palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Trafó Beavató program pályázat

A Trafó Kortárs Művészetek Háza pályázati felhívása. A Trafó Kortárs Művészetek Háza pályázatot hirdet oktatási intézmények, pedagógusok és osztályaik, szervezett formában működő diák-közösségek, egyesületek, csoportok számára: kortárs művészeti Beavató Programban való részvételre a 2012/2013-as tanév első, őszi félévében.
A pályázók köre: A pályázaton budapesti és vidéki oktatási intézmények, pedagógusok és osztályaik, középiskolás korú fiatalokból álló csoportok, diák-közösségek (14-20 éves korosztály) jelentkezésére számítunk. A pályázó csoport létszáma minimum 10, legfeljebb 30 fő. Egy intézményből több csoport is pályázhat – ez esetben minden csoportnak külön pályázati adatlapot kell benyújtania.
A pályázat célja: A Trafó Kortárs Művészetek Háza az Európai Unió Kultúra Programjának támogatásával egy olyan korszerű és előremutató oktatási program-csomagot kínál, amelynek célja egy interaktív, inspiráló párbeszéd lehetőségének megteremtése a tizenéves korosztály és a műalkotások, művészek, kortárs kultúra között – ezt a rendkívül fontos találkozást pedig pedagógiai szempontból is jelentős kérdések, problémák feldolgozására használjuk.
A pályázat témája: A Trafó Kortárs Művészetek Háza 2003 szeptemberében egy különleges oktatási programot indított útjára középiskolásoknak Beavató Program címmel, melynek célja a kortárs előadóművészetek megismertetése, befogadásának megkönnyítése.
A 2012/2013-as tanévben a pályázó csoportokkal több, interaktív foglalkozáson keresztül ismertetjük meg egy-egy kortárs művészeti alkotás, táncprodukció, színházi előadás világát.
A cél, hogy közelebb hozzuk a középiskolás korosztályhoz a kortárs művészetet, alkotókat és alkotásokat, valamint lehetőséget nyújtani számukra, hogy átélhessék a kortárs műalkotásokkal való találkozást (legyen az tánckoreográfia, színházi és cirkuszi előadás vagy épp képzőművészeti installáció) és lehetővé tenni, hogy bepillantást nyerjenek az alkotási folyamatba, az előadás által felvetett általános problémákba is.
A Beavató Program a Trafó Kortárs Művészetek Háza oktatási programja középiskolás osztályoknak, csoportoknak, ami immár 9 éve működik nagy sikerrel. A cél, hogy közelebb hozzuk a középiskolás korosztályhoz, a tizenévesekhez a kortárs művészetet, alkotókat és alkotásokat. Lehetőséget nyújtunk a kortárs műalkotásokkal való testközeli találkozásra (legyen az tánckoreográfia, színházi előadás vagy épp kiállítás). A cél megmutatni, hogy a kortárs művészet egyáltalán nem valami „lila” dolog, hanem megérthető, izgalmas és szerethető!
Ezért aztán többlépcsős programunk során fogjuk a művészeket, drámapedagógusokat és kimozdulunk a Trafóból, felkeressük az iskolákat, házhoz megyünk, megmozdítunk, lelkesítünk, beszélgetünk, Trafós eseményeket szervezünk, előadást nézünk, foglalkozásokat tartunk, elmélyülünk, együtt gondolkodunk!
Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy minden egyes, ilyen típusú vezetett és felépített találkozás nagy élmény a középiskolásoknak és társulatoknak, rendezőknek, előadóknak egyaránt. Hiszen lehetőség nyílik egyfajta nyílt, kölcsönösen inspiráló, a művészek számára is izgalmas és tanulságos eszmecserére egy rendkívül nyitott, fiatal ugyanakkor a kortárs tánc és színház területét (még) nem, vagy nem elmélyülten ismerő korosztállyal.
Minden félévben több (5-7), pályázati úton kiválasztott diákcsoporttal dolgozunk együtt több állomáson át: kint az iskolákban egyrészt, másrészt itt bent, előadás után a produkció helyszínén. Több csoportot kísérünk tehát végig ezen a kortárs művészeti kalandon minden félévben, mindvégig fogjuk a kezüket és rendszerint több különböző előadást mutatunk nekik: úgy, hogy mindegyik előadáshoz egy speciális, kifejezetten a középiskolások számára izgalmas feldolgozási formát és új módszertant dolgozunk ki a drámapedagógusokkal és művészekkel együtt.  A pályázati kiírásban egy félév során több előadást is felajánlunk, a csoportot vezető pedagógus pedig szabadon dönthet, hogy osztályát/csoportját mely programokra, milyen előadások és foglalkozások kombinációjára szeretné elhozni.
Fontos számunkra, hogy az iskolában, „szűk körben”, egy-egy osztállyal zajló előkészítő foglalkozások után a több, olykor különböző hátterű, korú és felkészültségű csoport az Trafó-beli előadáson találkozzon egymással. Ilyenkor a néhány kiválasztott csoport „beavatós” közösségként működik: inspirálva és figyelve egymást, ami nagyszerű találkozás mindannyiuk számára!
Letölthető dokumentum
Videók, beszámolók, interjúk a Beavató Program korábbi eseményeiről a program blogján: http://beavato.freeblog.hu
A „többlépcsős beavató program”állomásai:
1) AZ ISKOLÁKBAN, TANTERMEKBEN, TORNATERMEKBEN ZAJLÓ ELŐKÉSZÍTŐ FOGLALKOZÁS
A programban résztvevő iskolák egy 90 perces drámaóra és/vagy egy testnevelés óra keretében az adott előadáshoz kapcsolódó foglalkozáson találkoznak a programot vezető drámapedagógussal és segítőivel, valamint a művészekkel (táncosokkal, színészekkel). Ezen a foglalkozáson mozgásgyakorlatok, játékos és interaktív feladatok, közös ötletelés, asszociációs játékok során körvonalazódik, hogy vajon milyen előadásról is lehet szó, melyek a legfontosabb felmerülő témák az előadás kapcsán…
Bizonyos előadások esetében az osztály és a csoport vezetője egy drámapedagógusok által kidolgozott és összeállított úgynevezett „ötlet-dobozt” „játék-csomagot” kap (kellékekkel, eszközökkel, feladatsorokkal, játékos óravázlattal), melyet a csoportot vezető pedagógus osztályával együtt önállóan, saját ritmusában dolgozhat fel.
2) ELŐADÁSNÉZŐ FÁZIS
A program igen fontos lépcsőfoka, a beavató folyamat kulcsfontosságú része a teljes, kész előadással való igazi, közvetlen találkozás. A beavatós előadásokon részt vesz az összes programban szereplő iskola és csoport, így ez egy érdekes találkozás a résztvevő fiatalok között is. Ezek a beavatós előadások rendszerint korábban, 19:00-kor vagy a délutáni órákban kezdődnek a Trafóban.
3) LEVEZETŐ „NAGY” FOGLALKOZÁS AZ ELŐADÁS UTÁN
Az előadást minden esetben egy, az alkotókkal való beszélgetés és egy feldolgozó foglalkozás követi – a Trafó Nagytermében, esetenként kint az iskolák saját tereiben, néhány nappal az előadás után. Ez az előadás utáni, helyszíni feldolgozás körülbelül 1—1,5 órás.
Hogy kell ezt elképzelni? Ilyenkor egy előadás után a középiskolások, drámapedagógusok, tanárok és a művészek együtt ülnek a díszletben, a színpadon vagy a tánctéren. A csoportok hatalmas papírokkal, tollakkal felszerelkezve megadott szempontok szerint, egymással mindent megbeszélve gondolják végig, vitatják meg, élik újra az előadást – csapatokban dolgoznak, játszanak, beszélgetnek, pontoznak, értékelnek, értelmeznek, kérdeznek és válaszokat kapnak. A lényeg és a cél az, hogy mindenki elmondhassa a véleményét, hogy kialakuljanak szempontok és értelmezések, hogy mindenki választ kapjon a benne megfogalmazódó kérdésekre a látott előadás vagy akár műfaj kapcsán.
A Beavató Program támogatói: A projekt az Európai Unió Kultúra Programjának támogatásával valósul meg.
Amit a Trafó Kortárs Művészetek Háza nyújt a Beavató Program keretében a 2012/2013-as tanév első, őszi félévében:
  • 1 darab 90 perces (két tanórányi) programnyitó, „ismerkedő” foglalkozás a jelentkező osztállyal az adott csoport saját iskolájában a programot vezető drámapedagógusok részvételével – itt játékos formában felmérjük a csoport karakterét, igényeit, hogy a későbbiekben ehhez igazíthassuk az egyes előkészítő foglalkozásokat!
  • Előadásonként 1 darab, alkalmanként 90 perces (két tanórányi) előkészítő foglalkozás a programban résztvevő csoport, osztály számára az oktatási intézményben, a jelentkező csoport saját közegében, bázisán az előadást megelőző hetekben.
A foglalkozást drámapedagógus, táncpedagógus vezeti és a beavató programban szereplő előadás táncosainak, színészeinek és/vagy koreográfusainak/rendezőinek részvételével zajlik.
ÉS/VAGY
Előadásonként 1 darab drámapedagógusok által kidolgozott és összeállított úgynevezett „ötlet-doboz” „játék-csomag” a csoport és a pedagógus számára (kellékekkel, eszközökkel, feladatsorokkal, játékos óravázlattal) – ezt a Trafó minden iskolának az előkészítő fázisban juttatja el
  • A program szerves részét képezi, hogy lehetőséget adunk a résztvevő diákoknak és tanároknak, hogy megtekintsék a kész, esti előadást is – a lehető legkedvezményesebb áron. Így minden, a programban résztvevő diáknak speciálisan alacsony, rögzítetten 1000 Ft-os jegyáron biztosítunk belépőket a beavató esemény estéjén látható előadásra, ami az oktatási program miatt vagy előre egyeztetett koradélutáni időpontban vagy korábban, 19:00-kor illetve 18:00-kor kezdődik.  + Az előadás után 1-1,5 órás feldolgozó, interaktív foglalkozás következik a Trafó Nagytermében, illetve indokolt esetben néhány nappal később, kint az iskolában, ahol a csoportok az előadás játékos, interaktív feldolgozásán vesznek részt, drámapedagógusok vezetésével.
  • A csoportot kísérő pedagógusok természetesen az esti előadást tiszteletjeggyel tekinthetik meg. A programban a Trafóval kapcsolatot tartó, együttműködő pedagógusok munkáját pedig a Trafó előadásaira szabadon felhasználható 3 alkalmas Trafó-bérlettel honoráljuk.
Amit a pályázatot nyerő, a Beavató Programban résztvevő intézmény, csoport vállal:
  • a program első fázisában időpontot egyeztet a Trafó munkatársaival és a megbeszélt időpontban biztosítja, hogy a programban résztvevő osztály, csoport az iskola egy tantermében 90 percen át, két tanórán keresztül dolgozhasson a Trafó „beavatós csapatával”.
  • a programban résztvevő diákokat, csoportot elhozza az esti előadásra, hiszen a program a kész mű megtekintésével teljes. Ennek támogatására a Trafó kedvezményes jegyárat biztosít. A létszámot a Trafó munkatársai egyeztetik az iskolával – a megadott számú kedvezményes árú jegyet pedig futárral juttatja el az intézménybe az előadást megelőzően.
  • a résztvevő csoport pedagógusi kísérettel és felügyelettel az előadás után is itt marad a Trafó Kortárs Művészetek Háza Nagytermében zajló beavató eseményre a fent megjelölt napok estéjén. A program az esetek többségében véget ér legkésőbb 22:00-ig – amennyiben az előadás hossza miatt a foglalkozás több időt vesz igénybe, arról a pedagógust minden esetben időben tájékoztatjuk.
A Beavató Programban résztvevő produkciók
Készségek, képességek – melyeket az adott előadás kapcsán zajló foglalkozás fejleszt
A kortárs művészeti beavatók során a középiskolás korosztály egyrészt egyfajta művészeti (nézői) „képzésben” részesül, játékos formában. Megismerkedik a különböző műfajok (kortárs tánc, táncszínház, színház, cirkusz, installáció) formanyelvi sajátosságaival, tanulmányozhatja egy előadás működését, szemügyre veheti a társulati munka szerveződését, megtapasztalja, hogyan hat egy-egy művészeti alkotás és miért, miközben elsajátítja a művek kapcsán történő szabad véleményalkotás képességét is, ami talán a legfontosabb.
Ám a műalkotásokkal való elmélyült, interaktív munka arra is kiválóan alkalmas, hogy bizonyos nem szorosan művészethez kapcsolódó készséget fejlesszen. Olyan területek művelhetők és fejleszthetők egy-egy előadás és az utána való beszélgetés során, amelyek rendkívül fontosak a mindennapi élet és a tanulási folyamatok során is – pedagógusnak és diáknak egyaránt.
TERMÉSZETES VÉSZEK KOLLEKTÍVA:
VÉGTELENBE ZÁRVA / tánc
Egy üvegdoboz, egy táncosnő, egy 1986-os legendás és korszakalkotó előadás újragondolása.
A Természetes Vészek Kollektíva a Végtelenbe zárva című előadásával visszatér ahhoz a nyelvhez, amelyet a ’80-as évek közepén, jóval a rendszerváltás előtt kialakított. Nemcsak visszatér, hanem újra is értelmezi, valamint szembesíti magát az eltelt idővel, s az eltelt idő tapasztalatával. A Végtelenbe zárva nem pusztán megismétlése a legendás Eleven tér (Living Space, 1986) című előadásban kialakított nyelvnek (melyet akkor, 26 évvel ezelőtt Bozsik Yvette táncos-koreográfus tett élővé a színpadon), hanem Góbi Rita személyiségének és gesztusainak beemelésével az előadás újraformálása, s az azóta bekövetkezett gondolati, világnézeti, metafizikai és technológia változásokkal való szembesítése is.
A Végtelenbe zárva a test és tér egzisztenciájának olyan fokú megtapasztalását kínálja, amelyről álhumanista civilizációnk, társadalmi szocializációnk és a kortárs gyorséttermi kultúra már rég leszoktatott bennünket.
  • Az előkészítő foglalkozások időpontja: 2012. október 1-17.
  • Az előadás időpontja: 2012. október 18. 19h
Feldolgozásra kerülő területek, az előadáson keresztül megtárgyalható problémakörök: Mi tesz bennünket emberré? Az emberi létezéshez hozzátartoznak-e a társadalmi szokásaink? Hogyan értelmezhetőek másképpen a bennünket körülvevő tárgyak, korunk rekvizitumai?
Célcsoport: 17-18 évesek
TÜNET EGYÜTTES: NINCS OTT SEMMI, AVAGY                 ALSZANAK-E NAPPAL AZ ÁLMOK / tánc
Kedves érzékszerveim, csalódtam bennetek. És benned is, drága fantázia. Elrajzolom magam, és megint elrajzolok mindent és mindenkit. Akkor ezután már mindig ez az általam való világ? Hogy lehetne kilátni innen? És mi van, ha nincs ott semmi? Azt is én vetítem?
Az előadásban használt real-time videotechnika reagál a mozgó test térbeli elhelyezkedésére, alakjára, mozgásának irányára és dinamikájára. Így alakítja a hat táncos mozdulatait szorongásaik és fantáziáik kivetített képévé, kapcsolataik rendszerét mozgékony absztrakt festménnyé.
  • Az előkészítő foglalkozások időpontja: 2012. november 1-12.
  • Az előadás időpontja: 2012. november 13. 19h
Fejleszthető területek, az előadáson keresztül megtárgyalható problémakörök: Képzelet, fantázia, álmok – a jó álmokhoz, vágyálmokhoz és rémálmokhoz, félelmekhez való viszony, a szorongások feloldása, a valóság keretei, határok az életünkben, absztrakció. + Az előadás eszközeinek, kellékeinek használata, a tér és az eszközpark kipróbálása kreatív, jelenetalkotási feladatok során.
Célcsoport: 14-18 évesek
RÉTI ANNA: VIS-A-VIS  találkozások  A-val /tánc
Réti Anna nem beszél, táncosként azonban mozgásba transzformálja a hallgatást, így mégis sokat árul el magáról. A Vis-a-vis jelenetei személyiségének különböző rétegeit tárják fel, s minden egyes jelenethez egy-egy ruhacsere társul.
A vis-a-vis jelentése ’átellenben, szemben’. A pozíció utal a klasszikus színházi alaphelyzetre – az alkotó a színpadon, a néző a nézőtéren foglal helyet –, ami ennek az előadásnak is alapszituációja. Az alkotó feltár és megmutat, a néző pedig vele szemben ül és befogad. Réti Anna darabjában a címbéli A nemcsak a nézőkkel szembesíti magát, hanem önmagával is szembenéz.
  • Az előkészítő foglalkozások időpontja: december 3-10.
  • Az előadás időpontja: 2012. december 11. 19h
Fejleszthető területek, az előadáson keresztül megtárgyalható problémakörök: Önmagam terítékre helyezése, visszatükröződésem a másik ember szemében, magamra eszmélés, más vagyok-e bensőmben csak mert más ruhát hordok?
Célcsoport: 15-16 évesek
Idén a Trafó Galéria kiállításai és az azok köré épülő múzeumpedagógiai foglalkozások is részt vesznek a Beavató Programban.
A Galéria látogatása és az azt követő foglalkozás ingyenes.
A 2012/13. tanév őszi félévének kiállításai:
Magasfeszültség – Szabó Dezső kiállítása
2012. szeptember 5-október 21-ig
Szabó Dezső a Magasfeszültség című sorozatában modellezett látványokról készült fotókat hozott létre, amelyeken olyan laboratóriumi körülmények között előállított villámok is megjelennek, amelyeket a művész egy házilag épített Tesla-transzformátor segítségével generált, aminek 20-40 cm-es elektromos kisülései a nyári viharok közben létrejövő villámok kicsinyített másai.
A természeti-fizikai jelenségek kiválasztása tudatos folyamat eredménye: a művész ezek által kritizálja vizuális kultúránk reflektálatlan szenzáció-hajhászatát, aminek sajátos leágazásai az ismeretterjesztő csatornák katasztrófa-filmjei.
A kiállítást egy erre épülő mozgóképes munkája és werk-fotók egészítik ki.
Daniel Jacoby, Tamara Kuselman és Vass Miklós (Nicholas Esteban Vass) csoportos kiállítása
2012. november 8- december 4-ig
A dél-amerikai származású fiatal művészek csoportos kiállításával a Trafó Galéria a nemzetközi intézményrendszert már több éve domináló új hullámot szeretné a magyar közönség számára is bemutatni, elérhetővé tenni, ami rendkívül fiatal dél-amerikai származású alapvetően konceptuális alapokból építkező képzőművészeket tűzött zászlajára.
A kiállításon megjelenő művek vizuális nyelve konceptuális alapokon nyugszik, installatív formákat használ, valamint nagyon sok kreatív inter-mediális apró segéd-elemet is. A művészek rendkívül spontán és magabiztos improvizatív készséggel képesek belenyúlni az alkotási folyamatba. A legsajátosabb alkotóeleme mégis a dél-amerikai műveknek – ami viszont más tradíciónak nem ilyen szerves része – az a rendkívül hangsúlyos narratív intenció, és történetmesélési vágy, ami manifeszt módon tárgyiasul a művészek munkáiban.
A múzeumpedagógiai foglalkozások időpontja szabadon választható a kiállítás teljes ideje alatt, viszont előre egyeztetés szükséges!