palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Tervezz kerékpártárolót a Bartók-ra! design, művészeti pályázat

kult11A kerékpártárolóknak nem feltétlenül kell pusztán csak a funkcionalitást figyelembe vevő, unalmas formákat magukra öltenie. Egyre több szervezet használja kommunikációs csatornájaként is a kerékpártárolókat, és használatukkal küld üzenetet kreativitásáról, élhetőbb városszervezés iránti elkötelezettségéről és kerékpáros barát hitvallásáról. A pályázat célja, hogy a kreatívok és a kerékpározás elkötelezettjei számára lehetőséget adjon, hogy fantáziájuknak, igényeiknek és természetesen a funkciónak is megfelelő kerékpártárolót tervezzenek a XI. Bartók Béla út Gárdonyi tér és Gellért tér közé eső szakaszának üzletei elé (lsd a felsorolást).

Cél továbbá, hogy a kerékpárral közlekedők, a Bartók Béla út arculatába illeszkedő, minőségi (design és funkció) kerékpártárolókat használhassanak, amelyek vizuális megjelenésben is kitüntetett jelentőséggel bírnak, és építik az utca szakasz identitását, arculatát. Fontos szempont, hogy a Bartók Béla úton működő üzletek igényeire épülő tárolók kerüljenek megálmodásra. A pályázat apropója az ELEVEN Tavasz 2015. április 24-25. között megrendezésre kerülő esemény, amely otthont ad a pályaművek bemutatására.

A pályázat kiírója: Kulturális Tizenegy Egyesület és a Magyar Kerékpárosklub

A pályázók köre:

  1. művész, alkotó és a vizuális környezet iránt érzékeny, elkötelezett magánszemély vagy civil szervezet
  2. bármely magyarországi oktatási intézményben tanuló diák: középiskolás, vagy szakmunkás hallgató, egyetemista, vagy főiskolai hallgató.
  3. bármely a kerékpározás mellett elkötelezett magánszemély, civil szervezet

A pályázás menete:

  • Beadás határideje: 2015. április 10.
  • Kitölti a kiírásban található jelentkezési lapot és megküldi jelen kiírásban megjelölt e-mail címre, majd határidőre beküldi a dokumentumokat.
  • A beküldendő tervlap minimális mérete 80×100 cm, darabszáma minimum 1db kültérre is elhelyezhető felület (habkarton stb.)
  • A pályázóknak a pályázatban feltüntetett helyszín listából kell kiválasztani a konkrét (minimum 1, maximum 3) tervezési helyszínt
  • A pályázóknak a kreatív tervezési feladat elvégzéséhez a helyszínen kell tájékozódniuk a méretet illetően, figyelembe véve a hely sajátosságait és a kerékpártárolás alapvető patamétereit
  • Egy pályázó több tervet nyújthat be, maximálisan 3 db.
  • A pályázat eredménye, vagyis a nyertes pályázó 2015. április 15-én kerül kihirdetésre.

tarolo

Az elbírálás szempontja:

  • Egyedi formaterv, elegáns és költséghatékony megoldás
  • Megfelelés a funkciónak a kötelezően figyelembe veendő paraméterkönyv alapján: http://kerekparosklub.hu/sites/default/files/kerekpartarolok_ajanlas.pdf)
  • A kerékpártárolóknak illeszkedni kell környezetükhöz. A design tárolók segítik az üzletek arculatának hatékony kommunikációját.
  • A tervezett kialakításnál fontos szempont továbbá, hogy a kerékpártárolókat a gyerekek is ugyan úgy tudják használni, mint a felnőttek.

A pályázatra beérkezett munkák bemutatásra kerülnek a Bartók Béla úton, élő kiállítás formájában: 2015. április 25-én.
A szakmai testület és zsűri tagjai: Egyesület Elnöke, Újbuda Önkormányzat delegáltja, Magyar Kerékpárosklub elnöke

A pályázat díjazása:
Minden pályázó oklevelet kap.
A nyertes munkák a díjazásban részesülnek: Díj: kerékpáros táska és 10.000,- Ft

A díjazásban részesülő pályázó a pályázat benyújtásával kötelezettséget vállal arra, hogy a benyújtott tervre vonatkozóan – külön szerződésben – kizárólagos felhasználást engedélyez a pályázat kiírójának.

A kerékpártárolók tervezéshez kijelölt helyszínek listája:
• Tranzit (Bukarest u. –Ulászló u. sarok)
• Szatyor Bár és Galéria (BB36)
• Három Hét Galéria (BB37)
• Kelet Kávézó és Galéria (BB29)
• Faur Zsófi Galéria (BB25)
• Defo Labor (BB20)
• Godot Galéria (BB9)
• Bor és Kézműves Galéria (BB8)
• Pagony (BB5)
• Palack Borbár(Szent Gellért tér)
• VinoPiano (BB1)

Benyújtás módja:

  • a jelentkezési lapban feltüntetett név, és/vagy azonosító megjelenítése, feltüntetése
  • A kerékpártároló tervét kinyomtatva (minimális méret: 80x100Cm), feltüntetve a helyszínt
  • A fenti dokumentumokat megküldi a pályázat lebonyolítója részére az alábbi címre: Pagony a Gellért térnél (1114 Budapest, Bartók Béla út 5. – személyes leadás a nyitvatartási időben, vagy postai úton)

Előnyök a kerékpártároló tervezésnél: 

  • új, Magyarországon még nem létező formák tervezése
  • kerékpárok védelme sérülésektől, rongálódástól
  • kerékpárok védelme az eltulajdonítástól
  • kényelmes lakatolás
  • környezettudatos szempontok figyelembevétele
  • több férőhelyes kerékpártárolók tervezése
  • önálló kreatív munka
  • design és művészi megvalósítás
  • a Bartók Béla út adottságait figyelembe vevő kialakítás az üzletek igényeire építő

Kontakt:

Kulturális Tizenegy Egyesület
1114 Budapest, Bartók Béla út 15/C
Elnök: Faur Zsófia
Menedzser: Jáki Monika
Projektfelelős: Sárdi Dóra

Forrás:
https://www.facebook.com/Kult11
http://kult11.wordpress.com/