palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Pályázat költőknek!POT-VOT – Poets of today – Voices of tomorrow

Mi történik, amikor belép a költő egy középiskola tizenegyedik osztályába? Hogyan mutatja be költészetét és saját magát? Meg tudja-e a hallgatóság kedvét hozni a versolvasáshoz? Akár a közös alkotás is szóba jöhet? Jelentkezz és vegyél részt egy kétéves programban, ahol ezekre a kérdésekre nemcsak választ kapsz, de ráadásul workshopok és iskolalátogatások során olyan képességeket sajátíthatsz el, amelyek segítenek abban, hogy közelebb tud vinni a fiatalokhoz az irodalmat, be tudd mutatni izgalmasan művészetedet, és azt, hogy miért menő verset olvasni és verset írni.

A POT-VOT projektben 5 európai ország vesz részt (Finnország, Lengyelország, Szerbia, Szlovénia, Magyarország), és közösen vállalja azt, hogy a költészetet új módszerekkel, bátor és progresszív eszközökkel juthassa el a középiskolás diákokhoz. Ebben egy művészekből és szakértőkből álló csapat segíti a költőket és pedagógusokat, akik workshopok és iskolai látogatások keretében próbálják ki magukat és hasznosítják az új ismereteket.

A program fókuszában a középiskolai diákok, a költők és a pedagógusok állnak. A cél, hogy mindhárom csoport egyaránt tanulhasson, új készségeket sajátíthasson el, amelyeket életük egyéb területein is hasznosítani tudnak majd. A projektben résztvevők az iskolai tananyagot is szem előtt tartva közösen olyan módszertani anyagot fejlesztenek, melynek segítségével a költők könnyen tudnak kapcsolódni a tantervhez, ezáltal a diákok nem egymástól elszigetelődő ismeretekkel vagy össze nem kapcsolható aktivitásokkal találkoznak, hanem az összefüggésekre építő tudással és kreatív játéktérrel, amelyben bátran kipróbálhatják magukat.

A POT-VOT projektben 10 költő kerül majd kiválasztásra, akik részt vehetnek a szakmai csoport által rendezett workshopokon, együtt dolgozhatnak pedagógusokkal, megtervezhetik és megvalósíthatják saját kreatív órájukat egy-egy középiskolában.

A szakmai csoport tagjai:

Horváth Kristóf – színész bob, rendező
Pátkai Rozina – énekesnő, dalszerző
Simon Márton – költő, műfordító
Szekeres Nikoletta – szerkesztő, kritikus, irodalomszervező

A pályázás feltételei:

  • Egy már megjelent verseskötet
  • Önéletrajz
  • Motivációs levél, amelyben válaszolsz az alábbi kérdésre: Mit vársz a programtól, milyen készségeket szeretnél elsajátítani? (max. 1500 karakter)
  • Fénykép magadról
  • +18 év
  • Vállalni tudod a projekt teljes időtartama alatti együttműködést. A projekt események vázlatos menetrendjét alább találod.

Költők számára tervezett programok, tevékenységek:

2 napos szakmai, módszertani workshop költőknek
Tervezett dátum: 2023. február 24-25.

1 napos szakmai, módszertani workshop költőknek és tanároknak
Tervezett dátum: 2023. április – május (hétvége)

1 napos szakmai, módszertani workshop költőknek és tanároknak
Tervezett dátum: 2023. október-november (hétvége)

1 iskolai irodalom óra meglátogatása
Tervezett időpont: 2024. január-február

A módszertani workshoppokon és az irodalom órákra való látogatáson túl a kiválasztott költők vállalják, hogy részt vesznek, a szakmai csapat mentorálásával, egy köztéri költészeti performansz létrehozásában, melyben saját műveik kerülnek a középpontba. A projekt keretében egy angol nyelvű verseskötetet is kiadásra kerül, amelyhez minden költő egy-egy verssel járul hozzá.

A „Poets of Today, Voices of Tomorrow” nemzetközi projekt európai támogatásban részesül, így minden oktatási napot és az irodalmi felolvasásra való felkészülést bruttó 100 euró napidíjjal, a versgyűjteményben való megjelenését, valamint a középiskolában tett látogatást szintén bruttó 100 euróval honoráljuk.

Érdekelnek a részletek? 2023. január 24-én 19:00 órától nyílt online alkalmat hirdetünk meg a szakmai csapat részvételével. Itt felteheted a további kérdéseidet a projekttel kapcsolatban. A nyílt napra vonatkozó további részletekről a Pro Progressione honlapján és közösségi média csatornáin számolunk be.

Ha további kérdésed lenne az alábbi email címen lépj velünk kapcsolatba: korsos.noemi@proprogressione.com

Ha szeretnél együtt dolgozni egy szakértői csapattal, szeretnél fejlődni és örömmel foglalkoznál, azzal a kérdéssel hogyan juttathatjuk el a költészetet a fiatal olvasókhoz jelentkezésedet az alábbi google űrlap kitöltésével nyújthatod be.

Jelentkezés határideje: 2023.01.31.

A szakmai csapat alkotta bizottság 2023. február 7-ig választja ki a 10 jelöltet. A kiválasztás eredményéről valamennyi jelentkezőt legkésőbb február 14-ig e-mailben értesítjük.