palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Tedd jobbá! pályázat civil szervezeteket, informális csoportok támogatására

Az Alternatív Közösségek Egyesülete a Régiós Közösségi Központok program keretében a Nyílt Társadalom Alapítványok forrásainak felhasználásával TEDD JOBBÁ! címmel pályázatot hirdet az Észak-alföldi régió megyéiben (Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megye).

A program célja, hogy megerősítse és támogassa azokat a civil szervezeteket, informális csoportokat, amelyek aktívak a környezetükben tapasztalható, a helyi lakosságot közvetlenül érintő problémák kezelésében. A pályázók az elnyert támogatást aktuális és konkrét problémák kezelésére, reálisan teljesíthető célok elérésére, közösségi összefogással megvalósuló tevékenységek finanszírozására fordíthatják.

A pályázat tehát elsősorban olyan tevékenységeket támogat, amelyek elősegítik és megerősítik a civil társadalom részvételét és szerepét a helyi problémák megoldásában, vagy felhívják a környezetük figyelmét a környezetvédelem, szociális ellátás, egészségügy, oktatás, kultúra, társadalmi befogadás, esélyegyenlőség helyben, közösségi összefogással orvosolható problémáira.

A pályázók köre

  1. A programban azok az Észak-alföldi régió valamelyik megyéjében bejegyzett, és/vagy ott működő szervezetek (egyesületek, alapítványok, öntevékeny csoportok, autonóm közösségek) pályázhatnak, amelyek függetlenek az állami, vagy önkormányzati intézményrendszertől, és tapasztalattal rendelkeznek a felvállalt probléma kezelésében.
  2. Nem pályázhatnak pártok, pártokhoz kapcsolódó szervezetek, kamarák, köztestületek, munkaadói és munkavállalói érdekképviseleti szervezetek, a biztosító egyesületek, non-profit kft-k, szövetkezetek, valamint egyházak.
  3. Egy szervezet csak egy pályázatot nyújthat be.

A program megvalósításának ideje

  • A támogatás 6, illetve 12 hónap futamidejű programokra igényelhető.

Pályázható források

  • A pályázatra rendelkezésre álló teljes forrás 375.000.-USD.
  • Egy pályázó által igényelhető támogatás minimum 500.000.-Ft, maximum 2.000.000.-Ft.
  • A 6 hónapnál nem hosszabb programok nyertes pályázói a támogatás 100%-át egy összegben, a támogatási szerződés aláírása után megkapják.
  • Az egy éves programok nyertes pályázói a támogatási összeg 50%-át a támogatási szerződés aláírása után kapják meg, a fennmaradó támogatásrészt pedig akkor, ha az 50% előleg felhasználásáról elszámolást küldenek.
  • A pályázat nem igényel önrészt, de az elbírálásnál előnyt élveznek azok a szervezetek, amelyek a program megvalósításához természetbeni hozzájárulást (pl. önkéntes munka) tudnak biztosítani.

Támogatható költségek

  1. Személyi költségek – képzések, tréningek, konferenciák előadóinak, kutatások, felmérések szakértőinek megbízási díja. A támogatásból munkabér nem finanszírozható.
  2. Utazási költségek – a program megvalósításával közvetlenül összefüggő hazai és nemzetközi utazás költsége. A támogatás terhére a munkába járás, a rendszeres napi utazás költségei nem elszámolhatóak.
  3. Eszközbeszerzés költségei – a program működéséhez szükséges kisértékű (100.000.-Ft egyedi költség alatt) eszközök, és nagyobb értékű (100.000.-Ft felett) tárgyi eszközök beszerzése.
  4. Anyagköltség – a pályázott programmal összefüggő fogyó eszközök (irodaszer, fénymásoló papír, festék, stb.) és anyagi jellegű kiadások (rendezvényen, képzésen biztosított ellátás, takarítószerek, stb.) költsége.
  5. Szolgáltatások költségei – szakértői, képzési szolgáltatások, szervezési költségek, helyiségek vagy eszközök bérleti díjai, szállítási költségek, rendezvények fellépőinek tiszteletdíjai, vagy a program megvalósításával összefüggő egyéb szolgáltatások költségei.

Beadási határidő:  2019. január 31. éjfél

Letölthető dokumentumok

Tedd jobbá! pályázat civil szervezeteket, informális csoportok támogatására