palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Pályázat mikro-, kis- és középvállalkozások eszközberuházásainak támogatására Pest megyében

A mikro-, kis- és középvállalkozások eszközberuházásainak támogatására Pest megye területén című pályázat célja  a megye területén székhellyel rendelkező vállalkozások termelőeszköz beruházásának támogatása.

Pályázati Kiírás kódja: PM_KKVESZKOZ_2017

Pályázók köre:
A pályázati kiírás alapján pályázatot kizárólag olyan vállalkozás nyújthat be, mely igazoltan 365 napot meghaladó időtartam óta Pest megyei székhellyel rendelkezik és Pest megye területén valósítja meg fejlesztését, továbbá a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény rendelkezései alapján mikro-, kis vagy középvállalkozásnak minősül és a fejlesztéssel érintett telephely 100%-os tulajdonában van, vagy annak bérlője a fenntartási időszak végéig. Azon vállalkozások pályázhatnak továbbá, amelyek éves átlagos statisztikai állományi létszáma a pályázat
benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum egy fő volt, továbbá rendelkeznek legalább egy lezárt (beszámolóval alátámasztott), teljes 365 napot jelentő üzleti évvel, melybe az előtársaságként való működés időszaka nem számít bele.

Pályázatot az alábbi szervezeti formában működő vállalkozások nyújthatnak be:

• mikro-, kis-, és középvállalkozások.

Gazdálkodási formakód szerint:

  • 113 Korlátolt felelősségű társaság;
  • 114 Részvénytársaság;
  • 116 Közkereseti társaság;
  • 117 Betéti társaság;
  • 231 Egyéni vállalkozó;

mely vállalkozások főtevékenysége, és – amennyiben a támogatást melléktevékenységre tekintettel kéri, a támogatás alapjául szolgáló melléktevékenysége – a jelen Kiírás 1. mellékletét képező tételes TEÁOR kódok valamelyikébe tartozik.
Jelen kiírás keretében a pályázat benyújtására konzorciumi formában nincs lehetőség.

TÁMOGATHATÓ TEVÉKENYSÉGEK

Önállóan támogatható tevékenységek

  1. Új eszköz(ök) beszerzése 5-60 m Ft értékben, mely a vállalkozás 1. számú melléklet szerinti főtevékenységéhez, vagy az 1. melléklet szerinti főtevékenységet végző vállalkozás ettől eltérő 1. melléklet szerinti melléktevékenységéhez illeszkedik és a vállalkozás főtevékenysége, vagy a támogatási igény alapjául szolgáló melléktevékenysége keretében létrehozott termék vagy szolgáltatás előállításához ténylegesen szükséges, és amely besorolható a 2. számú mellékletben
    szereplő tételes VTSZ kódok valamelyike alá.
    Jelen Kiírás vonatkozásában új eszköznek minősül minden olyan, korábban még használatba nem vett tárgyi eszköz, mely a Pályázó főtevékenységét, vagy támogatási igénye alapját képező
    melléktevékenységét jelentő termék-előállítását vagy szolgáltatásnyújtását közvetlenül szolgálja (pl.: különösen a gyártósor, gépsor, informatikai eszköz, a termékek tárolására, illetve anyagmozgatásra szolgáló tárgyi eszköz), és értéke új eszközök és szoftverek esetében legalább nettó 200.000 Ft, informatikai eszközök esetében nettó 100.000 – 500.000 Ft.

Önállóan nem támogatható, választható tevékenységek
A Pályázati Kiírás keretében önállóan nem, csak az 5.1.1. pontban felsorolt tevékenységekkel együtt támogathatók az alábbi tevékenységek:

  • Az új eszköz beszerzéséhez kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how beszerzések.
    • Információs technológia-fejlesztés, új informatikai eszközök és a 3. mellékletben szereplő tételes TESZOR lista valamelyik kódja alá tartozó szoftverek beszerzése a projekt elszámolható összköltségének legfeljebb 15%-a erejéig.

A támogatás formája: vissza nem térítendő költségvetési támogatás

A támogatás mértéke, összege

A támogatás kizárólag egy jogcímen vehető igénybe az A), a B), vagy a C) pontban rögzített lehetőségek figyelembe vételével, minimum 5 millió Ft, maximum 60 millió Ft értékben:

  • A) de minimis jogcímen (amennyiben az elmúlt 3 éven belül nem részesült összesen 200.000 Euro mértékű támogatásban) Pest megye teljes területén, mikro-, kis, és középvállalkozás esetén egyaránt 55%, vagy
  • B) regionális beruházási támogatás jogcímen kkv-k méretétől függően:
    • a) Abony, Alsónémedi, Áporka, Aszód, Bag, Bernecebaráti, Cegléd, Csemő, Dabas, Domony, Dömsöd, Dunaharaszti, Ecser, Érd, Farmos, Felsőpakony, Galgagyörk, Galgahévíz, Galgamácsa, Göd, Gödöllő, Gyál, Gyömrő, Halásztelek, Hévízgyörk, Iklad, Ipolydamásd, Ipolytölgyes, Jászkarajenő, Kartal, Kemence, Kiskunlacháza, Kisnémedi, Kocsér, Kóspallag, Kőröstetétlen, Letkés, Lórév, Maglód, Makád, Márianosztra, Mikebuda, Monor, Nagybörzsöny, Nagykáta, Nagykőrös, Nagytarcsa, Nyársapát, Ócsa, Örkény, Pécel, Perőcsény, Péteri, Püspökhatvan, Püspökszilágy, Ráckeve, Szentmártonkáta, Szigetbecse, Szigetszentmiklós, Szob, Szokolya, Sződliget, Táborfalva, Tápióbicske, Tápiógyörgye, Tápióság, Tápiószele, Tápiószentmárton, Tápiószőlős, Tatárszentgyörgy, Tésa, Törtel, Tura, Újhartyán, Újszilvás, Üllő, Vác, Váckisújfalu, Valkó, Vámosmikola, Vecsés, Verőce, Verseg és Zebegény településeken mikro- és kisvállalkozások esetén 55%, középvállalkozás esetén 45%,
    • b) Piliscsaba és Pilisjászfalu településeken mikro- és kisvállalkozások esetén 40%, középvállalkozás esetén 30%, vagy
  • C) kis- és középvállalkozásnak nyújtott beruházási támogatás jogcímen a B) pont a) és b) alpontjaiban nem felsorolt Pest megyei településeken mikro- és kisvállalkozások esetén 20%, középvállalkozás esetén 10%.

A saját forrás mértéke, formája, igazolása

A saját forrás mértéke a meghatározott támogatási intenzitás szerint:

  • A) jogcímen 45%;
  • B) jogcímen vállalkozásmérettől függően 45-70%;
  • c) jogcímen vállalkozásmérettől függően 80-90%.

A saját forrás a Pályázó önerejéből, hitelből, és egyéb forrásból állhat.

Letölthető dokumentumok

PM_KKVeszkoz_palyazati_kiiras_2017

A pályázati adatlap lezárásának és benyújtásának határideje:

  • a nyilatkozat letöltése és az elektronikus feltöltés lezárása (beleértve a szükséges mellékletek feltöltését is) legkésőbb a pályázati kitöltő felület megnyitását követő 30. nap 24.00 óra;
  • a nyilatkozat postára adásának határideje az elektronikus adatlap lezárását követő munkanap
    24.00 óra;22
  • vagy a nyilatkozat személyes benyújtása esetén a benyújtás határideje az elektronikus adatlap lezárását követő munkanapon a Kincstár Budapesti és Pest Megyei Igazgatóság Állampénztári Irodáján hétfőtől csütörtökig 8:00-15.30-ig és pénteken 8:00-13:30-ig.

A mikro-, kis- és középvállalkozások eszközberuházásainak támogatására irányuló támogatási kérelmeket 2018. január 31-én reggel 8 órától nyújthatják be a pályázók a www.allamkincstar.gov.hu oldalon.

Pályázzon velünk!

Pályázatírás