palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Tilos Slam 2010-DiszkrimiNÁCIÓK

slam poetry 2010 pályázatA Tilos Rádió 2009 után másodszor rendez rangos, idén nemzetközi előadók fellépésével gazdagított, Slam Poetry eseményt 2010. március 20-án a Sirályban.
Az egész napos rendezvénysorozat keretein belül hagyományos Slam Verseny is lesz. A versenyen való indulás előzetes jelentkezéshez kötött.

Jelentkezni február 25-én délig lehet a contest@slampoetry.hu e-mail címen.

Az elődöntőt február 27-én tartjuk 19 órától a Kőlevesben (VII Budapest, Kazinczy u. 35) a Slam Poetry Budapest (SPB) csapatának szervezésében.

Az elődöntőből a legjobb 6 produkció jut a március 20-i döntőbe.

Jelentkezési feltételek:

A versenybe maximum 3 perc terjedelmű, tetszőleges nyelven élőben előadott, kizárólag saját szerzeményű produkcióval lehet benevezni.

Az idei esemény témája: diszkrimiNÁCIÓK.

Kérjük, jelentkezéskor add meg a teljes neved, a művészneved (ha van), elérhetőségedet és lehetőség szerint valamilyen referencia linket.
A jelentkezők számától függően az elődöntő többfordulós lehet, úgyhogy hozz legalább kettő szöveget!

Zsűrizés:
Az elődöntő zsűrije három főből áll, a Tilos és az SPB egy-egy főt delegál, a harmadik főt a közönség soraiból választjuk. A zsűritagok a produkciókat 1-10-ig terjedő pontszámmal értékelik. Holtverseny esetén a közönség dönt.

A döntőbe jutott produkciókat március 20-án egy öt főből álló zsűri pontozza majd. A zsűri négy tagja a Tilos Slam 2010 nemzetközi fellépőiből áll majd, produkciónként egy-egy fő, az ötödik zsűritag pedig a közönségből kerül kiválasztásra.

A verseny győztese a Tilos merchandise tárgyakból álló ajándékcsomag mellett felvételi és megjelenési lehetőséget kap a Tilos Rádió 2010 júniusában megjelenő „Tilos Maraton 2010” című zenei válogatás CD-n.

Várjuk a jelentkezéseket!

Linkek:

http://www.slampoetry.hu
http://www.slampoetry.blog.hu
http://www.blyworx.com
http://www.myspace.com/budapestslam

Forrás: Tilos a rádió