palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Rövid tanulmányút hallgatóknak

campushungaryA rövid tanulmányút célja, hogy a hallgatók lehetőséget kapjanak a nemzetközi hallgatói tudományos életben való megjelenésre, tapasztalatszerzésre: tudományos diákkonferenciákon, intenzív programokon, rövidtávú képzéseken (szakmai nyári/téli egyetemeken), közös tanulmányi vagy kutatási projektekben való részvétellel. Emellett lehetőség nyílik kifejezetten szakdolgozat, doktoranduszok esetén a disszertáció megírásához szükséges tanulmányút megvalósítására.

FONTOS! Jelen pályázati felhívásra a Konvergencia régiókban található felsőoktatási intézmények hallgatói pályázhatnak

Mennyi időre szól a pályázat? 1 nap – 4 hét (1-28 nap, utazás napjai nélkül; Az utazásra az ösztöndíjas időtartamon felül európai országok esetén 1-1 napot, míg Európán kívüli országok esetén 2-2 napot kalkulálunk. Az ösztöndíj összege ennek megfelelően egészül ki.)

Hová lehet pályázni? Bármely olyan külföldi intézménybe (akkreditált felsőoktatási intézmény, kutatóintézet, múzeum, levéltár stb.), melyet a hallgató küldő intézménye jóváhagyott. Érdemes kihasználni a küldő intézmény már meglévő együttműködési megállapodásait, de az új kapcsolatok kialakítására is lehetőség van.

Nem nyújtható be pályázat a Külügyminisztérium által utazásra nem javasolt térségekbe.

Ki pályázhat? Bármely akkreditált konvergencia régióban található magyarországi felsőoktatási intézmény hallgatója, aki

  • a pályázat benyújtásakor hallgatói jogviszonnyal, valamint a pályázott tevékenység megvalósításakor aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik (lásd: megjegyzés)
  • legalább két lezárt félévvel rendelkezik,
  • a fogadólevélen szereplő munkanyelvből legalább középfokú nyelvtudással rendelkezik,
  • rendelkezik az általa választott intézmény/egyetem fogadólevelével (Invitation letter –formanyomtatvány ajánlott),
  • rendelkezik küldő intézménye jóváhagyásával (Intézményi jóváhagyás – formanyomtatvány kötelező), amelyen igazolják, hogy a pályázott tevékenység kapcsolódik tanulmányaihoz,
  • vállalja, hogy hazaérkezése után határidőre eleget tesz beszámolási kötelezettségeinek: a megadott szempontok szerint szakmai beszámolót készít, és adott határidőre benyújtja a szükséges igazolásokat, illetve a pályázathoz elektronikusan benyújtott dokumentumok eredeti példányait.
  • Vállalja, hogy a támogatás lejártát követő 5 évig részt vesz a program alumni rendszerében illetve kutatókat összefogó hálózatában, biztosítja elérhetőségét.

Milyen anyagi támogatásban részesülnek a pályázók? A pályázott ország megélhetési rátáitól függően a kint eltölteni kívánt időtartam figyelembevételével a nyertes pályázó 46.000 Ft – 316.250 Ft ösztöndíjban részesül. Az ehhez kapcsolódó tájékoztató jellegű táblázat elérhető az Ösztöndíj-kategóriák oldalon.

Rövid tanulmányút esetén lehetőség van regisztrációs/adminisztrációs díjra is pályázni, melynek pontos összegét fogadólevél benyújtása esetén a fogadólevélen kell igazolni. Amennyiben fogadólevél helyett a konferencia programja kerül benyújtásra, a regisztrációs/adminisztrációs díj összegét ebben az esetben is egyértelműen igazolni kell.
A regisztrációs/adminisztrációs díj összegének elfogadásáról egyéni elbírálás alapján dönt a Campus Hungary Ösztöndíj Bizottság.

Hol lehet pályázni?
A teljes pályázás a www.campushungary.hu oldalon történik 2014. október 1-től.
A teljes pályázati anyag véglegesítésének határideje: 2014. október 27. (hétfő) 12:00.

Tekintettel arra, hogy az Online Pályázati Rendszer 2014. október 1. napjától elérhető, a jelentkezési határidő lejártát követően a rendszer üzemeltetőjével szemben nem érvényesíthető panasz arra való hivatkozással, hogy jelentkezése azért érvénytelen, hibás, vagy hiányos, mert nem állt rendelkezésére kellő idő a pályázat feltöltésére és véglegesítésére. A fájlok hiánytalan feltöltése a hallgató felelőssége. A fájlfeltöltéssel kapcsolatos részletes tájékoztatás a GYIK-ben található.

A pályázatok beérkezéséről automatikus értesítést kap minden jelentkező a regisztrációkor megadott email címre.

Pályázathoz szükséges

  • Online adatlap kitöltése
  • Munkaterv
  • Fogadólevél (Formanyomtatvány – ajánlott)
  • Intézményi jóváhagyás (Formanyomtatvány – kötelező)
  • Tanulmányi Osztály igazolása a két utolsó lezárt félév tanulmányi átlagáról (Formanyomtatvány – ajánlott)
  • Nyelvtudást igazoló dokumentum, a fogadólevélen szereplő munkanyelvből
  • OTDK helyezés esetén igazolás

A pályázat teljes kiírása: Rövid tanulmányút hallgatóknak