Urbitális Majális, 2010 május 1 – 31. Te is szereted Budapestet? Akkor gyere, és mutasd meg, hogy mit gondolsz róla! Milyennek látod, hogyan használod, mit szeretsz benne, és mit adnál hozzá ahhoz a városhoz, aminek te is része vagy? Módosult a határidő: március 8-ig lehet pályázni a tavasz legjobb nyitóbulijára, valamint a zsűri tagjainak kilétére is fény derül.
Kik pályázhatnak? Kreatív ötletgazdák, városhasználók!
Mindenkit várunk, aki hajlandó azért tenni, hogy Budapest egy eleven, izgalmas város legyen. Jelentkezhet bármilyen civil szervezet, egyesület, kulturális csoport, helyi közösség, illetve a saját nevedben is; bármilyen, a városi kultúrát, környezetet, épületeket, köztereket érintő, már meglévő vagy új programmal, mely 2010. május 1. és 31 között, Budapest területén belül valósul meg.
A pályázat célja: Az URBITÁLIS Majális idén harmadszorra fogja megmutatni, hogy Budapest egy szerethető, jó város. Az egy hónapos, interaktív programsorozat célja, hogy egy újfajta, pozitív városhasználatot, városi tudást közvetítsen; aktív, friss szemléletű civilek, városi közösségek és szervezetek segítségével.
Keressük a város legjobb programját! Ha neked is van ötleted, programterved, projekted, töltsd ki az adatlapot és csatlakozz a 2010-es URBITÁLIS Majálishoz!
Pályázat beadásának módja: A jelentkezési lapokat e-mailen várjuk az palyazat@urbitalis.hu címre, két, a programhoz tartozó fénykép csatolásával.
Beadási határidő: A jelentkezési lap benyújtásának határideje: 2010. február 22. 24.00 óra
Díjazás
Az elfogadott programokból készítünk egy könnyen kereshető „városi adatbázist”, a programok adatlapjából álló „URBITÁLIS ki-kicsoda” oldalt, ahol bárki szavazhat a neki legjobban tetsző programra. Ezért kérünk, hogy minél pontosabban írd le a 2010-es URBITÁLIS-hoz kapcsolódó ötletedet, hátha te nyered meg a fődíjat!
A megvalósult projektek közül a legjobb 500 000 Ft-os fődíjat kap az URBITÁLIS Majális záró rendezvényén.
Kapcsolódó információ: http://palyazatok.org/urbitalis2010-legy-resze-te-is-hatarido-modositas/
Forrás: http://www.urbitalis.hu/
További cikkek a rovatban
LMBTQI pályázat civil szervezetek és informális csoportok számára
Tárolóval kiegészített lakossági háztartási méretű kiserőművek telepítésének támogatása pályázat (Napenergia Plusz Program)
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pécsi Kerámia Triennálé pályázat
RRF-MMSZA-1.0.0.3-23 – Közösségi Tanulóház modellprogram pályázat
Mintaiskola modellprogram pályázat
Svájci Alap Bora pályázat
Pályázat történelmi emlékpark tervezésére, kialakítására ( építészeti eszközökkel)
Pályázat a Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola logójának megtervezésére
Pályázat sítanpályák építésére
Pályázat bringaparkok kialakítására, felújítására
Magyar Falu program – Pályázat óvoda épületének felújítására, korszerűsítésére, óvodai férőhelybővítésére
Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíj
SozialMarie Pályázat
Pályázat közösségfejlesztő, infrastrukturális és környezetvédelmi, valamint a helyi lakosság egészségtudatosságát célzó, közösségfejlesztő ötletek megvalósítására
Kárpátok Civil Innovációs Díj
Pályázat civil szervezetek tagjai számára tanulmányutak támogatására
Pályázat helyi vagy országos közügyekkel, társadalmi problémákra irányuló kezdeményezések támogatására
Buborék – Hosszú Hétvége képzőművészeti pályázat
Richter Anna díj
Stipendium Peregrinum Ösztöndíjprogram
Pályázat görparkok kialakítására
A MARA-program kutatói ösztöndíj pályázata
ŐSZ&TÉL – Telki és környéke fényképen fotópályázat