A Nemzeti Egészségügyi és Egészségipari Kommunikációs Közhasznú Egyesület (NEEK) pályázatot hirdet a ,,2010 egészségügyi kommunikációs szakembere” cím elnyerésére.
A pályázat nyílt, azon olyan személyek vehetnek részt közvetlenül vagy közvetetten – tehát mások általi ajánlás alapján -, akik 2010-ben a legtöbbet tették az egészségügyi kommunikáció (marketing, public relations és reklám stb.) elmélete és gyakorlata terén.
A pályázati anyagot:
- közvetlen részvételnél maga a pályázó,
- közvetett részvétel (ajánlás) esetén
- szakmai és érdekképviseleti szervezetek, kamarák vezetői, testületei, képviselői,
- minisztériumok, vagy más országos hatáskörű szervek képviselői
- a nyomtatott vagy elektronikus sajtó szerkesztőségei
készíthetik el, illetve nyújthatják be elektronikus úton.
A pályázati anyagokat bizalmasan kezeljük, csak a szakmai zsűri tagjai számára lesznek hozzáférhetőek.
A pályázat kötelező tartalmi elemei:
- Szakmai életrajz (a pályázó személyes adatai, végzettségek, képzettségek, szakmai tapasztalatok, elérhetőségeik), illetve ajánlás esetén a jelölt neve és elérhetőségei
- A pályázónak az egészségügyi kommunikáció területén kifejtett tevékenysége, eredményei, különös tekintettel a 2010-es évre
- Egyéb dokumentumok, amelyek a pályázó megítélése szempontjából fontosak lehetnek, és a pályázó eredményeit bizonyítják (pl. díjak, elismerések, publikációk, sajtóanyagok)
A pályázat benyújtásának határideje: 2011. január 25., 24:00
A pályázati anyag (a csatolt dokumentumok nélkül) legfeljebb 10 gépelt oldal terjedelmű lehet (Times New Roman betűtípus, 12-es méret, 1,5 sorköz).
A pályázatot elektronikus úton kell benyújtani az el.kft@chello.hu E-mail címre. Az E-mail tárgyrovata a következő legyen: ,,NEEK-pályázat”. Javasolt formátum: MS Word vagy PDF, illetve a mellékletek esetében TIFF vagy JPG is.
Nevezési díj nincs.
A cím (és a vele járó 100.000 Ft-os díj) ünnepélyes átadására a Marketing, public relations és reklám az egészségügyben XIV. Országos Konferencián kerül sor. (Budapest, 2011. február 17-18., http://www.euuzlet.hu/kommunikacio)
Bővebben: http://www.euuzlet.hu/neek
További cikkek a rovatban
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához pályázat (ERFA) – KEHOP Plusz-4.1.7-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához (KA) – Budapest
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra