palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Töltsd fel oktatási segédanyagaidat! Pályázat pedagógusoknak

Az „Az ötletes pedagógusok társasága” pályázatot hirdet a „Megosztó iskola – megosztó pedagógus díj 2011″ elnyerésére. A „díjat” – további nyeremények mellett – az a pályázó kapja,  aki a legtöbb saját oktatási segédanyag beküldésével a legtöbb módszertani támogatást nyújtja kollégáinak.

A pályázat célja, hogy ne vesszenek el praktikáink, amelyekkel pedagógus társainkkal együttesen rendelkezünk, azaz digitális formában is megőrződjenek, mások számára is elérhetővé, kereshetővé váljanak.
Célunk, hogy honlapunk felületet  biztosítson az eddig feltöltött és az ezután felkerülő oktatási segédanyagoknak, ezzel támogatva a pedagógiai innovációt, a módszertani megújulást. A díj megalapításával és az ehhez kapcsolódó „versennyel” szeretnénk inspirálni kollégáinkat: osszuk meg a  mindennapi gyakorlatotokban bevált ötleteinket, tudásunkat!

A pályázat tartalma: a honlap struktúrájának megfelelő saját anyagok beküldése a megadott e-mail címre. Kategóriák, amelyekbe ezeket várjuk: 1) játékleírás/gyakorlat, 2) technika, 3) óra- és foglalkozásvázlat. Ugyanezen rendszer szerint küldhetők be a sajátos nevelési igényű tanulók számára fejlesztett anyagok is: 4-6. További kategóriák az „együttélés” témakörén belül: 7) jó gyakorlat leírása, 8)  projekt 9) esettanulmány 10) agresszió és 11) konfliktuskezeléssel kapcsolatos ötletek, eljárások, valamint 12)  egészség, és 13)  „öko”  témakörbe tartozó segédletek, feladatsorok. A fájlok méretét és formátumát tekintve nincs megkötés.

Az elbírálás menete: A kategóriákon belül korosztályok, műveltségi, illetve fejlesztési területek szerint csoportosíthatók a beküldött munkák. Lehetőleg ezek egyértelmű megjelölésével kérjük csatolni a pályamunkákat, mert ez alapján kerül megállapításra a nevezési kategória! Tájékozódni a honlapon lehet! A beérkezett műveket pontozzuk az alábbiak szerint: 1-2, 4-5 és 10-11 kategória: 1 pont;  3., 6., 12., és 13. kategória: 4 pont; 7-9 kategória: 7 pont. Amennyiben egy fájl több helyre is feltöltésre kerül (pl. több korosztályban is alkalmazható játékleírás), csak egy kategóriában pontozható.

A résztvevők köre: 3 korosztályba várjuk egy adott intézményt képviselő pedagógus társaságok (maximum 10 fő)  és intézményt nem képviselő egyéni nevezők jelentkezését.

  • I. óvoda
  • II. általános iskola
  • III. középiskola, felsőoktatás, felnőttoktatás.

Amennyiben egy jelentkező több korosztályba küld be anyagot, mindegyik kategóriában külön nevezett.

A jelentkezés és részvétel módja:
A pályázat résztvevői egy választott néven (iskola neve, fantázianév) regisztráljanak a honlapon, majd e név megadásával e-mailben jelezzék részvételi szándékukat. Minden  beküldött anyagban hivatkozzanak nevükre, feltöltéseik mellett  is ez jelenik majd meg a honlapon.

Jelentkezési határidő:
a pályázatba való bekapcsolódás folyamatosan zajlik (a pályázat lezárultáig.)

Díjazás: Az adott korosztályban legtöbb pontot elért intézmények/pályázók elnyerik a fenti díjat, amit honlapunkon  (és a palyazatok.org oldalon, valamint más internetes,  illetve egyéb fórumokon) publikálunk. Az első három helyezettet (kategóriánként és résztvevőnként) tárgynyereményekkel is díjazzuk! A pályázathoz  csatlakozók mindannyian nyernek: ötleteket és elismerést. További jutalom: a honlapon és egyéb internetes felületeken 2011 februártól kezdődően egész évben, havonta közzétesszük a  legnépszerűbb (legolvasottabb) anyagok listáját – kategóriánként.

A pályázat ideje:
a pályázat elbírálásánál a 2011. február 07-től április 15-e (éjfélig) beérkező anyagokat vesszük figyelembe, az ezen túl érkező művek is felkerülnek a honlapra, de már jelen pályázat keretein kívül. A beküldött anyagokat érkezési sorrendben töltjük fel.

Pályázat beadási határideje: 

Eredményhirdetés: 2011. április 26-án,  a Szellemi tulajdon világnapján (szellemi tulajdon kezelése digitális környezetben.)

Részvételi feltételek:
A oldal nonprofit célú, ezért az ott elhelyezett anyagokra a „Nevezd meg! Ne add el! Így add tovább! 3.0″ licenc érvényes, amit a pályázat kiírói és a résztvevők egyaránt tudomásul vesznek. Csak olyan anyagot lehet beküldeni, aminek a szerzői jogai a pályázónál vannak!

Jelentkezés:


Bővebb információ: