palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Pályázat ifjúsági és közösségi információs pontok létrehozására és működtetésére

A  Kreateam  Egyesület a  svéd  SWINT  NGO  Foundation  szervezet együttműködésével pályázati kiírást tesz közzé. A korábban kialakult svéd-magyar közösségfejlesztési folyamat eredményeképpen a pályázatkezelő Kreateam Egyesület, valamint  a  támogató  svéd  SWINT  NGO  Foundation  Magyarország  területén  működő közösségi tereknek,  művelődési és  szabadidős  szervezeteinek  lehetőséget  biztosít  közösségfejlesztés  szempontjából lényeges szerepet betöltő helyi információs pontok kialakítására és működtetésére.

A pályázat célja, hogy Magyarországon már egyéb formában működő, vagy kialakítás előtt álló ifjúsági, valamint közösségi  információs  pontok  –  úgynevezett  KREAPONTOK  –  alakuljanak,  annak  érdekében,  hogy  a  helyi közösség számára lényeges információk egy helyen, helyi mentor segítségével elérhetőek legyenek.

Az ifjúsági és közösségi információs pont szolgáltatás lényege, hogy rendszerezetten teszi elérhetővé a fiatalok és  helyi közösségek,  polgárok  számára  a  releváns  információkat.  Az  ifjúsági  és  közösségi  információs  pont alaptevékenysége keretében  biztosított  szolgáltatásait  ingyenesen  biztosítja,  mely  szolgáltatások  mindenki számára, mindennemű megkülönböztetés nélkül hozzáférhetőek. Mindezek figyelembevételével az  információs pont elsődleges célcsoportja ifjúsági információs pont esetében a 14-29 éves korcsoport, közösségi információs pont esetében a település teljes körű lakossága. Az  ifjúsági  és közösségi információs  pont szolgáltatásai során törekedni a kell a pontos, megbízható információszolgáltatásra.

Az  ifjúsági  és  közösségi  Információs  pont  általában  az  alábbi  területeken  végez  információgyűjtést és szolgáltatást:

  • helyi, regionális és országos kulturális programok, rendezvények;
  • helyi sportolási lehetőségek, helyi, regionális és országos sportrendezvények;
  • helyi és regionális közoktatási és felsőoktatási információk
  • helyi és megyei önkormányzatok nyitva tartása és szolgáltatásai
  • helyi és regionális és országos olcsó szálláslehetőségek
  • országos utazási és szállás információk
  • helyi munkalehetőségek
  • helyi, regionális országos és uniós pályázatok
  • helyi és regionális segítő-és krízisellátó helyek
  • ifjúsági információs és tanácsadó szolgáltató helyek
  • az európai mobilitással összefüggő alapinformációk

A pályázók köre:

  • 5000 fő lakossági szám alatti magyarországi települések önkormányzatai, ezek intézményei, illetve az adott településen működő civil szervezetek (egyesületek, alapítványok).

A pályázati program tárgya:

A pályázati támogatás keretében a pályázatkezelő a következő szolgáltatásokat biztosítja nyertes pályázóknak:

  1. Információs pont kialakításához szükséges KREAPONT bázis (logózott információs asztal és pult) –  A  nyertes pályázó által  megjelölt  közösségi  térben  a  pályázatkezelő  biztosítja  az  információs  pont működéséhez szükséges információs pultot, amely alkalmas lesz számítógép elhelyezésére, valamint a projekt  során  átadásra kerülő  ifjúsági, közösségfejlesztési  szakmai  anyagok,  valamint  közérdekű, hasznos információtárak elhelyezésére.
  2. Felhasználói  hozzáférés  (liszensz)  biztosítása  az  információs  pont  működtetéséhez  szükséges adatbázishoz  – A nyertes  pályázó  számára  a  pályázatkezelő  hozzáférést  biztosít  a  svéd-magyar  közösségfejlesztési csoport  által üzemeltetett  információtárhoz,  amelyen  keresztül  a  kialakított  információs  pont működtetéséhez  szükséges szóróanyagok,  dokumentumok  és  kiadványok  elérhetőek  lesznek.  Ezek  a szóróanyag kinyomtatva elhelyezhetőek lesznek az információs pont polcain, lehetőséget biztosítva a használók széles körű informálására.
  3. A projektidőszak alatt (6 hónap) mentori szolgálat biztosítása az információs pont szakmai munkatársa részére –  A projektidőszak  alatt  a  kialakított  információs  pont  működéséhez  szükséges  szakmai  segítséget  is biztosítja a pályázatkezelő. A nyertes partnerek számára  egy on-line help-center felületen hozzáférést biztosít  a  program szakértőivel  való  kommunikálásra,  annak  érdekében,  hogy  az  információs  pont működtetése során felmerülő kérdések és problémák minél gyorsabban és egyszerűbben megoldásra találjanak.

A nyertes pályázók vállalásai:

  1. Működő közösségi térben legalább 4 m² területű szabad tér biztosítása a kialakítandó információs pont számára. – A pályázatkezelő által biztosított információs pult elhelyezéséhez és későbbi működtetéséhez szükség van  egy olyan  –  lehetőleg  közösségi  térben,  (művelődési  házban,  polgármesteri  hivatalban,  civil szervezet helységében, stb.) elhelyezkedő térre, ahol a KREAPONT telepítése megtörténhet.
  2. Minimum egy darab szélessávú internetkapcsolattal ellátott számítógép biztosítása a helyszínen . –  A  mai informatikai  alapkövetelményeknek  megfelelő  számítógép  (alapgép,  monitor,  billentyűzet  és egér) elhelyezése a telepített információs asztalon, amely közösségi célokat szolgál – tehát lehetőséget biztosít  az  információs  pont használói  számára  az  Internethez,  valamint  a  KREAPONT  adatbázisához való hozzáféréshez.  Lehet már meglévő, használt számítógép biztosítása, nem szükségszerű új eszköz vásárlása.
  3. Minimum  egy  fő  közösségfejlesztési  munkatárs  biztosítása  a  projekt  megvalósulási  és  fenntartási időszaka alatt. – A  projekt  időszak  (6  hónap)  illetve  a  vállalt  fenntartás  időszak  (18  hónap)  alatt  legalább  egy  olyan munkatárs biztosítását vállalja a nyertes pályázó aki, a közösségi tér nyitva-tartási idejében jelen van, és a KREAPONT felügyeletét és szakmai hátterét biztosítja. Ennek a munkatársnak lesz a vállalása, hogy a  projekt során a  szakértő  csoporttal  kommunikál,  valamint  a  kapott  felhasználói  felülteket  –  és  az ezeken keresztül elérhető információs anyagokat  –  kezeli. A programba nem szükséges új munkaerőt bevonni, a közösségi tér meglévő kollégája is elláthatja az adott feladatokat.
  4. A pályázati támogatáshoz szükséges 10% önerő biztosítása (99 000 Ft) –  A  nyertes  pályázókkal  támogatási szerződést  köt  a  pályázatkezelő,  amelyben  rögzítésre  kerülnek  – többek között – az önrész biztosításának feltételei is.

Támogatási intenzitás:

A pályázati konstrukcióban elnyerhető támogatás összege 990 000 Ft, amely az információs pont kialakításának, valamint a projekt időszak (6 hónap) alatti működtetésének  szakmai  költségeit fedezi. A támogatás intenzitása 90%, ami feltételezi a pályázói önerő bevonását 10% (99 000 Ft) erejéig. A támogatás, illetve az önrész az alábbi juttatásokat fedi le:

  • KREAPONT bázis (logózott információs asztal és pult).
  • Felhasználói  liszensz  a  svéd-magyar  közösségfejlesztési  adatbázishoz,  amelyen  keresztül  a projektidőszak alatt az információs pont működtetéséhez szükséges anyagok letölthetőek lesznek.
  • Hozzáférés az on-line help-center felülethez a program szakértőivel való kommunikálás érdekében.

A pályázat befogadása és támogatása:

A pályázatokat  az értékelő  bizottság beérkezés sorrendjében vizsgálja.  Várható támogatott pályázatok  száma 120  db. Amennyiben a pályázat hiányos, vagy ha a pályázatot határidőn nyújtják   be, vagy ha a rendelkezésre álló keretstátusz betöltésre kerül, úgy a pályázat bírálat nélkül  kerül visszautasításra. A pályázati döntés ellen fellebbezésnek  helye nincs. A  támogatott  pályázatok  benyújtójával  a  pályázatkezelője  támogatási  szerződést köt. A támogatási szerződés tervezetét a pályázati döntést követően bocsátja rendelkezésre a pályázat kezelője.

A pályázathoz kötelező elemei:

  • Hiánytalanul kitöltött pályázati adatlap
  • Civil  szervezetek  esetén  cégbírósági  kivonat,  önkormányzatok  esetén  MÁK  törzskönyvi  kivonat másolata
Letölthető dokumentumok

pályázati felhívás

pályázati adatlap

A pályázat benyújtása:

A  hiánytalanul  kitöltött  pályázati  adatlapot,  illetve  a  kötelező  melléklet  kizárólag  elektronikus  úton  az info@kreateamegyesulet.hu e-mail címre várjuk.

Pályázat benyújtásának határideje: 2013. november 22. péntek éjfél

A pályázatról további információ: a 06/70-341-5702-es telefonszámon, illetve az info@kreateamegyesulet.hu e-mail címen kérhető.

Link: http://www.kreateamegyesulet.hu/