A Humanitás Szociális Alapítvány „Szociálisan rászoruló személyek támogatását célzó pályázati program” keretében pályázatot hirdet „Láthatatlan Angyalok” pályázat címmel az alábbi célok megvalósítására.
A pályázat kódszáma: 2013/III/3.
A Pályázat célja vagyoni helyzetük, egészségi állapotuk vagy egyéb életkörülményeik okán szociálisan rászoruló személyek, családok támogatása, akik szerény jellemük, introvertált személyiségük, szellemi, testi fogyatékosságuk, vagy idős koruk okán önállóan alapítványi támogatásért fordulni nem tudnak, illetőleg problémáik megoldására mindenkor külső segítség bevonása nélkül törekszenek, de adott élethelyzetük ily módon, támogatás hiányában nem megoldható. A támogatás feltétele, hogy az alkalmas legyen az érintett személyek életminőségének, egészségi állapotának, szociális helyzetének, és életkörülményeinek érdemi javítására.
Támogatandó célok különösen:
- tartósan fennálló rossz egészségi állapot javítását célzó kezelések igénybe vételének, gyógyászati segédeszközök, gyógyszerek beszerzésének támogatása, mely az érintett személy egészségi állapotában és életminőségében érdemi javulást idézhet elő, lehetővé téve a támogatott munkavállalását, közösségi életben való részvételét;
- lakhatással kapcsolatos súlyos problémák megoldásához való hozzájárulás;
- a pályázó életminőségének, szociális helyzetének, életpálya lehetőségeinek javítását célzó képzését, munkavállalását elősegítő támogatás biztosítása,
- a nehéz, létfenntartást veszélyeztető élethelyzet megoldását egyéb módon segítő támogatás.
Pályázhatnak: A pályázat benyújtására e körben azon személyek („láthatatlan angyalok”) jogosultak, akik a támogatandó személyek életkörülményeit jól ismerik, és megítélésük szerint a rászoruló szociális helyzetén az Alapítvány által nyújtandó támogatás érdemben javíthatná.
A Pályázat benyújtásának címe: Humanitás Szociális Alapítvány, 1243 Budapest, Pf.: 513
Letölthető dokumentum
A Pályázat benyújtásának határideje: 2013. október 30.
Az igényelhető támogatás formája: a pályázatban bemutatott cél, program megvalósításának időtartamára több részletben, vagy egy összegben folyósított támogatás, szociális segély.
A támogatás igénybe vételének módja: a „hatékony támogatás és valós segítség” elvét szem előtt tartva szociális támogatásainkat/segélyeinket kizárólag megfelelő dokumentációval alátámasztott pályázat benyújtása alapján lehet igénybe venni, mely lehetővé teszi a döntéshozó Kuratórium számára a pályázó élethelyzetének lehető legalaposabb megismerését.
Elérhetőség
Humanitás Szociális Alapítvány – 1075 Budapest, Madách Imre út 5.
Tel.: +36-1-321-5065
postmaster@humanitasalapitvany.t-online.hu
Tel.: +36-1-321-5065
postmaster@humanitasalapitvany.t-online.hu
Ügyintéző: Szőke Gyuláné
További cikkek a rovatban
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához pályázat (ERFA) – KEHOP Plusz-4.1.7-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához (KA) – Budapest
Sérülékeny személyek számára komplex támogató szolgáltatások pályázat – MMIA Plusz-2.2.3-24
Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja! pályázat
Demján Sándor Tőkeprogram pályázat – kkv-k számára
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
Demján Sándor „1+1” KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Pályázat szőlő- és borágazatban hasznosított gépek, technológiai berendezések és informatikai eszközök beszerzéséhez
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Pályázat kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek támogatására
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
Hankook Abroncsadományozási program – pályázat