palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

VIII. Egyházi- és Világi Borok Versenye

A Gödöllő Környéki Regionális Turisztikai Egyesület (GKRTE) kezdeményezésére a VIII. Egyházi- és Világi Borok Versenyét Nyársapát Önkormányzata a Ceglédi Unghvári László Borrend közreműködésével rendezi meg 2013. április 30-án. A verseny eredményhirdetésére 2013. július 13-án, szombaton az V. Nyársapáti Lecsófesztivál, valamint „A Kenyér, a Bor és a Kultúra Ünnepe” című rendezvény keretében ugyancsak Nyársapáton kerül sor.

2013-ban nyolcadik alkalommal rendezi meg a Gödöllő Környéki Regionális Turisztikai Egyesület az Egyházi- és Világi Borok Versenyét. Gödöllő, Fót, Pécel, Mogyoród, Nagytarcsa, Tóalmás, Veresegyház után ezúttal Nyársapát ad helyet e nemes versengésnek.
Tisztelettel várjuk mindazon borászatok, borokat készítő bortermelők jelentkezését, akik hagyományaikban követik az egyházi liturgiához használt borok készítését. Várjuk továbbá az egyházi borászatokat, mindazon bortermelőket, akik pincészetük és boraik elnevezésében egyházi személyiségek, szentek nevét vették fel. Természetesen minden egyéb a szőlő-bor vertikumban gazdálkodó borászat jelentkezését szívesen fogadjuk.
Nevezni lehet: fehér-, rose és vörösborokkal A versenyen résztvevő borokat szakmai zsűri bírálja el./a szakmai zsűri elnöke: Horváth Csaba a HNT főtitkára/
A legjobbnak ítélt 3 db minta elnyeri a BASF – CHAMPION – címet.
Nevezési határidő: 2013. április 19.
A borversenyre jelentkezni lehet az alábbi honlap-címekről letölthető nevezési lap kitöltésével e-mailben: erdeszf@gmail.com, levélben Szarka Mihály Mûvelõdési-és Szabadidõközpont 2712 Nyársapát, Sallai I. u. 7.,
faxon: 06 28 512-460.
A borverseny dokumentumait letöltheti, illetve tájékozódhat a következő weboldalakon:
www.gkrte.hu, www.hnt.hu, www.nyarsapat.hu
Nevezési díj: 2 000 Ft mintánként
Nevezési díj befizetése: átutalással
Nyársapát Község Önkormányzata, bankszámlaszám: 65100352-10550018  Pátria Takarékszövetkezet(kérjük a megjegyzés rovatba beírni: borverseny nevezési díj), illetve rózsaszín postai csekken, valamint Nyársapáton
készpénzben. (a számlát postázzuk.)
Befizetési határidő: 2013. április 19.
Letölthető dokumentumok
Minta leadási ideje: 2013. április 23-án és 24-én, 9-16 óra között a következő helyszíneken:
• Szarka Mihály Művelõdési- és Szabadidőközpont, Nyársapát, Sallai I u. 7., Tel.: 06-53-389-027
• Aranyhegyi Pinceszövetkezet Ceglédbercel, Cserő major, Tel.: 06-53-378-840
• Mátrai HT. Gyöngyös, Koháry u. 4., Tel.: 06-37-500-663
• Lessko & Lesko Bt. Mád, Batthyány u. 29. Tel.: 06-20-376-6944
• lzsák, Arany Sárfehér Szőlő- és Bortermelők Szöv.Izsák, Dózsa tér 3., Tel.: 06-20-569-3783
• Pannonhalmi Borház Kft. Pannonhalma, Vár 1. Tel.: 06-96-570-171
• Szekszárdi HT. Szekszárd, Táncsics u. 3. Tel.: 06-74-410-339
• Badacsony, Pannon Egyetem SzBKI., Badacsonytomaj, Római u.181., Tel.: 06-87-532-200
Minta mennyisége:3 db 0,75 (tokaji boroknál 0,5) literes palack/fajta, (muzeális borok esetén 2 db/fajta)
A palackon kérjük feltüntetni: 
a termelő nevét, címét, telefonszámát; a bor fajtáját, évjáratát, termőhelyét; cukortartalom szerinti besorolását, savtartalmát.
A borversennyel kapcsolatos információk kérhetők:
Erdész Ferenc hegybíró – Tel.: 06-20-347-2223
E-mail: erdeszf@gmail.com
Simon Ernõ nagymester – Tel.: 06-20-921-8410

Web: http://www.gkrte.hu/