát, tájékoztató kiadvány, molinó, matrica, print vagy online hirdetés stb. –, melyek vonatkozásában támogatásban részesül, továbbá a rendezvény helyszínén jól látható helyen feltüntesse az Agrármarketing Centrum nevét és a támogatás tényét (pl. készült az Agrármarketing Centrum támogatásával), továbbá az Agrármarketing Centrum logóját. Az Agrármarketing Centrum logója letölthető az Agrármarketing Centrum honlapjáról (www.amc.hu).

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy támogatásban kizárólag olyan pályázó részesíthető, aki a jelen felhívásban, valamint a vonatkozó jogszabályokban megjelölt minden feltételnek, követelménynek és kötelezettségnek maradéktalanul megfelel.

Felhívjuk a Pályázók figyelmét, hogy az Agrármarketing Centrum képviselője jogosult a helyszínen is ellenőrizni a rendezvény lebonyolítását, a III.2., III.3. és III.4. pontban szereplő feltételek meglétét. Az ellenőrzésben a Pályázó együttműködni köteles, így köteles a kért felvilágosítást késedelem nélkül megadni, továbbá a Támogató munkatársainak helyszínre való belépését belépési díj, vagy más díj felszámítása nélkül lehetővé tenni.

Felhívjuk a figyelmet, hogy a pályázati szerződéskötésre, a pályázat megvalósítására és a támogatás jogosulatlan igénybevételére vonatkozó szabályokat az „Általános Szabályok” dokumentum tartalmazza. Az „Általános Szabályok” (a továbbiakban: ÁSZ) elnevezésű dokumentum jelen kiírás elválaszthatatlan részét képezi. Az ÁSZ-t kizárólag nyertes pályázat esetén a támogatási szerződés megkötésével egyidőben kell kitölteni és benyújtani.

 A pályázat tartalmi követelményei

A benyújtott pályázati anyagnak tartalmaznia kell a támogatni kívánt célt és annak indoklását, a megvalósítás tervezett módját, a vállalt tevékenységeket, részletes költségkalkulációt, az igényelt támogatás összegét, valamint a program várható eredményét. Kérjük a támogatni igényelt tevékenységek bemutatását és részletes kifejtését.

A pályázatot, valamint az I. II. III. IV. V. VI. és további mellékleteit kell benyújtani papír alapon, 1 eredeti és 2 másolati példányban. Ezen felül kérjük a támogatni igényelt tevékenység bemutatását és részletes kifejtését a VIII. pontban foglaltak szerint – beleértve az erre vonatkozó mellékleteket – elektronikusan is a pályázathoz csatolni pendrive-on (aláírt, szkennelt pdf formátumban, valamint szerkeszthető (word) formátumban).

A pályázathoz az alábbi mellékleteket kell csatolni:

  • Gazdasági társaság esetén 30 napnál nem régebbi hiteles cégkivonat (eredetiben), minden egyéb szervezet esetében a nyilvántartásba vételt igazoló okiratot.
  • A képviseletre jogosult személy közjegyző által hitelesített aláírási címpéldánya (másolatban) vagy gazdasági társaság esetében ügyvéd által ellenjegyzett aláírás minta másolatban.
  • A pályázati felhívás mellékletét képező nyomtatványon (IV-V. melléklet) nyilatkozik:
    • hogy a pályázónak adó-, illeték-, járulék-, vagy vámtartozása nincs, és a támogatás folyósítója e nyilatkozat valóságtartalmának ellenőrzését kérheti;
    • hogy ÁFA visszaigénylést érvényesít-e;
    • hogy az AMC-vel szemben lejárt tartozása nem áll fenn,
    • hogy a támogatási igényben (pályázatban) foglalt adatok, információk és dokumentumok teljes körűek, valódiak és hitelesek, valamint, hogy az adott tárgyban támogatási igényt korábban, illetve egyidejűleg mely támogatókhoz került benyújtásra;
    • hogy a pályázó nem áll jogerős végzéssel elrendelt végelszámolás alatt, illetve ellene csőd-, felszámolási eljárás, vagy egyéb, a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott eljárás nincs folyamatban, és nincs lejárt esedékességű, meg nem fizetett köztartozása;
    • nyilatkozat arról, hogy a pályázó által benyújtott tevékenységre igényelt helyi, regionális, államháztartási vagy uniós forrásból származó állami támogatások együttes összege nem haladja meg a program teljes költségét;
    • hogy a Kincstár által működtetett monitoring rendszerben nyilvántartott adataihoz a költségvetési támogatás utalványozója, folyósítója, a XIX. Uniós fejlesztések fejezetéből biztosított költségvetési támogatás esetén a közreműködő szervezet, ennek hiányában az irányító hatóság, az Állami Számvevőszék, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság, az állami adóhatóság, a csekély összegű támogatások nyilvántartásában érintett szervek, valamint a Korm. rendeletben meghatározott más jogosultak hozzáférhetnek;
    • hogy megfelel az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet (a továbbiakban Ávr.) 82. §-ában meghatározott követelményeknek;
    • hogy az Ávr. 82. §-a alapján – a rendezett munkaügyi kapcsolatok feltételeit érintően – vizsgálandó jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet adatait rendelkezésre bocsátja;
    • a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény (a továbbiakban: Közpénztv.) hatálya alá tartozó költségvetésből nyújtott támogatás esetén kijelenti, hogy a fenti törvényben foglalt korlátozó/összeférhetetlenségi feltételek esetében nem állnak fenn, illetve azok megszüntetése érdekében eljárt
    • hogy vállalja az Ávr. 97. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettség teljesítését, valamint azt, hogy a jogosulatlanul igénybe vett támogatás összegét és annak kamatait a Korm. rendeletben foglaltak szerint visszafizeti;
    • hozzájárul, hogy a támogatási igény szabályszerűségét és a költségvetésből nyújtott támogatás rendeltetésszerű felhasználását jogszabályban meghatározott szervek ellenőrizzék;
    • tudomásul veszi, hogy a költségvetésből nyújtott támogatás kedvezményezettjének megnevezése, célja, összege, a támogatott tevékenység megvalósítási helye, valamint a kedvezményezett Közpénztv. 5. § (1)-(2) bekezdése szerinti érintettsége nyilvánosságra hozható;
    • hogy a támogatott program/szolgáltatás megvalósítása során – amennyiben azt a jogszabály rendelkezéseire figyelemmel kötelező – a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény rendelkezéseit figyelembe veszi.
  • Eredménykimutatás (eredeti példány) az előző lezárt üzleti év vonatkozásában, és ehhez kapcsolódó nyilatkozat, hogy a pályázati anyag részeként benyújtott eredménykimutatásban szereplő adatok mindenben megegyeznek a közzétett adatokkal.
  • A pályázati díj befizetését igazoló banki bizonylat vagy csekkszelvény.

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az eredménykimutatás és a köztartozás-mentességről szóló pályázói nyilatkozat(nyilatkozat) nem hiánypótoltatható, a benyújtás elmulasztása a pályázat érvénytelenségét vonja maga után!

 Támogatásban részesíthető tevékenységek

  • Helyszín bérlet, a kapcsolódó installáció, berendezések bérlése, szállítása, építése, dekorálása és bontása;
  • A rendezvény lebonyolításához szükséges infrastruktúra biztosítása (áram, víz, csatorna csatlakozások kiépítése, szerelése, bekötése. A fogyasztás nem támogatható!);
  • Technikai költségek (hangosítás, technikai feltételek, őrzés-védelem, takarítás, szemétszállítás, mentők, katasztrófavédelem stb.) – az elszámolási rendben rögzítettekre is figyelemmel, maximum az igényelt támogatás 15 %-a erejéig;
    A program lebonyolításához szükséges információs és tájékoztató kiadványok elkészítése; reklám, hirdetés különböző médiában, hirdetési felület, adásidő- és felületfoglalás – az elszámolási rendben rögzítettekre is figyelemmel, maximum az igényelt támogatás 30 %-a erejéig;
  • WEB tervezés;
  • WEB üzemeltetés
  • Arculattervezés, grafikai tervezés;
  • A rendezvényt bemutató sajtótájékoztatóhoz a helyszínbérlet és a hangosítás biztosítása;
  • Hosztesz és tolmács tevékenység.

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy támogatás csak azon költségekre fizethető, amelyek a fenti felsorolásban jelölt tevékenységek ellátása során merültek fel a Kedvezményezett oldalán.

Nem fizethető támogatás továbbá olyan felmerült költségek vonatkozásában, amelyekre / amelyekből a megvalósítás során a Kedvezményezettnek bevétele van (pl. kóstolópohár, belépőjegy).

Önerő terhére elszámolható tevékenység:

  • VIP vendégek és a sajtótájékoztató catering költsége (a teljes költségvetés maximum 20%-a erejéig);
  • Kóstoltatási eszközök (egyszer használatos tányér, pohár, kanál, stb.) beszerzése.

Nem támogatható és nem számolható el olyan költség, amely a vonatkozó jogszabályok szerint „természetbeni juttatásnak” minősül. Az elszámolási rend a jelen felhívás mellékletét képezi.

Felhívjuk a pályázók szíves figyelmét, hogy nem fizethető támogatás abban az esetben, amennyiben a benyújtott pénzügyi elszámolásban olyan számlákra kéri Kedvezményezett a támogatást, amely számlát a 2004. évi XXXIV. törvényben (ún. KKV tv.) meghatározott, a Kedvezményezettel partnervállalkozási, vagy kapcsolódó vállalkozási viszonyban álló gazdálkodó szervezet bocsátotta ki.

A pályázatok benyújtásának helye, határideje és módja

A pályázatok benyújtásának helye:

Agrármarketing Centrum Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Postázási cím: 1253 Budapest, Pf. 66.

Futárszolgálati kézbesítés esetén cím:

1012 Budapest, Kuny Domokos utca 13-15. II. emelet
A borítékra kérjük, írják rá a pályázati felhívás nevét, kódszámát, valamint a projektmenedzser nevét.

A pályázati határidő elmulasztása jogvesztő. A benyújtási határidő megtartottnak tekintendő, amennyiben legkésőbb a benyújtási határidő utolsó napján a pályázatot postára adják.

A pályázatok benyújtásának módja: kizárólag postai úton (beleértve a futárszolgálatot is).

 A támogatások jellege és mértéke

A támogatás jellege és mértéke: vissza nem térítendő, utófinanszírozású, a pályázati tevékenységre (nem a program/szolgáltatás megvalósításának teljes költségeire vonatkozóan) legfeljebb 50%-os támogatás.

A támogatást a célcsoport számára kizárólag támogatott szolgáltatás formájában lehet nyújtani.

Kizárólag a pályázattal érintett rendezvény megvalósítási ideje alatt keletkezett költségek számolhatóak el azzal, hogy a pályázó – saját kockázatára, a jelen pályázati felhívásban és a vonatkozó jogszabályokban meghatározott módon – jogosult megkezdeni a pályázat tárgyát képező tevékenységeket.

A pályázati ablak maximális keretösszege (a rendelkezésre álló forrás nagysága) 60.000.000 HUF.

Egy pályázatra igényelhető támogatás minimálisan 1.000.000 HUF, maximális összege 5.000.000 HUF.  Jelen összeg a Pályázó adóalanyiságától függően nettó vagy bruttó értendő.

Egy pályázó maximálisan 2 különböző rendezvényre nyújthat be pályázatot jelen pályázati ablakban.

Letölthető dokumentum

palyazati-felhivas-amc_2018_2_feszt

A pályázatok benyújtásának határideje: 2018. december 7.

Pályázat fesztiválok, vásárok keretében hazai termelők, illetve termékeinek promócióját szolgáló tevékenységek támogatására