A Csokonai Művelődési Központ Újpalotai Szabadidő Központja és a Zsókavár Galéria képzőművészeti pályázatot hirdet fiatal, alkotó képzőművészek részére „In-Spirál-Hház” címmel három választható témakörben.
Az újpalotai lakótelep szerves részeként, az egykori C5-ös városközpont, az újpalotaiak főközpontjának terve (tervezők: Callmeyer Ferenc, Tenke Tibor) összetett társadalmi-gazdasági okok miatt korábban nem valósulhatott meg.
Újpalotán, a mai Zsókavár utcában, a Fő tér közelében mindössze egy furcsa szerkezet darab alakult ki, amelyet Callmeyer Ferenc építész egy interjúban „funkcionálatlan ringlispíl”-nek nevezett. („Újpalota építészeti múltja”, dokumentumfilm, 2005. – 39 perc, Szerkesztő-riporter: Kelemen Árpád, operatőr: Bajnóczy Attila)
Az évek során a Toronyház mellett ez a sajátos szerkezet – a hetvenes évek egyik „torzója” – is a városrész egyik jelképévé; „befejezetlen emlékművévé” vált.
A pályázat célja
A lakótelepi sajátos vizuális környezet felfedezése. A lakótelep vizuális „változásnyomainak”, összetettségének megértése. A „múlt-jelen-jövő” időnyomainak jelrendszere a lakótelepen – az alkotó képzelet, a képzőművészet lehetőségeivel.
A pályázat célja, hogy segítse a tehetséges alkotóművészeket önálló vagy csoportos képzőművészeti kiállítás rendezésében – ezáltal segítse pályakezdésüket és/vagy művészi fejlődésüket. Segítse az alkotókat – sajátos formanyelvük, egyéni hangvételük alapján – tartalmában korszerű, technikailag színvonalas művek létrehozásában.
Pályázhat
18. életévét betöltött illetve 2013. május 31-ig – tizennyolcadik életévét betöltő alkotó, fiatal/pályakezdő képzőművész (festő-, grafikus-, szobrász-, intermédia művész), fotós vagy bármely művészeti vagy egyéb szakterület képviselője, aki kedvet érez a témának megfelelő alkotásra. A pályázat benyújtható egyénileg és csoportosan egyaránt.
A pályázat tartalmi és formai követelményei
Választható témakörök:
- a./ „Spirál-ház(torzó)”, mint műalkotás
- b./ Virtuális szabadtéri kiállítás terve a „spirálban” – látványterv rövid műleírással
- c./ „Lakótelepi időgép” – az újpalotai lakótelep jelrendszere a műalkotásban
Technika: szabadon választott (bármilyen képgrafikai, tervező grafikai technika vagy sokszorosító grafikai eljárás, festészeti technikák, kisplasztika, montázs, kollázs, makett, fotó, animáció, videó, installáció, stb.)
b./ A látványterv részletes műleírása: maximum 2 oldal (A4-es). A látványterv vagy látványterv-sorozat – a jelentkezési lap alapján – külön részletes műleírás nélkül is beadható a pályázatra.
Egy pályázó egy választott témakörben pályázhat – szabadon választott technikával készült – egy alkotással vagy sorozattal. A sorozat maximum öt részből/képből állhat.
Az alkotás mérete (paszpartu nélkül) maximum 100x70cm-es lehet, plasztika, makett esetében maximum méret: 70x100x50cm. Installációnál fotó- vagy videó-dokumentációt kérünk. Az alkotásokat keret nélkül, paszpartuban vagy anélkül lehet benyújtani a megadott maximum méret figyelembe vételével. Kisebb méretű alkotásoknál (a kiállítási lehetőségek miatt) 50x70cm, 40×50 illetve 30x40cm méretű alkotások benyújtását javasoljuk.
Benyújtandó
- 1db alkotás/terv vagy 1db sorozat, amely maximum 5 db képből/részből áll,
- a pályázat mellékleteként megjelent kitöltött adatlap 1 példányban.
A pályaművek és a pályázati adatlap beadásának módja
Személyesen, az eredeti alkotás vagy fotó-dokumentáció benyújtásával illetve videó-dokumentáció esetén adathordozón (CD, DVD) az Újpalotai Közösségi Ház információjában. Cím: 1157 Bp., Zsókavár u. 15. tel: 06/1-410-0836, hétköznapokon 9-19 óráig.
Megközelíthető: a Belváros felől a 173, 173E autóbuszokkal, Újpest felől a 196, 196A autóbuszokkal, a Mexikói úttól a 69-es villamossal.
Letölthető dokumentum
Palyazati_adatlap_zsokavar_galeria_2013(1)
Beadási határidő: 2013. május 17. péntek 19 óra
A pályázat elbírálása
A pályázati alkotásokat szakmai zsűri értékeli. A beadott pályaművekből – a zsűri döntése alapján – 2013. júniusában kiállítást rendezünk a Zsókavár Galériában.
A kiállítás megnyitót 2013. június 4-én, kedden 18 órakor az Újpalotai Napok keretében rendezzük.
A kiállításra kerülő művekről minden alkotót e-mailban értesítünk 2013. május 30-ig. A beadott sorozatokat a zsűri megbonthatja, a tárlat rendezés szempontjai alapján egy-egy képet kiemelhet. A kiállítási meghívókat előzetesen május végén e-mailben küldjük.
Az értékelés szempontjai: A beadott művek, tervek kvalitása. Kreativitás, ötlet és képzőművészeti technikai megvalósítás minősége.
Díjak, elismerések: A legkiemelkedőbb pályázók 2014-ben a Zsókavár Galériában önálló vagy csoportos tárlaton vehetnek részt. A Csokonai Művelődési Központ Újpalotai Szabadidő Központja számukra 200-200 db nyomdai meghívót biztosít a kiállításokra, vállalja a kiállítás megnyitó vendéglátási költségeit meghatározott keret szerint, szakmai publikációt biztosít a www.csokonaimk.hu honlapon és a helyi médiában, nyomdai plakáton és honlapokon hirdeti a tervezett tárlatokat.
Minden pályázó tárgyi jutalomban részesül (emléklap, különböző helytörténeti kiadványok, szakmai CD és/vagy könyv).
A pályázat anyagából – az USZIK sikeres pályázata esetén – katalógus és/vagy DVD készül.
A pályázat beadásával kapcsolatos további információ
Nevezési és részvételi díj nincs.
A pályázati kiírás és az adatlap nyilatkozattal letölthető a Csokonai Művelődési Központ honlapjáról: www.csokonaimk.hu., vagy e-mailben kérhető Nagy-Simon Patríciától és Kissné Breczek Margittól: simonpati@gmail.com és breczekmargit@gmail.com e-mail címeken.
A pályázathoz – előzetes telefonon vagy e-mailben történő időpont egyeztetés alapján – szakmai anyag és tájékoztatás kérhető Újpalota helytörténetéről. Kelemen Árpádtól az Újpalotai Szabadidő Központ vezetőjétől: Újpalota alapítása, építészeti tervei, építése, részeinek története, folyóiratok, könyvek, filmek; Kissné Breczek Margit művésztanártól: lakótelepi vizuális környezet és betekintés vizuális nevelési kísérletekbe, kutatásokba.
Pályázati információk: Nagy-Simon Patrícia simonpati@gmail.com és Kissné Breczek Margit, breczekmargit@gmail.com címen.
Ajánlott szakirodalom, amely telefonos egyeztetés után az Újpalotai Közösségi Házban is megtekinthető és elérhető a pályázatra való felkészülés, alkotás során:
Lipp Tamás: Honfoglalás Újpalotán, Kossuth Könyvkiadó, Bp., 1978.
Lipp Tamás: Álom szocreál kivitelben, Újpalotai Szabadidő Központ, Újpalota, 2009.
Szepes Erika: Újpalota – egy városrész regénye, PressCoord Kft., Újpalota, 2002.
30 év krónikája – Szemelvények az Újpalotai Szabadidő Központ három évtizedének történetéből, Csokonai Művelődési Központ Újpalotai Szabadidő Központja, Bp., 2010.
Újpalota 40 éves – Mozgóképes krónika 1-2. DVD, Szerkesztette: Kelemen Árpád, Újpalotai Szabadidő Központ, Újpalota, 2010.
A pályázat és kiállítás szervezői:
Csokonai Művelődési Központ Újpalotai Szabadidő Központja
Zsókavár Galéria
Kissné Breczek Margit
művésztanár
További cikkek a rovatban
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához pályázat (ERFA) – KEHOP Plusz-4.1.7-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához (KA) – Budapest
Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja! pályázat
Demján Sándor Tőkeprogram pályázat – kkv-k számára
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
Demján Sándor „1+1” KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Pályázat szőlő- és borágazatban hasznosított gépek, technológiai berendezések és informatikai eszközök beszerzéséhez
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Pályázat kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek támogatására
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
A demokrácia ellenálló képességének kiadása pályázat
Hankook Abroncsadományozási program – pályázat