palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Pályázat települési rendezvények, programok támogatására

Humán Innov pályázatA pályázat célja: Olyan Magyarország területén megvalósuló települési rendezvények támogatása, melyek hozzájárulnak a gyermekek és fiatalok közösségi élményeinek kialakításához, lehetővé teszik a szabadidő hasznos eltöltését. A pályázat keretében egy légvárat és egy Segway önegyensúlyozó transzportert (óvodák esetében a Segway helyett egy darab akadálypályát) a rendezvény idején maximum 6 órában térítésmentesen biztosítunk. Az eszközök teremben is használhatóak (minimum 4 méter belmagasság szükséges).

Pályázati felhívás települési rendezvények, programok támogatására HI-PP-10

Cím: Települési rendezvények, programok támogatása
Kiíró: HUMÁN-INNOV Szolgáltató Kft.

Határidő: 2010. november 15.


Érvényes: 2010. november 15.
Tárgymutató: rendezvények, programok, szórakoztató események, gyermek- ifjúsági-közösségi megmozdulások, sportesemények.

A pályázat célja:
Olyan Magyarország területén megvalósuló települési rendezvények támogatása, melyek hozzájárulnak a gyermekek és fiatalok közösségi élményeinek kialakításához, lehetővé teszik a szabadidő hasznos eltöltését. A pályázat keretében egy légvárat és egy Segway önegyensúlyozó transzportert (óvodák esetében a Segway helyett egy darab akadálypályát) a rendezvény idején maximum 6 órában térítésmentesen biztosítunk. Az eszközök teremben is használhatóak (minimum 4 méter belmagasság szükséges).

Pályázók köre
Pályázatot nyújthatnak be

  • települési és területi önkormányzatok, iskolák, óvodák, kulturális és egyéb intézmények,
  • civil szervezetek, alapítványok, egyesületek, melyek gyermekek/fiatalok közösségeit fogják össze, illetve e célcsoportnak szolgáltatásokat biztosítanak, rendezvényeket, programokat szerveznek. (A civil szervezetek esetében csak olyanok nyújthatnak be pályázatot, akiknek létesítő okiratában e tevékenységek valamelyike szerepel.)

A projektben pályázott rendezvények ideje: 2011. április 1. – 2011. szeptember 30.

Pályázni a két eszköz 6 órás térítésmentes felügyelettel történő használatára lehet. A pályázatban be kell mutatni a szervezetet, a projekt célját, időtartamát, helyét, célcsoportját, az eszközök telepítésének, az áramellátás biztosításának módját és lehetőségét. A pályázónak meg kell jelölnie a szolgáltatás igénybe vételének tervezett időtartamát (hónap, nap, órától óráig). Egy pályázó több időpontot is megjelölhet.
A nyertes pályázóknak az eszközöket az igényelt napok egyikén térítésmentesen helyszínre szállítjuk, felállítjuk, beüzemeljük, s felügyeletet biztosítunk. A nyertes pályázókkal támogatási szerződést kötünk, melyben a felek jogait és kötelezettségeit – pl. területigény és egyéb technikai feltételek – részletesen szabályozzuk.

Pályázni két kategóriában lehet:

  • I. kategória: iskolák, óvodák és egyéb szervezetek hétfőtől péntekig bonyolítandó rendezvényeire lehet pályázni a hiánytalanul kitöltött pályázati adatlap, s az abban megjelölt kötelező mellékletek beküldésével. Óvodák számára a légváron kívül egy darab a korosztálynak megfelelő akadálypályát biztosítunk.
  • II. kategória: önkormányzatok, intézmények, civil szervezetek rendezvényeire lehet pályázni a hiánytalanul kitöltött pályázati adatlap, s a megjelölt kötelező mellékletek beküldésével.

Egy szervezet csak egy pályázatot nyújthat be.

A pályázat részvételi díja 8000,-Ft, melyet átutalással lehet teljesíteni a kiíró Budapest Banknál vezetett 10101047-59794700-01001001 számú számlájára. A pályázati díj átutalásánál, kérjük tüntessék fel a pontos számlázási nevet és címet, melynek meg kell egyeznie a pályázó szervezettel. A részvételi díjról a pályázat megérkezése után számlát állítunk ki, melyet postázunk. A részvételi díj elutasított pályázat esetén sem igényelhető vissza.

A pályázatnak tartalmaznia kell:

  1. 1. Kitöltött pályázati adatlapot
  2. 2. A szervezet működését, civil szervezetek esetében a tevékenységet igazoló létesítő okirat képviselő által „Az eredetivel mindenben megegyezik, a kiállítás napja óta nem változott” szöveggel, dátummal, aláírással, bélyegzővel ellátott másolatát,
  3. 3. Közjegyző által készített aláírási címpéldány 30 napnál nem régebbi aláírási címpéldányát, vagy ennek képviselő által „Az eredetivel mindenben megegyezik, a kiállítás napja óta nem változott” szöveggel, dátummal, bélyegzővel ellátott, az aláírási címpéldány szerinti aláírással hitelesített másolatát,
  4. vagy banki aláírás bejelentő karton bank által hitelesített másolatát, 4. a részvételi díj átutalását igazoló banki igazolás bank által hitelesített másolatát.

Letölthető dokumentumok:

Pályázati felhívás

Pályázati adatlap

A pályázati adatlapot 2 eredeti, a mellékleteket 1 eredeti példányban a Humán-Innov Szolgáltató Kft. Kiskunhalas, Vasút u. 8. szám alatti címre kell beküldeni ajánlott küldeményként.
A pályázati döntésről a nyerteseknek értesítést küldünk és a nyertesek listáját a honlapunkon tesszük közzé.

További információ a palyazat@humaninnov.hu e-mail címen, s a +36-70-310-1201-es és a +36-70-314-4958-as telefonszámokon kérhető.

Forrás: http://www.humaninnov.hu