palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

SZÉCHENYI ÁLMA rajzpályázat

szechenyi pályázatA Széchenyi Tudományos Társaság PÁLYÁZATI KIÍRÁSA a Széchenyi-emlékév alkalmából „Az emberi nemnek hivatása nem rontás, pusztítás, megsemmisítés, hanem hogy munkáljon, alkosson, teremtsen.”
(gróf Széchenyi István)
A Széchenyi Tudományos Társaság valamint a Diadal Úti Általános Iskola és helyi partneriskolája, a Bartók Béla Alapfokú Művészetoktatási Intézménnyel együttműködve nemzetközi rajzpályázatot hirdet 7 – 18 év közötti fiataloknak.

E két iskola országosan kiemelt a művészeti oktatás  terén, elismert munkája mellett ez előző két évben is sikerrel rendezett hasonló nemzetközi pályázatot. Ez alkalommal a beérkezett alkotásokat két életkori kategóriában (7 -től 12-ig és 13-tól 18-ig) valamint hagyományos és számítógépes kategóriában hirdetik meg.

A PÁLYÁZAT TÉMÁJA: „SZÉCHENYI ÁLMA”

Olyan pályaműveket várunk, melyek az adott életkori szinten, a hagyományos (festészet és grafika) vagy elektronikus grafika eszközeivel jelenítik meg Széchenyi István reformkori törekvéseit és megvalósult álmait. A tudomány, kultúra, színház, politika, pénzügyi élet, közlekedés világából, valamint az irodalom, mezőgazdaság, sport, fürdőzés, illetve egyéb témakörben, kihasználva az emberi képzelőerő adta lehetőségeket.
Szívesen fogadunk olyan műveket is, melyek kompozíciójukban egyszerre utalnak az eredeti XIX. századi gondolatra, de felmutatják ennek XXI. századi jelenét és jövőjét is.

A pályázat elbírálásáról rangos nemzetközi zsűri dönt. A zsűri társelnökének Dr. Baán Lászlót, a Szépművészeti Múzeum főigazgatóját kértük fel, aki a Széchenyi emlékév szervezőbizottsági tagja. A további neves zsűri tagok művészek, képzőművészek, pedagógusok.

A kiállítást 2010 szeptemberében nyitjuk meg.

A rajzokból és számítógépes grafikákból egy országos és tematikus kiállítást rendezünk, melyet az év második felében, az Európa kulturális fővárosában, Pécsett is bemutatnánk, egy reprezentatív, sűrűn látogatott kiállító helyiségben.

A kiállítás sorozat később „vándorkiállításként” körbeutazik az anyagra igényt tartó résztvevő országok között.
Az események után webes felületen és CD-n osztjuk meg az érdeklődők között a kiállítások alkotásait, és a kiosztott díjakat valamint a kiállítás egyéb fontos információit.

Pályázati előírásaink valamennyi korosztály számára:

A pályázat beadási (beérkezési) határideje 2010. május utolsó napja

Hagyományos grafikai kategóriában
Bármilyen technikával készült alkotást várunk a pályázóktól, melyeket keretezés nélkül küldjenek be.

  • A rajzok mérete A\3 –as legyenek (30 X 42 cm)!
  • Az alkotás hátoldalán tüntessék fel az alábbiakat:
  • A pályázó neve, kora, nemzetisége
  • Iskolája nevét és postai címét
  • Az iskola telefon-, faxszámát, e-mail címét
  • A felkészítő tanár nevét
  • A pályázatot kiíró iskola postacíme: Diadal Úti Általános Iskola 1172 Budapest, Rákoscsaba-Újtelep, Diadal u. 43-49 Tel: 2576-514 Fax: 253 -5445;  e-mail: diadal43@gmail.com ; web: HTTP://DIADAL.HU

Elektronikus grafika kategóriában

  • A pályamunkákat minden pályázónak a pályázó vezetékneve, alsóvonás, pályázati cím (szech), alsóvonás, a mű címe elnevezéssel kell megküldenie, mellyel egy időben kísérő szöveges fájlt is megküld ugyanazon elnevezéssel, melyben a hagyományos kategóriában feltűntetett információkat kell megküldenie. Példaként: palyazo_szech_hidmultjelenkozott.jpg ; palyazo_szech_hidmultjelenkozott.txt
  • A kép paraméterei: JPG formátum 150 dpi, RGB,
  • pályamunka elküldése e-mailben: szechenyipalyazat@gmail.com
  • webfelület: HTTP://DIADAL.HU

Letölthető dokumentumok

pályázati kiírás

plakát

Forrás: Diadal Úti Általános Iskola