palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Verselő Antológia pályázat

info-szponzor kft. pályázatKedves Író Barátunk! Az elmúlt években az ANÁRBO Szövetkezet és jómagam igyekeztünk az amatőr irodalom számára megjelenési lehetőséget biztosítani. Ennek eredménye volt, hogy néhány éve egy régi elképzelésem álomból valósággá válhatott. Megjelent három Verselő Antológia! Ezekről a kötetekről, az íróktól és olvasóktól visszaérkezett vélemények alapján elmondható, hogy elérhető áron magas minőséget sikerült nyújtaniuk.

A továbbiakban az Info-Szponzor Kft. keretein belül folytatjuk az elmúlt években sikeresen megkezdett, amatőr irodalmat támogató tevékenységet. A Verselő Antológia továbbra is szerepel a kiadó terveiben. Változatlanul meg kívánjuk tartani az elérhető árat és a magas minőséget. A Verselő Antológia 2011 kiírását a nyár folyamán olvashatják az érdeklődők.
Az Info-Szponzor Kft. úgy döntött, hogy bővíti az amatőr írók számára a megjelenési lehetőségeket. Ennek keretében most két antológia pályázati kiírására kerül sor.

Mind a két kiadvány A/5-ös méretű, ragasztott kivitelű és a jobb tartás érdekében a borító teljesoldalas füllel ellátott. Egy oldal: 40 sor * 137 karakter, 10-es betűnagyság. Tervezett oldalszám: 200-250 oldal.
A kötetekbe pályázat útján kerülhetnek be a művek. Egy-egy alkotó 2-20 oldalon jelenhet meg.

Pályázni lehet bármilyen írott művel (vers, próza, stb.), vagy fekete-fehér képzőművészeti alkotással (rajz, fotó, stb.), ami megfelel a kötet tartalmi követelményének.
Pályázati díj: nincs.
Részvételi díj: 1.950 Ft/ oldal. Ezt csak megjelenés esetén kell megfizetni.
A részvételi díj tartalmazza a megjelenés és a postázás költségét egy megadott szállítási címre, valamint minden két oldal után három tiszteletpéldány árát.
Az igényelt oldalakon a műveken kívül helyet kap egy fekete-fehér fénykép a szerzőről és egy rövid bemutatkozó szöveg, összesen fél oldal terjedelemben.
A pályázati anyagnak tartalmaznia kell az írásos és/vagy képes pályázati anyagot, egy fekete-fehér fotót a szerzőről, egy bemutatkozást ( max 1000 karakter) és egy postázási címet is.
Az anyagokat a legegyszerűbb formában várjuk. Lehetőség szerint jegyzettömbben vagy szövegszerkesztőben. Kérjük, hogy az anyag ne tartalmazzon semmilyen különleges formázást!

A pályázatokat az infoszponzor@gmail.com címre kérjük eljuttatni.
A pályázat, a kiírását követően folyamatos. Ez azt jelenti, hogy amint összejön egy kötet megjelenéséhez elegendő (megfelelő minőségű) írás, azonnal megkezdjük a szerkesztést és elindítjuk a kötet kiadását. Érdemes tehát gyorsan pályázni!

Valamennyi pályázót értesítjük, hogy pályázati anyaga (részben vagy egészében) bekerülhet-e a kötetbe. Bekerülés esetén elküldjük a részvételi díj befizetéséhez szükséges adatokat (befizetendő összeg, számlaszám).
Amint az anyag szerkesztésével elkészültünk, a pályázónak pdf formátumban elküldjük a szerkesztett anyagot. Ezt már úgy fogja látni, ahogy a kötetben megjelenik. A pályázó ellenőrzés után visszaküldi a pdf fájlt és jelzi, ha javítási igénye van. Ha szükséges, javítás után újabb ellenőrzésre ismét megkapja az anyagát. Amikor a szerkesztett anyag mindenben megfelelő (természetesen ez remélhetőleg már az első alkalommal így lesz), akkor a pályázó a pdf fájl visszaküldésével egyidőben jelzi, hogy a szerkesztett anyag tartalma és formája számára megfelelő és a megjelenéshez hozzájárul.
Amikor a kötetek elkészülnek a kiadó a postázási címekre minden két megjelent oldal után három tiszteletpéldányt eljuttat a szerzőkhöz.
A részvételi díjon felül a pályázóknak semmilyen más jogcímen további fizetni valójuk nem lesz. A befizetett összegről természetesen mindenki számlát kap, amit a kötetekkel együtt juttatunk el a szerzőkhöz.
A tiszteletpéldányokon felül is rendelhetők további kötetek. Ezek ára: 1350 Ft/db.

A kötetek témakörei, amelyekhez kapcsolódóan várjuk a pályázati anyagokat:
1. kötet – Együtt: A kötet témája – a címből is következően – minden nagyon szoros emberi kapcsolat, amely az együttlét különleges minőségéről szól. Tehát írásokat várunk például: a szerelemről, a szülő-gyermek, a testvéri, a baráti kapcsolatokról, a társadalmi összetartozásról,
az összefogás, a szeretet erejéről.
2. kötet – Az emberen túl: A kötet témája, a címből következően, minden olyan képzelt lény, vagy világ, ami nem emberi. Lehet az írás fantasy, horror vagy bármilyen más téma, ami elképzelt lényeket, világokat mutat be. Tehát írásokat várunk például: a vámpírok, a zombik és más képzelt lények világáról; illetve világunk és ezen lények találkozásáról, együttéléséről.
A pályázattal kapcsolatban érdeklődni lehet az infoszponzor@gmail.com címen.

Letölthető dokumentumok

2011_antologiak-pályázati kiírás