A települések rehabilitációja az Európai Unió törekvéseivel összhangban kiemelt célkitűzése az Új Magyarország Fejlesztési Tervnek (ÚMFT). A 2007–13-as hétéves időszakra 270 milliárd forint áll rendelkezésre ilyen beruházásokra. Ebből több mint 200 milliárd már 2007–08-ban elérhetővé vált pályázatokra és kiemelt projektekre. A fejlesztések három területen valósulnak meg: funkcióbővítő és szociális célú városrehabilitáció, illetve kis léptékű településfejlesztés. Fontos kikötés valamennyi településrehabilitációs programnál a komplex szemlélet, egy-egy terület integrált fejlesztése és a helyi lakosok véleményének figyelembevétele.
Funkcióbővítő városrehabilitációra a hazai társfinanszírozással együtt 43,48 milliárd forint uniós forrást irányzott elő a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) 2007–08-ra. Itt az eddig meghirdetett pályázati kiírásokra összesen 108,41 milliárd forint támogatási igényt nyújtottak be. Már 76 pályázat esetében megszületett a támogatói döntés, együttesen 50,5 milliárd forint beruházási értékben. A funkcióbővítő rehabilitáció a városok, városrészek központi területeinek integrált fejlesztését és korszerűsítését egyaránt szolgálja. A támogatásra igényt tartó projekt kötelező elemei közé tartoznak a terek, köztulajdonú ingatlanok fizikai megújítása mellett a közösségformálást erősítő, helyi foglalkoztatást javító és a vállalkozások fejlődését ösztönző intézkedések. A nyertes projekteknél EU-s támogatással valósulhat meg például a helyi piaccsarnok korszerűsítése, múzeumok, szabadidős létesítmények, közigazgatási épületek rekonstrukciója, kis- és középvállalkozások kiskereskedelmi és szolgáltatóegységeinek külső felújítása, barnamezős területek fejlesztése. Emellett játszó- és foglalkoztatóházak, helyi foglalkoztatási kezdeményezések is kaphatnak támogatást a projekt keretében.
A szociális városrehabilitációról 2007–08-ban kétfordulós eljárás keretében eddig 19 projekt továbbfejlesztéséről döntöttek, összesen 8,96 milliárd forint értékben. Itt alapvető elvárás a leromlott állapotú vagy leszakadó városrészek fejlesztése a fizikai környezet megújításával és egyidejűleg a szociális problémák kezelésével. A program elsősorban a lakótelepek és/vagy a halmozottan hátrányos helyzetűek lakta területek komplex rehabilitációját támogatja, és ösztönzi az ott működő vállalkozások bevonását a beruházásba. A támogatható körbe tartozik a lakóépületek közös tulajdonú részeinek korszerűsítése, új szociális bérlakások kialakítása, a meglévők felújítása, közterek, parkok létesítése.
A megyei jogú városok és Budapest funkcióbővítő és szociális célú rehabilitációs fejlesztései kiemelt projektek formájában valósulhatnak meg, az előirányzott keret 2007–08-ban 36,98 milliárd forint volt. Eddig 13 beruházásról született elvi támogató kormánydöntés, s több város projektjavaslata már a második körös értékelésnél tart. Jó hír lehet az érdekeltek számára, hogy az NFÜ szakemberei már 2009 első fél évében számolnak a támogatási szerződés megkötésével. A kormány eddig összesen nyolc megyei jogú város – Debrecen, Győr, Kaposvár, Nyíregyháza, Sopron, Székesfehérvár, Szolnok, Szombathely – rehabilitációs programjának támogatásáról döntött.
A kis léptékű településfejlesztésre 2007–08-ban 7,8 milliárd forintnyi keret állt rendelkezésre. A nagy érdeklődés jele, hogy eddig 195 pályázat összesen 8,3 milliárd forint uniós és hazai támogatást nyert. Egy-egy közterületre, utcára, épületre kiterjedő kis léptékű infrastrukturális fejlesztés valósulhat meg a program keretében. Ezek a beavatkozások javítják a településképet.
Érdemes külön is szemügyre venni az ország hét régiójának városrehabilitációs programjainak jellemzőit. A legnagyobb keretösszeget – 26,73 milliárd forintot – Közép-Magyarország régió szánja erre a célra, itt akár a hatvanhatot is elérheti a támogatott projektek száma. A második – 9,19 milliárd forintos előirányzattal – Észak-Magyarország, amely csaknem hatvan fejlesztést kíván felkarolni.
(VG)
További cikkek a rovatban
Sérülékeny személyek számára komplex támogató szolgáltatások pályázat – MMIA Plusz-2.2.3-24
A digitális terek elérhetőségének és a hátrányos helyzetű csoportok digitális kompetenciájának fejlesztése pályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Vidéki kis- és közepes vendéglátóipari vállalkozások versenyképességének növelése pályázat
Pályázat balatoni szolgálati lakások kialakítására önkormányzatok számára
Lakótelepi zöldfelület-gondozási pályázat a Fővárosban
TOP_Plusz-4.1.1-23 – Egészséges utcák program – pályázat fővárosi önkormányzatok részére
SM06 Geotermikus energiaforrások táv- és településfűtéshez pályázat
Bicikli- és rollerpályázat fiataloknak
Pályázat komplex támogató szolgáltatások a Magyarországon jogszerűen tartózkodók részére – MMIA Plusz-2.2.1-24
Pályázat utcai kerékpártárolók létesítésére
Elkezdődött a LEADER pályázatok társadalmasítása
Településfásítási Program IV. ütem
Visegrad grants – a visegrádi országok területén működő szervezetek együttműködési projektjeinek támogatása pályázat
Fővárosi Szolidaritási Alap pályázat
Pályázat a geotermikus energiaforrások táv- és településfűtéshez programkomponens operátor feladatainak ellátására
RRF-MMSZA-1.0.0.3-23 – Közösségi Tanulóház modellprogram pályázat
Mintaiskola modellprogram pályázat
Bringasztráda program pályázat
Pályázat sítanpályák építésére
Magyar Falu Program – Pályázat tanya- és falugondnoki busz beszerzése
Magyar Falu Program – Pályázat kommunális eszközök beszerzésére
Magyar Falu Program – Pályázat óvodai játszóudvar, közterületi játszóterek fejlesztésére
Magyar Falu Program – pályázat eszközbeszerzésre