palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Ritka Szépségek Gyűjteménye 2013 művészeti pályázat

A Ritka és Veleszületett Rendellenességgel Élők Országos Szövetsége művészeti alkotó pályázatot hirdet a ritka betegséggel élők számára „Ritka Szépségek Gyűjteménye 2013”.

A pályázat célja: A WHO által a Ritka Betegségek Napjának nyilvánított  február utolsó napjához kapcsolódó 2013. évi Ritka Betegségek Világnapja keretében megrendezendő kiállítás anyagának az összegyűjtése, mely a ritka betegségekkel élők művészeti tevékenységét mutatja be a nagyközönségnek és sorstársaiknak.

Témai és technikai megkötés nincs!

Várjuk a ritka betegséggel élők életéhez kapcsolódó témában született rajzokat, festményeket, kerámiákat, plasztikákat és minden más alkotást, szabadon választott technikai megoldással.

Bármilyen témában várjuk az alkotásokat, de 2013. évben kiemelt témakörünk a „Család”.

A „Család” témakörben beérkező alkotásokból tematikus gyűjteményt szeretnénk összeállítani és 2013. év során tematikus kiállításokon bemutatni. Ezért kérjük, hogy az alkotók lehetőleg ajánlják fel alkotásukat gyűjteményünk számára.

A „Család” témakörben beérkező művek alkotói között különdíjat osztunk ki!

Korhatár nincs!

Méreti megkötés: maximálisan 40 x 50 cm-es képméret és 50 x 50 x 50 cm-es szoborméret

Pályázati feltétel:  Olyan ritka betegséggel élő alkotók munkáit várjuk, akiknek betegsége megfelel a „ritka betegség” általánosan elfogadott meghatározásának, azaz előfordulási aránya kisebb az 1/2000-nél. (További támpontok találhatók a www.rirosz.hu és a www.orpha.net oldalakon.)

Nem csak a tagszervezetek tagjai pályázhatnak!

Minden ritka betegséggel élő alkotó részvételét örömmel fogadjuk.

A pályázat kiírói fenntartják a jogot a pályázati adatlap alapján történő felülbírálatnak és a lehetőséget arra, hogy amennyiben az  alkotó nem felel meg a „ritka” kritériumnak, pályázatát visszautasítsák.

A pályaműveket a következő címre és névre várjuk:  

POSTÁN:

Cri Du Chat Baráti Társaság – Bencsikné Mayer Mónika
1046 Budapest, Külső-Szilágyi út 8. I/2.

SZEMÉLYESEN LEADHATÓ – előzetes egyeztetés után:

  1. RIROSZ/MWSZT 1091 Budapest, Üllői út 119. 3. em. 49. (a Nagyvárad téri metrómegállónál)
  2. Az átvétellel kapcsolatban Boncz Beátát kereshetik a +36 20 926 6663 telefonszámon illetve a bonczbea@rirosz.hu e-mail címen.

Egy pályázó csak egy pályaművel pályázhat!

A pályaművet csak pontosan kitöltött adatlap csatolásával tudjuk átvenni!

FONTOS: az Adatlap pontos kitöltése és az alkotásokon  is azonosíthatóan szerepeljenek a legfontosabb adatok: alkotó neve, életkora, alkotás címe, intézmény (amennyiben intézmény részéről érkezik be)! Kérjük ne ragasszák az adatlapot az alkotásra!

Beérkezési határidő2013. február 1. (péntek)

A beérkezési határidő után nem áll módunkban további pályaműveket fogadni!

Ünnepélyes eredményhirdetés és kiállítás: 2013. február 23-án (szombaton), a Ritka Betegségek Világnapja rendezvényének keretében Budapesten, a Vajdahunyadvárban, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum épületében.                                     

A pályázat lebonyolítását és a kiállítás megrendezését a RIROSZ tagszervezete, a Cri Du Chat Baráti Társaság vállalta.        

Kapcsolattartó: Bencsikné Mayer Mónika  criduchat@freemail.hu    +36 20 588 3004                       

A pályaművek szerepelnek a Ritka Betegségek Világnapja rendezvényének keretében megrendezésre kerülő kiállításon, valamint elismerő oklevéllel és a legjobb eredményt elérő pályázókat kis ajándékkal jutalmazzuk!

A beküldött alkotásokat Rózsavölgyiné Tomonyák Gitta művésztanár, valamint a RIROSZ és a Cri Du Chat Baráti Társaság elnöksége, a pályázat szervezői zsűrizik.

A pályaművet a kiállítás zárása után az alkotó elszállíthatja vagy felajánlhatja  a Cri Du Chat Baráti Társaság, a pályázat szervezője és lebonyolítója részére. A felajánlott műveknek további megjelenési lehetőségeket (kiállítás, bemutatók) igyekszünk biztosítani vagy támogatóinkat ajándékozzuk meg vele köszönetül segítségükért.

A pályaművekkel kapcsolatos erre irányuló további intézkedéseket kérjük az adatlapon feltüntetni!

Szeretettel várja az alkotásokat a pályázat meghirdetője és lebonyolítója, a Ritka és Veleszületett Rendellenességgel Élők Országos Szövetsége és a Cri Du Chat Baráti Társaság

 Forrás: Ritka Szépségek Gyűjteménye 2013