A Tormay Cécile Kör Dobos Menyhért, a Duna Televízió vezérigazgatójának fővédnökségével, a Rákóczi Szövetség, a Klebelsberg Kultúrkúria, a Nemzeti Értékvédő Egyesület és más civilszervezetek támogatásával irodalmi pályázatot hirdet az alábbi címmel: „90 éves a Napkelet, Magyar Örökségünk.”
Tormay Cécile és lapja – a Klebelsberg Kuno alapította – Napkelet irodalmi és kritikai folyóirat csaknem 70 éve szovjet parancsra, indexre és zúzdába került, s ezzel nemzetközileg elismert művészeink és tudósaink váltak „száműzöttekké”. A néhány megmentett folyóirat-példányban páratlan értékeink porosodtak a mai napig. Holott a Napkelet – már a szakma által is kimondottan – a Nyugat méltó társa. A Napkelet és főszerkesztője 2012-ben megkapta a Magyar Örökség-díjat.
A Napkelet rehabilitálása, kutatása azonban épp, hogy elkezdődött, így számos szenzációt ígér. Hozzájárul a csonka magyar irodalmi kánon kiegészítéséhez, sőt a teljes magyar kulturális hagyaték jelentős gazdagodásához.
A magas szakmai színvonalú zsűri ezt a célt szem előtt tartva azokat a fiatalokat díjazza, akik az 1923-ban induló – és a 30-as években fénykorát élő – Napkeletet vagy szerzőit, cikkeit kutató, bemutató és népszerűsítő, saját munkát igénylő, eredeti dolgozatokat nyújtanak be. A pályaműveket elsősorban a Napkelet megadott cikkei és témakörei alapján– Klebelsberg szellemiségében – irodalmi igényességgel megírva kell elkészíteni az alábbiak szerint:
A pályázattal kapcsolatos minden hiteles információt – beleértve a pontosító, kiegészítő tájékoztatást – a Tormay Cécile Kör a www.tormayc.webs.com honlap „Pályázat” rovatában közli.
A Rákóczi Szövetség ezeket saját honlapján folyamatosan közzéteszi.
Pontosabb információ kérhető: napkelet90@gmail.com
A pályázatot két kategóriában hirdetjük meg. Mindkét kategóriára érvényes pályázati feltételek:
- I. díj: 100 ezer forint
- II. díj: 50 ezer forint
- III.díj: 30 ezer forint
Értékes különdíjakat és tárgyjutalmakat is kiosztunk.
- A pályázónak figyelembe kell vennie a fentebb megfogalmazottakat. Az írásbeli pályaművek műfaja esszé, értekezés vagy tanulmány lehet;
- Csak jeligés pályaművet fogadunk el. A pályázó jelentkezési lapját legkésőbb május 15-ig küldje el a napkelet90@gmail.com címre.
- Egy pályázó csak egy kategóriában és csak egy pályaművel pályázhat;
- Pályázatunkon a világ bármely részéről, de kizárólag magyar nyelven – mégpedig a pályázó(k) anyanyelvén írt – pályaművel lehet részt venni;
- A pályaműveket villámpostán (email-en) várjuk a napkelet90@gmail.com címre.
- Pályaműveket kizárólag a megadott határidőig és terjedelemben fogadunk el.
- A pályázó pályaművének elküldésével egyben hozzájárul annak korlátlan és szabad publikálásához és felhasználásához.
- Választható szakirodalom kizárólag:a www.tormayc.webs.com honlapon az érvényes pályázati kiírásban közölt szakirodalom: a http://epa.oszk.hu/html/vgi/boritolapuj.phtml?id=02076 oldalról – tehát kizárólag ezen internetes honlapról – letölthető bármely Napkelet évfolyam bármely száma; www.tormayc.webs.com honlap „Az írónőről” rovatának Hankiss János, Horváth János, Thurzó Gábor, Hajnal István, Bánhegyi Jób írásai, Takaró Mihály Tormay és a Napkelet laudálása 2012. Magyar Örökség-díjra, Takaró Mihály Mátraházai Tormay-Napkelet konferenciáján elhangzott előadása:
https://www.youtube.com/watch?v=8URjXQIS4us ; https://www.youtube.com/watch?v=1yPqeRMfhIk valamint http://takaromihaly.hu/irodalmikanon.html
Választható témakörök:
Az alábbi témakörökön belül a választást lehet szűkíteni vagy bővíteni: választható belőlük egy részterület is, illetve az alábbi témaköröket egymással össze is lehet kapcsolni.
- Klebelsberg Kuno életművének egyik sarokköve: a Napkelet; a Napkelet keletkezése és célja; a Napkelet fénykora; a Napkelet keresztény-konzervatív felfogása
- Irodalmi centenáriumok és évfordulók a Napkeletben; irodalmi hagyományaink folytatása a Napkeletben; a Trianonban elszakított területek irodalma
- Magyar történelem a Napkeletben, új történelem-látás; történelmi-történeti kutatások; páratlan magyar vonatkozású fölfedezésekről a Napkeletben
- A legmagasabb színvonalú kritikai folyóirat: a Napkelet; irodalom-, zene-, színház, képzőművészeti kritika; Az irodalmárok és kritikusok kísérleti terepe: a Napkelet (szellem-történet, rádiózás, új nézetek és utak a művészetben stb.)
- A pályázat kiírói felhívást tettek közzé azzal a céllal, hogy a pályázók között még a fentieken túli díjazásra is legyen lehetőség, illetve a díjazottak köre bővüljön. Ugyanakkor nagyon indokolt esetben a zsűri jogosult a díjakat megosztani, illetve a megfelelő színvonal hiánya esetén egyes díjakat nem kiadni. A pályázat kiírói nem tudnak felelősséget vállalni egyéb vis major esetén sem. Utóbbiakra a Tormay Cécile Kör elmúlt két nagy országos pályázatán sohasem került sor.
Az I. kategóriára érvényes pályázati feltételek
Pályázat és vetélkedő csapatok részére 2 fordulóban:
Az első fordulóban a csapatnak 2013. május 15-ig írásbeli dolgozatot kell beküldenie.
- Ebben a kategóriában elsősorban a középiskolásokat és tanáraikat, mint iskolai, szakköri, stb. közösséget kívánjuk pályáztatni, azonban nem zárunk ki másokat sem, ha minden egyéb pályázati feltételnek megfelelnek. A csapat tehát 20 év alatti fiatalokból (akik 2013. december 31-ig nem töltik be 20. évüket) állhat, és/vagy tagja lehet 20 év alatti nem középiskolás, illetve egy 20 évesnél idősebb felkészítő személy is: tanár, könyvtáros, egyetemista, szülő, bárki, aki a témakörben hivatalosan még nem publikált könyvet vagy tanulmányt, szakcikket.
- Az írásbeli dolgozat maximális terjedelme szóközökkel: tizenkétezer karakter.
- A dolgozatban a források pontos helyét (a megadott szakirodalmon belül) kötelező jelölni.
- Korábban publikált vagy pályázatra beadott pályaműveket a zsűri nem fogad el.
- A csapat a pályamű beérkezéséről 1 héten belül visszajelzést kap. (Ellenkező esetben kérjük, érdeklődjenek utána!) Az első fordulóban továbbjutottakat legkésőbb 2013. június 10-ig értesítjük.
A második fordulóban a továbbjutottak kiválasztják maguk közül a legjobb 2-4 főt, őket küldhetik el Budapestre, a döntőbe. A döntő egy csapatok közötti vetélkedő lesz, november 16-án vagy 17-én a Klebelsberg Kuno Napok keretében.
- A döntőben a csapat a fentiek szerinti 2-4 főből állhat, és tagja lehet egy – a fentiekben megjelölt – felkészítő személy is. A döntőbe küldött csapatra egyebekben ugyanaz érvényes, amit a 2.1. a) pont leírt.
- A döntőben résztvevő fiataloknak a korukat igazoló okmány másolatát legkésőbb 2013. szeptember 30-ig kell elküldeniük a napkelet90@gmail.com címre.
- A döntőre ugyanabból a szakirodalomból kell készülni, melyet fentebb megadtunk.
- A döntő pontos helyét és időpontját legkésőbb szeptemberben közöljük. A döntőt igyekszünk olyan időpontban megtartani, hogy a messziről érkezők is könnyebben oda- illetve hazaérjenek. (Határon túliak indokolt esetben pályázhatnak utazási költségtérítésre. Ebben az esetben kérjük a kérelmet az indoklással együtt 2013.június 30-ig elküldeni a napkelet90@gmail.com címre. Aki csak szállással tudná megoldani döntőben való szereplését, az kérjük, ugyanígy jelezze június 30-ig.)
A II. kategóriára érvényes pályázati feltételek
Egyéni pályázat a 18-35 év közötti korosztálynak az I. kategóriával azonos témakörben.
- A szinopszis beadási határideje 2013. május 31.
- A pályázat beadási határideje 2013. szeptember 1.
- A pályázó az elmúlt 2 évben ( legkorábban 2011. januárban) beadott diplomamunkájával vagy doktori értekezésével is indulhat. A pályamű terjedelme nincs korlátozva.
- A szinopszist a pályázathoz hasonlóan, kizárólag jeligésen lehet beadni maximum 2 oldal terjedelemben.
- A szinopszis és a pályamű beérkezéséről a pályázó 1 héten belül visszajelzést kap. (Ellenkező esetben kérjük, érdeklődjön utána!)
- Az eredményről és a díjátadásról legkésőbb október 15-ig értesítjük. Az ünnepélyes díjátadásra Budapesten november 16-án vagy 17-én a Klebelsberg Kuno Napok keretében kerül sor.
Letölthető dokumentumok
90 éves a NAPKELET PÁLYÁZATI PLAKÁT-1
Kísérőlevél középiskoláknak a Napkelet pályázatról
Web: 90 éves a Napkelet, Magyar Örökségünk pályázat
További cikkek a rovatban
Komplex digitális K+F fejlesztések pályázat – DIMOP Plusz-1.1.2/C-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához pályázat (ERFA) – KEHOP Plusz-4.1.7-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához (KA) – Budapest
Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja! pályázat
Demján Sándor Tőkeprogram pályázat – kkv-k számára
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
Demján Sándor „1+1” KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Pályázat szőlő- és borágazatban hasznosított gépek, technológiai berendezések és informatikai eszközök beszerzéséhez
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
FLEX középiskolai ösztöndíj pályázat
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Pályázat kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek támogatására
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat