palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Pályázat helyi/térségi minihálózatok létrehozására

Pályázat kisösszegű támogatásra (akciópályázat) Budapesten kívül működő, helyi civil szervezetek és informális civil csoportok, állampolgári közösségek részére közösen meghatározott ügyek, megtalált feladatok mentén való együttes kampányok megvalósítására, szerveződésre a térségben tapasztalt problémák megoldása és a civil aktivitás erősítése érdekében.

A kezdeményezés hosszú távú célja, hogy segítse a helyi és térségi civil együttműködéseket, az aktív csoportok és szervezetek kis hálózatainak alakulását. Mindezzel szeretnénk hozzájárulni a hazai civil együttműködés kiszélesítéséhez, a meglévő koalíciók tagságának, bázisának bővüléséhez, és ezzel az egész hazai civil társadalom ellenállóbbá, aktívabbá és láthatóbbá válásához.

Az akciópályázat az Ökotárs Alapítvány és konzorciumi partnerei – az Autonómia, Civil Kollégium és Kárpátok Alapítványok – Civil Térkép programjának keretein belül valósul meg, melyről a www.okotars.hu/civil_terkep oldalon található bővebb információ.

Kik pályázhatnak?

Budapesten kívüli, az alábbi megyékben működő pályázók jelentkezését várjuk: Bács-Kiskun, Békés, Fejér, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun, Tolna, Vas, Veszprém. A pályázók civil szervezetek (szervezeti formától függetlenül) és nem bejegyzett állampolgári/közösségi csoportok. Olyan közösségek, amelyeknek van egy jól körülírható célja, többé-kevésbé rendszeres tevékenysége és aktív tagjai.

Mit várunk a pályázóktól?

Olyan partnerekre számítunk helyben, akik:

  • nyitottak arra, hogy közösen dolgozzanak környékbeli civil aktivistákkal, közösségi csoportokkal (ideális esetben legalább 3-4 szervezetet és/vagy települést, településrészt összefogva);
  • részt vesznek a projekthez kapcsolódó képzéseken és eseményeken;
  • rendszeres kapcsolatot tartanak a mentorokkal;
  • koordinálják a közös kampányolást, szervezést.

A támogatott programok maximum 5 hónap időtartamúak lehetnek.

A program ideje alatt a pályázó bevont partnereivel (legalább 3-4, lehetőleg különböző településen, településrészen működő helyi vagy regionális szervezettel ill. közösségi csoporttal):

  • részletesen kidolgozza a cselekvési tervet;
  • részt vesz a projekthez kapcsolódó képzéseken és eseményeken, illetve a helyi szükségleteknek megfelelően maguk is szerveznek ilyet;
  • együttműködik a program mentoraival;
  • megvalósítja a pályázaton bemutatott programot.

Milyen jellegű projekteket támogatunk?

Olyan pályázatokat várunk, melyek a résztvevő szervezetek korábbi tevékenységeihez képest minőségileg új, aktuális problémára reagáló projekteket vázolnak. Az újdonság keletkezhet a bevont partnerek együttes munkája nyomán, vagy új módszer, téma bemutatásával.

Ilyen példa lehet egy korábban nem létezett adománygyűjtő esemény megszervezése és beindítása közösen, helyi szervezetekkel; valamely épített vagy természeti érték megvédése helyi, ill. regionális szinten; figyelemfelhívó kampány, esemény szervezése aktuális helyi, ill. regionális problémáról – ilyen lehet például az oktatás minősége, a szociális szolgáltatások hozzáférhetősége, hátrányos helyzetű csoportok esélyeinek növelése stb.

Az aktuális problémára irányuló, többféle területen működő szervezeteket összefogó projektek előnyt élveznek az azonos profilú szervezetek tevékenységeinek megismétlését szolgáló projektekkel szemben.

A pályázás és a kiválasztás folyamata

A pályázatokat e-mailen kell benyújtani a civilterkep@okotars.hu címre, 2019 december 2., 18 óráig.

A pályázat egyfordulós, a beérkezett pályázatok elbírálásáról az Ökotárs Alapítvány Civil Térkép programjának munkatársaiból álló szakmai bizottság dönt. Valamennyi pályázó e-mailen kap értesítést az eredményről, várhatóan december közepéig. A támogatásra kiválasztottakkal az Ökotárs Alapítvány adományi szerződést köt.

2020 nyarán záró összejövetelt szervezünk minden támogatottnak.

A pályázat tartalma

  • Kitöltött pályázati űrlap
  • Pályázó képviselőjének önéletrajza

Letölthető dokumentumok

A nyertes programok támogatásának módja

A pályázati projekt megvalósítására maximum 5 hónap áll rendelkezésre, 2020 január és május között.

A pályázati támogatás összegének felső határa 300 000 Ft, melyből a projekt kivitelezéséhez szükséges igazolható költségek fedezhetők (megkötések nélkül).

A támogatás 80%-át az Ökotárs Alapítvány a szerződés aláírása után előlegként folyósítja. A maradék 20%-ot a projekt zárása után a megadott formában és követelményeknek megfelelő, pénzügyi bizonylatokkal alátámasztott beszámoló benyújtása és az Ökotárs Alapítvány általi elfogadása után kerül kifizetésre bizonylatok ellenében.

A pályázat nyertesei projektjük megvalósításának ideje alatt az adományon felül a következő nem-pénzbeli támogatásokat kapják a Civil Térkép program munkatársaitól:

  • Képzéseket a hatékony civil tevékenységhez, aktivizmushoz elengedhetetlen készségek gyakorlatias megszerzéséhez, illetve továbbfejlesztéséhez.
  • Mentorálást és tapasztalatcserét – munkatársaink a projekt egész ideje alatt tanácsokkal, kapcsolatokkal, módszerekkel segítik a helyi együttműködést. Lehetőséget teremtenek az ország más részein sikeres szervezetek, ügyek első kézből való megismerésére, az egymástól tanulásra.

A pályázat megtervezése előtt kérjük tanulmányozzák át az alábbi dokumentumokat:

Képzések, praktikus tanácsok, megnyert ügyek.

Infopack a Civil Térkép projektről résztvevőnek és érdeklődőknek.

A pályázati felhívás és adatlap az alábbi linken letölthető.