palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Pályázat konferencia grafikai arculatának megtervezésére

A KÖVET Egyesület a Fenntartható Gazdálkodásért pályázatot hirdet művészeti felsőoktatási intézmények diákjai számára.

A PÁLYÁZAT CÉLJA: Jelen pályázat kiírásának célja kreatív grafikai arculat tervezése a Kiíró „Visszaszámlálás” című konferenciájára.

A PÁLYÁZÓK KÖRE: A pályázaton egyéni pályázók indulhatnak, a pályázók körét a Kiíró az alábbiak szerint határozta meg: művészeti felsőoktatásban résztvevő diákok. (alsó korhatár: 18 év)

A PÁLYÁZAT TÁRGYA: A 2012 őszén megrendezésre kerülő konferencia arculatának megtervezése.

A KÖVET Egyesület kiemelkedően közhasznú, nem nyereségorientált szervezet 1995-ben alakult, azzal a céllal, hogy a vállalatok körében lehetővé tegye a környezettudatos vállalatirányítás terén szerzett tapasztalatok cseréjét. Hosszú távú célja a szervezetek segítése a fenntarthatóság útján, így a környezetvédelem mellett nagy hangsúlyt fektet a cégek társadalmi és helyi gazdasági felelősségére is.

A konferencia a következő kérdések köré szerveződik: Milyen lesz a világ 2020-ban? Hogyan alakítják majd az üzleti életet és a társadalmat az olyan tendenciák, mint az egyre jobban terjedő globalizáció, a demográfiai változások, a természeti erőforrások hiánya, a technológiai fejlődés felgyorsulása, a világot érintő egészségügyi kihívások és a társadalmi megosztottság? Hogyan fogják befolyásolni a vállalkozások értékteremtő képességét, amely hozzájárul a gazdasági, társadalmi fejlődéshez és a környezetvédelem javulásához?

Arculati elemek: konferencia logó, levélpapír, névtábla, A2-es álló plakát, prezentáció sablon, elektronikus levél, banner.

Az arculat az alábbi gondolatokat tükrözze vissza:

  1. különböző érdekcsoportok összefogása
  2. a jövő fenntartható és felelős vállalkozása

Aminek szerepelnie kell az arculati elemekben:

  • KÖVET Egyesület XVII. konferencia,
  • Visszaszámlálás
  • Dátum: 2012. október 10.
  • KÖVET logó
  • Helyszín (Budapest, Hotel Gellért)
  • www.kovet.hu

További elvárások:

  • Színvilág: figyelemfelkeltő, a KÖVET arculatába illeszkedő.
  • Kerülendő: fenntarthatósággal kapcsolatos eddig használt szokványos grafikai motívumok (fácska, földgömb kézben, repedt földből kinövő hajtás, vízcseppben a Föld, kisgyerek kezében a Föld, fűvel benőtt alakzat, recycling jel stb.)
  • Egyéb: Az arculatból és a rendezvény jellegéből kiindulva további kreatív ötletek is javasolhatók.

EGYSZERI KONZULTÁCIÓ: A konferencia szervezői egyszeri személyes konzultációt tartanak 2012. február 21-én 10 órakor, melyre a csizmadia [kukac] kovet [pont] hu email címen előzetesen regisztrált pályázók vehetnek részt.

A konzultáció helyszíne: KÖVET Egyesület irodája, 1068 Budapest, Dózsa Gy. út 86/b.

A PÁLYÁZÓK DÍJAZÁSA: Egy pályázó több tervet is benyújthat.

Az első helyezett díja:

  • a nyertes pályázó portfoliójával bemutatkozási lehetőséget kap a KÖVET XVII. konferenciáján.
  • ingyenes részvételi lehetőség a konferencia szakmai programján.
  • a KÖVET Egyesület egy választott egy napos képzésén ingyenesen részt vehet.
  • ajándék kerékpár

A PÁLYÁZATON VALÓ RÉSZVÉTEL FELTÉTELEI

  1. A pályázat egyfordulós.
  2. Pályázni csak olyan tervvel lehet, amely más személy szerzői és iparvédelmi jogát nem sérti.
  3. A pályázók a pályázat benyújtásával elfogadják a pályázati kiírásban foglalt feltételeket és alávetik magukat a Kiíró döntésének. A Kiíró döntése ellen fellebbezésnek nincs helye.
  4. A nyertes pályamunka alkotója hozzájárul ahhoz, hogy munkájával a Kiíró valamennyi ismert felhasználási módra kiterjedő, kizárólagos felhasználási joggal rendelkezzen.
  5. A pályázók vállalják, hogy a pályamunkák elkészítésénél más, védelem alatt álló alkotásokat nem használnak fel, tisztán grafikai elemekkel dolgoznak.
  6. A pályázat nyertese köteles a Kiíró írásbeli engedélyét kérni a mű más személy általi felhasználására.
  7. A pályázat beküldésével a pályázó automatikusan beleegyezik a pályamű nyilvánosságra hozatalába.

A PÁLYÁZATHOZ BENYÚJTANDÓ DOKUMENTUMOK

Kötelezően benyújtandó dokumentumok az arculati elképzelés alapján:

  • Prezentáció, amely tartalmazza: a dizájn leírását, logóterveket, a kiírásban szereplő összes arculati elemet és alkalmazását, valamint az egyéb kreatív ötleteket a konferenciával kapcsolatban.
  • A pályázó személyi adatait és elérhetőségeit (név, születési hely és dátum, lakcím, telefonszám, e-mail cím, felsőoktatási intézmény neve). (A megadott személyes adatokat a Kiíró bizalmasan kezeli, harmadik félnek nem adja át.)

A pályázati anyagot emailben kell benyújtani, melynek elvárt formátuma: .pdf kiterjesztésű prezentáció, legfeljebb 3 MB méretben.

BEADÁS HATÁRIDEJE ÉS MÓDJA

A pályázat beadási határideje: 2012. március 1.

A pályázatokat kérjük a csizmadia [kukac] kovet [pont] hu email címre elküldeni.

Az email tárgya legyen: KÖVET „Visszaszámlálás” pályázat

BÍRÁLATI SZEMPONTOK, KRITÉRIUMOK: A Kiíró által kijelölt zsűri 1 díjazottat választ a beadott pályázatok közül.

Értékelési szempontok:

  • eredetiség, kreativitás,
  • a KÖVET arculatába illeszthető grafika,
  • tervezői következetesség.

Érvénytelen az a pályázat:

  • amelyet határidőn túl nyújtottak be,
  • amely hamis adatot tartalmaz,
  • amely nem felel meg a pályázati feltételeknek.

A Kiíró a pályázatot kizárhatja, amennyiben az nem felel meg a formai vagy tartalmi követelményeknek és ez a pályázat érdemi bírálatát nem teszi lehetővé.

A Kiíró fenntartja magának a jogot, hogy nem elégséges minőségű beérkezett pályázat esetén az első díjat ne adja ki.

 TOVÁBBI FELVILÁGOSÍTÁS: A pályázattal kapcsolatos további felvilágosítás Csizmadia Edittől, a KÖVET Egyesület kommunikációs munkatársától kérhető a csizmadia [kukac] kovet [pont] hu címen.

LETÖLTHETŐ ANYAGOK

pályázati kiírás

Forrás: www.kovet.hu