A Bálint Ház fotópályázatot hirdet, melynek témája: 2001 SZEPTEMBER 11. Az ezen a napon történtek mindannyiunk kollektív emlékezetének részévé váltak, máig pontosan fel tudjuk idézni, hogy hol voltunk, mit csináltunk éppen, amikor megkaptuk a hírt a ikertornyokba csapódó repülőgépekről.
Minden más lett, rá kellett döbbennünk, hogy a terror bárhol lecsaphat, immár nem csupán Izraelben, a Közel-Keleten vagy Afrika valamelyik távoli szegletében. A terror házhoz jön. Értelmezésünk és tapasztalásunk sérthetetlenségünkről egy pillanat alatt szertefoszlott, szeptember 11-én a nyugati civilizáció komoly sebet kapott. Mindannyian célpontok lettünk, itt a világ „boldogabbik felében” is. Pályázatunkkal emlékezünk. Emlékezünk a 3000 áldozatra, a szeptember 11. előtti világra.
Küldj két fotót és két a képekhez tartózó képaláírást arról, ami eszedbe jut, ha azt mondjuk: A világ szeptember 11. előtt és után
- A beküldött alkotások minimális felbontása: 1500×2100 pixel (vagy ehhez közeli értékek, illetve a nyomtatási méret beállítása esetén: 18×24 cm). Az emailben küldött JPG kiterjesztésű képek levelenkénti mérete ne haladja meg a 20 MB-ot. A pályaműveket a fotopalyazat@balinthaz.hu címre várjuk.
- Az első három helyezett díjazásban részesül a Bálint Ház Évadnyitó Utcabálján szeptember 11-én vasárnap, amikor valamennyi fotó megtekinthető lesz.
- A helyezéseket közönségszavazással döntjük el szeptember 5. és 9. között.
- Részvételi szabályok az oldal alján.
Díjazás
- Az első helyezett nyereménye: 30 000 Ft értékű könyvutalvány / Tizenkét hónapos Magyar Narancs előfizetés / Bálint Ház ajándékcsomag / Bálint Ház negyedéves Tagsági Kártya
- A második helyezett nyereménye: Libri könyvcsomag / Bálint Ház negyedéves Tagsági Kártya / Bálint Ház ajándékcsomag
- A harmadik helyezett nyereménye: Libri könyvcsomag / Bálint Ház ajándékcsomag / Menü a Bálint Ház Sabre Kávézójában
A pályázat kiírója: A pályázat kiírója a Bálint Ház / JDC-Mazs Alapítvány (1065 Révay utca 16.).
Részvételi szabályok
- A pályázatra jelentkezőknek 2016. szeptember 3-ig konzultációt biztosítunk a fotopalyazat@balinthaz.hu címen.
- A pályaműveket 2016. szeptember 5-ig lehet benyújtani a fotopalyazat@balinthaz.hu email címen
- A pályázat nyílt;
- A pályáztató a pályázatot eredmény nélkül lezárhatja;
- A pályázat eredményét a Bálint Ház 2016. szeptember 11-én hirdeti ki a Bálint Ház Évadnyitó Utcabálján, a nyertest e-mail-ben értesíti és honlapján, FB oldalán publikálja;
- A Bálint Ház a nyertes pályázat anyagának felhasználására teljes és kizárólagos jogot szerez az alkotóval megosztva, illetve a nyertes pályázat anyagát és a szerző nevét nyilvánosságra hozhatja;
- Érvényes (még nem díjazott, nem publikált) pályázatnak a fotopalyazat@balinthaz.hu e-mail címre a határidőig elküldött (jpg, pdf vagy png formátumban) pályaművek tekinthetők;
- A pályázó felelősséget vállal azért, hogy a pályázat anyaga saját műve, mellyel semmilyen szerzői és egyéb jogot nem sért, illetve kijelenti, hogy bármilyen, esetleges jogsértésből adódó kárért felel. A feltétel megsértése esetén a pályázat érvénytelen, amennyiben pedig a pályázat eredményhirdetése után derül fény a jogsértésre, a pályázó köteles a díjat visszaszolgáltatni;
További cikkek a rovatban
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Dalpályázat sikergyanús szerzemények nemzetközi terjesztésére
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére
Munkásszállások a versenyszférában – pályázat munkásszállások kialakítására
MaDok-filmek – filmes pályázat
Muzsikáló Magyarország pályázat cigányzenekaroknak
Balázs Béla-pályázat – pályázat íróknak, forgatókönyvíróknak
Deloitte fotópályázat