palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Zöld Forrás pályázat 2016

zold forrasMegjelent a Földművelésügyi Minisztérium idei  Zöld Forrás pályázata,  a környezet- és természetvédelmi céllal létrejött, a nemzeti környezet- és természetvédelmi célok elérésében közvetlenül feladatot vállaló civil szervezetek számára.

A pályázat célja, a környezet- és természetvédő civil szervezetek támogatása, aktív részvételének biztosítása a Nemzeti Környezetvédelmi Programban meghatározott célkitűzésekhez illeszkedő, illetve bizonyos állami feladatok átvállalásából adódó szakmai programjaik eredményes és hatékony megvalósításában.

A támogatás az alábbi célokra, illetve azok megvalósításának költségeire igényelhető

A Zöld Forrásból a támogatás igénybevételére jogosultak a Nemzeti Környezetvédelmi Programban alábbiakban megfogalmazott célkitűzésekhez illeszkedő, illetve az átvállalható állami feladatok hatékony és eredményes teljesítéséhez kapnak segítséget:

  1. Az életminőség és az emberi egészség környezeti feltételeinek javítása;
  2. Védett természeti értékek és erőforrások védelme;
  3. Az erőforrás-takarékosság és a -hatékonyság javítása.

A fenti célokkal összhangban az alábbi tevékenységtípusokra és azok megvalósításának költségeire igényelhető a támogatás:

  1. élőhelyvédelem;
  2. környezet- és természetvédelmi monitorozás;
  3. ismeretterjesztő, a környezet- és természettudatosságot szolgáló kiadványok, könyvek elkészítése, kiadása;
  4. szemléletformáló, szakmai információkat közvetítő honlapok készítése, üzemeltetése;
  5. környezetvédelmi tanácsadás;
  6. környezeti nevelési célú programok szervezése, lebonyolítása;
  7. kiemelt környezet- és természetvédelmi célok megvalósulásához, jeles napokhoz, stb. kapcsolódó figyelemfelkeltő kampány;
  8. ágazati szakmai rendezvények szervezése;
  9. természet- és környezetvédelmi ismeretterjesztés, szemléletformálási céllal, rendezvényeken való részvétel.

A pályázók köre

Pályázatot, azon környezet- és természetvédelmi civil szervezetek nyújthatnak be, akik az alábbi feltételeknek eleget tesznek:

  1. 2014. január 1. előtt jogerősen Magyarországon bejegyzettek;
  2. tevékenységüket Magyarországon végzik;
  3. alapító okiratban/alapszabályában rögzítetten környezet- és természetvédelmi céllal létrejött társadalmi szervezetek – alapítványok, egyesületek, szövetségek, amelyek
  4. az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény alapján civil szervezetnek minősülnek;
  5. a Civil tv. szerinti közhasznúsági fokozattal rendelkeznek;
  6. 2014-ben és 2015-ben környezetvédelmi és/vagy természetvédelmi tevékenységet folytattak;
  7. 2014. évi beszámolóját és annak közhasznúsági mellékletét nyilvánosságra hozták.

A támogatás formája és a finanszírozás módja

A támogatás egyszeri, vissza nem térítendő, mértéke legfeljebb az összes elszámolható költség 100%-a. Az FM az odaítélt összeget egyösszegű előlegfinanszírozás formájában utalja át Támogatott bankszámlájára.

A pályázattal elnyerhető támogatás mértéke

A jelen pályázattal meghirdetett támogatásra a Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény XII. Földművelésügyi Minisztérium fejezetének a 20/2/14 szám alatti jogcímcsoport szerinti „Állami feladatok átvállalása a Nemzeti Környezetvédelmi Program megvalósításában”előirányzat keretösszegéből 70.000.000 Ft áll rendelkezésre.

Az egy pályázattal elnyerhető vissza nem térítendő támogatás összege 500.000 forinttól 3.000.000 forintig terjedhet.

500.000 Ft-nál alacsonyabb támogatási összegre értékelt pályázatot támogatni nem lehet.

Letölthető dokumentumok

A pályázatokat 2016. március 31-től 2016. május 6-ig, kizárólag postai úton lehet beadni.

A pályázati felhívással kapcsolatban az FM Parlamenti és Társadalmi Kapcsolatok Főosztálya, illetve kijelölt munkatársai látnak el ügyfélszolgálati tevékenységet, amelynek keretében adnak tájékoztatást és nyújtanak segítséget a pályázatok benyújtásával, a szerződéskötéssel, illetve az elszámolással kapcsolatosan.

Elérhetőségek:

Földművelésügyi Minisztérium
Parlamenti és Társadalmi Kapcsolatok Főosztálya
Telefonszámok: 06 1 79 58078, 79 51063, 79 51568
E-mail címek: zoldforras@fm.gov.hu