palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

V. Roma Élet filmpályázat

V. Roma Élet – Közép-európai Dokumentumfilm Fesztivál, 2012. március 24. Pályázat rövid dokumentum-filmek küldésére. Felhívásunkkal elsősorban amatőr dokumentumfilmesekhez, továbbá a városi tévék, kábeltévék munkatársaihoz, és az országos tévé csatornák filmeseihez, dokumentumfilmes alkotóműhelyekhez fordulunk.

Kérjük Önöket, küldjék el azokat a filmjeiket, melyek a cigányság életének eseményével foglalkoznak: örömével, bánatával, konfliktusaival, beilleszkedési zavaraival, sikereivel, kudarcaival, munkaproblémáival, alkotásaival. A filmek mindenképpen dokumentum-jellegűek legyenek (tehát ne játékfilmek). Időtartamuk legalább 4-5 perces és legfeljebb 25-35 perces legyen. A nemzetközi zsűri előválogatása után kerülnek be a filmek a versenyprogramba, ahol a 20 legjobb film Emléklapot kap. Az öt legjobb filmet fődíjjal jutalmazzuk, emellett a fődíjas alkotások automatikusan részt vesznek a következő, 2013. évi fesztiválon. A zsűri értékelésében elsődleges szempont nem a művészeti tartalom, hanem inkább a valóság hűséges megjelenítése és a tanulságok. (Feltétel, hogy a film ne legyen 5 évnél régebbi!)

Egy alkotóműhely több filmet is nevezhet. Szeretnénk, ha minél több alkotóműhely, minél több filmmel pályázna.

Nevezési díj: nincs
A jelentkezési lapok beküldési határideje: 2012. március 01.
Az alkotások beküldésének határideje: 2012. március. 10.

A jelentkezési lapokat a romalife.docfilms@gmail.com email címre várjuk. Egynél több alkotás nevezése esetén mindegyikhez külön jelentkezési lapot kell kitölteni.

A nevezési lap itt letölthető.

Az alkotásokat:
Digitális formátumban, DVD minőségben;
Alkotásonként külön lemezre írva;
Filmenként 2 példányban várjuk a következő postacímre:

Azimon Kft
1301 Budapest, Postafiók 85.

A V. Roma Life – Közép-európai Dokumentumfilm Fesztivál Díjátadójára 2012. március 24-én (szombaton) kerül sor Budapesten, előreláthatólag a Bem Art Moziban. A gálán a nyertes filmek is levetítésre kerülnek. A rendezvényen való részvétel mindenki számára ingyenes és média-nyilvános.