palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Pályázat szociális szövetkezetek támogatására

ofa pályázatokAz Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. pályázatot írt ki „Fókuszban az önkormányzati tagsággal rendelkező szociális szövetkezetek” címmel. A program célja új, fenntartható munkahelyek létrehozása – kiemelten a hátrányos helyzetű járásokban – a szociális szövetkezetek tevékenységének, működésének támogatásával.

Az új támogatási program elsősorban a közfoglalkoztatás alapjain szerveződő szociális szövetkezetek foglalkoztatási képességének növeléséhez, önfenntartó piaci szereplővé válásához kíván ösztönzést és támogatást nyújtani. A program keretében olyan projektek kerülnek támogatásra, amelyek elősegítik a hátrányos helyzetű munkavállalók, valamint közfoglalkoztatottak munkaerő-piaci integrációját, illetve új munkahelyek létrehozását szociális szövetkezeti szervezeti kereteken belül. A pályázatra kizárólag olyan, magyarországi székhelyű – a szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény szerinti – szociális szövetkezetek (GFO 121) nyújthatnak be pályázatot, amelyek önkormányzati tagsággal továbbá legalább 2 közfoglalkoztatott alapító taggal rendelkeznek.

A Támogatható tevékenységének keretein belül a szociális szövetkezetek három területen részesülhetnek támogatásban:

  1. Célcsoporttagok és a projekt megvalósításban résztvevő projektmenedzsment foglalkoztatása.
  2. Beruházások, anyagok és igénybe vehető szolgáltatások támogatása.
  3. OFA NKft. által nyújtott szolgáltatások.

A program támogatási időszaka: 36 hónap, a fenntartási időszak 18 hónap.

Pályázók köre

  • A pályázaton, Magyarországon székhellyel rendelkező – a szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény szerinti szövetkezetek vehetnek részt.
  • A pályázatra kizárólag önkormányzati tagsággal továbbá legalább 2 közfoglalkoztatott alapító taggal rendelkező szociális szövetkezet nyújthatnak be pályázatot.
  • A pályázaton előnyben részesülnek azok a szociális szövetkezetek, melyek a közfoglalkoztatási programok kivezetését célozzák, az önkormányzati tagsággal rendelkező , a cégbíróság által bejegyzett szociális szövetkezetek (GFO 121).

A program végrehajtása során legkevesebb 5 új munkahely létrehozására igényelhető támogatás.

A célcsoport szempontjából az alábbi megoszlás szerint igényelhető támogatás:

  • a támogatott szociális szövetkezet meglévő (álláskereső vagy közfoglalkoztatott) tagjai foglalkoztatásának támogatására a szociális szövetkezettel kötött munkaszerződés keretein belül,
  • legalább 180 napig közfoglalkoztatotti jogviszonyban álló vagy álláskereső foglalkoztatásának támogatására a szociális szövetkezettel kötött munkaszerződés keretein belül.
  • Támogatás, minimum 5 újonnan foglalkoztatásba vont személy (közfoglalkoztatott illetve álláskereső) után igényelhető.
  • Az 5 fő közül legalább 2 főnek szövetkezeti tagnak kell lennie.
  • A szociális szövetkezet által teremtett egy új munkahelyre igénybe vehető fajlagos támogatási összeg maximuma 7,5 millió Ft.

A támogatás összege

Az igényelhető bruttó támogatástartalom szociális szövetkezetenként legfeljebb a 1407/2013/EU bizottsági rendeletben meghatározott 200 000 eurónak megfelelő a 37/2011. (III. 22.) Kormány rendelet 35. §-a alapján átszámított forintösszeg lehet.

A támogatást vissza nem térítendő formában a tevékenységektől függően versenyt nem torzító állami támogatásként vagy csekély összegű (de minimis) támogatásként 100%-os intenzitással, valamint az általános csoportmentességi rendelet alapján vehetik igénybe a szervezetek.

A projektek keretében egy szociális szövetkezet által teremtett munkahely fajlagos költsége nem haladhatja meg a 7,5 millió forintot, a teljes projektidőszakra vetítve.

A szakmai megvalósítás időtartama: 36 hónap

Egy pályázati ciklusban egy szociális szövetkezet csak egy pályázatot nyújthat be.

Azon szociális szövetkezetek, melyek pályázata a befogadás, elbírálás során elutasításra került, módosított tartalommal ismételten benyújthatnak pályázatot a pályázati időszak során.

Pályázat beadása: 2016. június 21. – 2016. szeptember 30.

Letölthető dokumentumok

Palyazati_adatlap

Palyazati_felhivas_utmutato

A pályázat kizárólag elektronikus úton nyújtható be. A pályázat benyújtásának feltétele a www.forrastar.hu oldalon történő regisztráció.

A pályázattal kapcsolatban részletes információt az OFA regionális szakmai munkatársaitól kaphat: kapcsolat